Szerző: Koi Tamás

2010. január 20. 15:58

Csak ősszel kerül boltokba a Sony varázsbotja

Csak az év utolsó hónapjaiban jelenhet meg a boltok polcain a Sony PlayStation 3 játékkonzolokhoz fejlesztett, mozgáskövető kontroller, jelentette be közleményében a cég.

Az újszerű játékvezérlő az összes régióban egyszerre jelenhet majd meg ősszel, holott a tavaly nyáron tartott első bemutatón még idén tavaszi megjelenést ígért a cég. A konzolért felelős Sony Computer Entertainment első emberének, Kaz Hirainak nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy a halasztásra azért kellett sor kerüljön, mert a fejlesztőknek túl feszített tempót diktált volna a tavaszi megjelenés.

A mozgásérzékelős játékvezérlő - melynek egyelőre még kereskedelmi neve sincs - alapvetően nem teljesen újkeletű ötlet: a Nintendo nagy sikerű játékkonzolja, a Wii hasonló irányítási rendszert használ. A Sony megoldásához a speciális vezérlőn túl egy PlayStation Eye kamerára is szükség van, mely a kontrolleren található fényforrás mozgásából leképzi a kar mozgását. A japán cég elképzelései szerint a kontrollerről nem lehet teljesen lemondani, bizonyos funkciók előhívásához kellenek a gombok, az irányító szerepe tehát továbbra is kulcsfontosságú lesz.

A Sony saját, belső fejlesztőcsapata mellett igyekszik minél több külső fejlesztőt meggyőzni arról, hogy készítsenek játékprogramokat az újszerű kontrollerhez. A vállalat egyelőre nem közölte, hogy pontosan mely kiadókat sikerült eddig megnyerni, a tervek szerint azonban több exkluzív cím is szerepel majd a kínálatban.

Az egyedi, más platformokon nem elérhető játékokra szükséges is lesz a Sonynak, ha versenyben akar maradni a Microsoft teljesen kontrollermentes megoldásával, mely egyelőre Project Natal néven fut. Ez a rendszer - melyet szintén a tavalyi E3-on mutattak be működés közben - szintén kamerával dolgozik, azonban mindenféle segédeszköz nélkül képes lekövetni az emberi test mozgását, mely így lényegében önmaga válik irányítóeszközzé.

A tavaly őszi Tokyo Game Show-n gyakorlatilag mindegyik nagyobb játékkiadó bejelentette, hogy fejleszt majd címeket a Microsoft várhatóan novemberben megjelenő újszerű vezérlőjéhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról