Szerző: Bodnár Ádám

2010. január 12. 11:22

Egyre lejjebb csúszik az Electronic Arts

Két hónapon belül másodszor csökkentette éves pénzügyi kilátásait az Electronic Arts. A világ második legnagyobb független játékkiadója egyszerűen nem rendelkezik elég vonzó játékkínálattal.

A recesszió a videojátékok piacát sem kímélte, a vásárlók költései az AAA-kategóriás, azaz drágán fejlesztett, nagy kampánnyal bevezetett, ismert címekre koncentrálódnak, mint amilyen a tavalyi ünnepi szezonban a Call of Duty: Modern Warfare 2 volt.

Az Electronic Arts már évek óta kiutat keres a szorult helyzetéből. A vállalat az ezredforduló után ráfeküdt a folytatásokra (pl. FIFA, Madden, Need for Speed) és a filmadaptációkra (Harry Potter, Gyűrűk ura), a jól bevezetett nevekkel pedig könnyen csinált kasszasikereket. Időközben azonban a játékok minősége egyre romlott, a kritikusok pedig az innováció hiánya miatt folyamatosan ostorozták az Electronic Arts-ot.

A vállalat vezetése nagyjából két éve ráébredt, hogy megújulásra van szükség, a kezdeti erőfeszítéseket azonban keresztülhúzta a 2008 őszén tetőző pénzügyi krízis és gazdasági válság. A többi játékkiadóhoz hasonlóan az EA is kénytelen volt felismerni, hogy a vásárlók kevesebb játékot vesznek és csak azokért a címekért adnak pénzt, amelyek minden tekintetben az elérhető csúcsot képviselik. Ezért az EA is kénytelen volt igazítani stratégiáján, lecsökkentette a fejlesztett játékok számát és figyelmét azokra a címekre összpontosította, amelyek biztos haszonnal kecsegtettek. A cég tehát visszatért a jól bevált recepthez, a folytatásokhoz és a filmekből készült játékokhoz, emellett erősen csökkentette költségeit, stúdiókat zárt be és leépítette dolgozóinak ötödét.

A 2009-es karácsonyi szezont egyértelműen a Modern Warfare 2 uralta, mellette szinte semmilyen más szoftver nem rúghatott labdába a piacon. A kevéssé tehetős vásárlók az olcsóbb (budget) játékok felé fordultak, ebben a szegmensben viszont az EA nem igazán erős. Az amerikai kiskereskedelmi eladásokat elemző NPD legfrissebb, novemberi toplistáján az EA mindössze a kilencedik helyet szerezte meg a Madden NFL 10 Xbox 360-on futó változatával. A vállalat közölte, a negyedik naptári negyedévre eső pénzügyi negyedévében a vártnál rosszabb eredményeket ért el, bevétele mindössze 1,2-1,3 milliárd dollár közé esett, szemben az 1,4 milliárdos várakozással.

Az EA tegnapi bejelentése szerint a márciusban véget érő pénzügyi évben 3,6-3,7 milliárd dolláros bevételre és részvényenként 40-55 centes profira számít, szemben ez elemők 81 centes prognózisával. A korábbi, novemberi előrejelzés még 3,6-3,9 milliárdos bevételről és részvényenként 70-100 centes eredményről szólt. Tavaly az EA még 4,2 milliárd dolláros forgalmat bonyolított. A profitfigyelmeztetés bejelentése után a vállalat részvényeinek árfolyama közel 10 százalékot esett, lényegében lenullázva a 2009-ben elért 11 százalékos növekedést.

Az EA a gyenge eredményeket leginkább az európai játékpiac hanyatlásával magyarázza. Míg az Egyesül Államok láthatóan már kifelé lábal a válságból, Európában még erősen érezhetők a hatásai, aminek hatására egyes országokban jelentősen, akár 15 százalékkal is visszaesett a videojátékok forgalma. 2010-re az EA és az iparági elemzők egyaránt arra számítanak, hogy a globális játékpiaci forgalom legjobb esetben változatlan marad tavalyhoz képest, de inkább néhány százalékos csökkenés a realitás.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról