Szerző: Bizó Dániel

2010. január 13. 18:21

Tavaszra piacon lehet az iPhone 4G

Az iPhone negyedik generációja akár már áprilisban is megérkezhet, adta hírül a Korea Times a Korea Telecomnál lévő forrásokra hivatkozva. Az új Apple-telefon sokkal erősebb lesz elődjénél.

A Korea Times meg nem nevezett, de egy magas beosztású Korea Telecom vezetőre hivatkozva azt írja, hogy az Apple hamarosan új iPhone-t vezet be a piacra, ami Dél-Korea esetében akár áprilist is jelenthet. A forrás szerint kezdetben kiválasztott vállalati felhasználóknak ajánlják majd fel a készüléket, és az általános hozzáférhetőség júniusra esedékes. Ezzel előtesztelik az új modell piaci fogadtatását.

Az idézett vezető szerint az Apple és a KT ésszerű keretek közt a lehető legkorábban be akarja vezetni az új iPhone generációt a dé-koreai piacra, ahol az iPhone erősen korlátozott sikereket tudott csak elérni eddig a Samsung és LG árnyékában, amelyek jelentős mértékben az 50 milliós hazai piacra alapozzák globális termékbevezetéseiket. A jelek szerint az Apple emiatt kitüntetett figyelmet szentel a piacnak, hogy a két koreai óriással már otthonukban megmérkőzzön.

Az iPhone 4G sietősnek tűnő bevezetését magyarázza a cégek érintőképernyős telefonjainak hatalmas sikere, a Samsung a szegmens globális piacvezetője. Eközben ráadásul az iPhone képességeit jóval meghaladó modellek kerülnek piacra, mint amilyen a HTC által gyártott HD2, vagy a szintén a HTC által bérgyártott Google Nexus One, amelyek így elvonják a figyelmet és felhajtást az Apple termékei felől.

A negyedik generációs iPhone a KT-s forrás alapján OLED kijelzővel érkezik majd, ami valószínűleg AMOLED-et takar, a felbontása azonban nem ismert. A processzor kétmagos lesz, és erőteljes grafikus áramkört is kap - hogy ez mit jelent, nem tudni, elképzelhető, hogy az új Snapdragont vagy az NVIDIA Tegra 2-őt takarja. Az ígért képességek közé tartozik a videochatelés támogatása, a nagyobb felbontású videók és képek készítése, valamint a cserélhető akkumulátor.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról