Szerző: Bizó Dániel

2010. január 14. 18:00

Gartner: leáldozóban a rendszergazdáknak

Néhány éven belül olyan elfogadottak lesznek a számítási felhők, hogy a vállalatok egy jelentős része megszünteti a saját IT-tevékenységét - ezt várja a Gartner. A cég nem kevesebbet állít, minthogy a változás alapvető törést okoz majd a hardver-és az IT-munkaerőpiac számára.

A Gartner egy friss jelentésében, amely a következő néhány évet jellemző legfontosabb változásokat veszi sorra, azt jósolja, hogy 2012-re a vállalatok egyötödénél nem lesznek saját tulajdonban informatikai eszközök. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a cégeknél a fizikai szervereket vagy bérli, vagy virtuális szervereket vesz igénybe hagyományos hoszting cégeknél vagy az újonnan megjelenő cloudszolgáltatóknál, miközben a céges PC-környezetek is virtuálissá válnak, és a kiszolgáló VDI-t (virtuális desktop infrastruktúra) sem a cég üzemelteti.

A külső cloudok, a szerver- és desktopvirtualizáció és az egységesített számítógépes infrastruktúrák együttes terjedése pedig a többi cégnél is részben csökkentik a hardverek számát, de méginkább centralizálják és automatizálják az üzemeltetési feladatok nagy részét. Ez azt jelenti, hogy vállalati informatikusok, valószínűleg elsősorban a rendszergazdák és rendszermérnökök iránti igény vészesen megcsappanhat, amennyiben a vállalati vagy informatikai vezetők az új modellekre történő áttérés mellett döntenek, figyelmeztet előrejelzésében a Gartner. Ez elbocsátásokkal és átképzésekkel jár majd sok cég IT-részlegénél. Szintén ehhez kapcsolódik, hogy a hardverszállítóknak is drasztikusan stratégiát kell váltaniuk.

A Gartner további jóslásai közé tartozik, hogy 2014-re már a legtöbb IT projektnél figyelembe kell venni a vállalat széndioxid-kibocsátására gyakorolt hatást, ahogyan egyre növekvő figyelem irányul a vállalatok környezeti "lábnyomára", jogi és társadalmi szempontból egyaránt. Éppen ezért az IT-beszállítóknak is adatokat kell majd szolgáltatniuk a termékeik szénkibocsátásával kapcsolatban, beleértve az előállítást, üzemeltetést és újrahasznosítási lehetőségeket, hogy a felhasználó vállalatok optimalizálni tudjanak. Várhatóan a környezetbarát módon előállítható termékek jelentős figyelmet kaphatnak, ahogyan a fogyasztás leszorítását követően ez jelenti a legnagyobb környezeti terhelést.

A piackutató a jelenlegi tendenciák alapján úgy véli, hogy 2013-ban a mobileszközök átveszik az uralmat a PC-ktől. Ekkorra nagyjából 1,78 milliárd PC-vel neteznek majd, míg a böngészővel felszerelt telefonok száma 1,82 milliárdra duzzad. Ez a a webes tartalmak, szolgáltatások és alkalmazások mobilra történő optimalizálásának, valamint a mobileszközök az otthoni hálózatba és céges infrastruktúrába történő integrációjának növekvő szükségességét jelzi. A Gartner előrejelzéseiből készült kivonat elolvasható a cég oldalán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról