Szerző: Szabó-Kállay Anna

2009. december 31. 08:50

A legelvetemültebb USB-s kütyük

A csatlakozót, amit annak idején univerzális soros busz névre kereszteltek, mindenki jó ideje ismeri: rengeteg hasznos dolog és eszköz alkalmazását teszi lehetővé, illetve egyszerűsíti. Szinte minden perifériából létezik USB-s verzió.

Akad számos olyan gyártó, amely nem a hasznosságra alapozza a termékeit, hanem a szórakoztatásra: erre az USB-s eszközöknél hatványozott számban tolonganak a példák. Nem egyszer olyan is előfordul, hogy a gyártó hasznosnak szánja a termékét, de mi inkább szórakozunk rajta.

Télapó itt van, hó a SUBája

Az ünnepekre való tekintettel egy karácsonyi darabbal nyitunk. Elég nagy volt a választék idén is ezen a téren, világító karácsonyfáktól kezdve a zenélő hóembereken át a fehér prémmel szegett piros kézmelegítőkig és karácsonyi témájú USB-elosztókig. A legelvetemültebbnek a doboló USB-s télapó tűnt, amiért 18 dollárt kérnek. A hangszórók lenémítása nélkül a link lekattintását csak mazochistáknak ajánljuk, a webshop ugyanis kérés nélkül bemutatót tart a Mikulás produkciójából. Nem elég, hogy ötféle karácsonyi dalocskára dobol az öreg, még kék LED-del előidézett fényeffektek is színesítik az előadást. Alacsony fogyasztással és Start/Stop gombbal kecsegtetnek a leírásban, illetve azt állítják, ideális ünnepi ajándék lehet. Attól tartok, hogy még egy megrögzött karácsony-hívő is fél napnyi hallgatás után kicsempészné szegény Télapót a házból, elvinné egy elhagyatott mezőre, és többször, lendületesen csatlakoztatná egy bézbólütőhöz, a Geto Boys Still című számának lírai dallamaival aláfestve.

Szintén szezonális termékek az USB-n keresztül fűthető ruhadarabok és kiegészítők: kesztyűk, papucsok, takarók, ülőpárnák, egérpadok és társaik. Leginkább a térdmelegítővel sokkolhatjuk embertársainkat, ha valamiért ez lenne a célunk. Már csak azért is alkalmas erre ez a szerkezet, mert ezt nem csak a számítógéphez csatlakoztatva működtethetjük: USB-n keresztül tölthető akkumulátorainak köszönhetően a géptől eltávolodva is melegen tartja a fagyoskodó térdkalácsokat. A HWSW divattanácsadója csak hosszú kabáttal, bő nadrág alatt javasolja a viselését, és csakis olyan napokon, amikor nem tervezünk semmiféle kapcsolatot létesíteni ellenkező nemű embertárssal. Huszonnyolc dollárba kerül páronként, és elgondolkodtató, hogy arról nem írnak, szabályozható-e a hőmérséklet, illetve arról sem, hány fokra melegszik fel a fűtőszál.

Konyha a PC mellett

Japánból - természetesen a megannyi valóban újító technikai csoda mellett - embertelen mennyiségű extrém találmány és megdöbbentő "ötlet" zúdul a világra. Nem csoda, hogy az USB-s sörhűtő is a szigetországbeliek agyszüleménye. A kicsit gagyinak kinéző készülék valóban annyit tud, amit ígér: a számítógépre kötve egy bekapcsológomb segítségével hűteni kezdi a belehelyezett sört (vagy bármilyen, formájában hasonló dobozos italt). Az igen elmés szerkezeten a kétállású kapcsoló kikapcsolt állapotot előidéző felére nem az off, hanem a hot feliratot nyomtatták, de a termék leírása szerint ez valóban csak kikapcsolásra szolgál, ínyencek nem készíthetnek vele forró sört... Aki az elrettentés ellenére birtokolna egy példányt, 8200 forintnak megfelelő japán jent készítsen elő.

Persze az italok hőmérséklete más gyártókat is megmozgat, példa erre a kis hazánkban is elérhető USB-s mini hűtőszekrény, amely retró hűtőt mintáz (kissé olcsónak ható csillogó műanyagba öntve), és szintén 3 decis italosdobozok befogadására alkalmas. 8 és fél fokra képes lehűteni a doboz tartalmát, és szintén a 8000 forintos árkategóriában versenyez. Ilyenkor, télvíz idején azonban talán többen vágynak egy jó forró italra. Nos, nekik is van megoldás! Az USB-s csészemelegítő egy apró kis platni, mely 40 fok körüli hőmérsékleten tartja a kávét, teát vagy egyéb melegen ajánlott innivalót. Az ár alapján úgy is tűnhetne, hogy melegíteni olcsóbb: mindössze 4500 forintért vihetünk haza egy ilyen jószágot. Konkrétan ezt a verziót még nem próbáltuk, ám a szerkesztőség egyik tagja már használt egy USB-s csészehevítőt, ami a tapasztalatai szerint egy pillanatra sem hozta tűzbe sem az italát, sem őt.

Az őrület első jelei

Az eddig bemutatott termékek - valamilyen furcsa módon legalábbis - valós igényeket elégíthettek ki, hűtöttek, fűtöttek minket vagy az italainkat. Az USB-s mini akvárium azonban valami teljesen rejtett és elnyomott népigényt szolgálhat ki, én mindenesetre még egyetlen embert sem hallottam   ilyesmiért siránkozni. A tíz angol fontért beszerezhető eszköz állítólag segít relaxálni munka vagy játék közben, kérdés, hogy a főnök, vagy a Quake-es ellenfelek értékelik-e a relaxálást. A kis tartályba vizet kell öntenünk, majd a PC vagy a játékkonzol USB-csatlakozójára kötve sejtelmes kék fény árasztja el az akváriumot, és a belepottyantott apró medúzákat egy alig hallható motor által felkavart víz hozza mozgásba. Az apró ufókkal ellátott változatot végképp nem értjük: várjuk azon kedves HWSW-olvasók jelentkezését, akik mini űrlények légi balettjére tudnak a legjobban lenyugodni...

A zenével kapcsolatban már régen megfogalmazták: "Csak tiszta forrásból!" - de egyáltalán nem hiszem, hogy erre a forrásra gondolunk az idézet hallatán. USB-s hangszóróból ugyanis a sok vicces, hasznos és ötletes forma után megszületett - bizonyára hatalmas tömegek titkolt igényei alapján - a vécé alakú. A 13 dolláros csodához egyébként bármilyen jack csatlakozós mp3-lejátszó, vagy egyéb médialejátszó csatlakoztatható, de a csodálatos hangminőséget valószínűleg fel kell áldoznunk a dizájn oltárán. Lehet, hogy pont a hangzásra céloztak a formával? Fehér, rózsaszín és sárga vécécsészék közül lehet válogatni.

Irodai élet

Ha valaki nem csak virtuális notepad-be szeret jegyzetelni, és ceruzát is szívesen használ, ezzel a szerkezettel szórakoztatóvá teheti az íróeszköz használatát... vagy legalábbis a hegyezését. Az automata USB-s faragó nem csak villámgyorsan tűhegyessé varázsolja ceruzáinkat, de a folyamatot kék-piros LED-es fényeffektekkel teszi még izgalmasabbá. Kérdéses, mit szimbolizál ez a fényár, ezt mindenki maga találhatja ki. (Az én tippem a rendőrségi rajtaütés vagy a tömegmészárlás lenne.) Az előnyök között sorolják egyebek mellett azt is, hogy nem szükséges hozzá külön illesztőszoftver, illetve hogy keveset fogyaszt. Tizenhét dollárért bárki eldobhatja a nulla fogyasztású, ám snassz és régimódi manuális ceruzahegyezőjét, hogy egy ilyen típusra váltson.

Az unalmat és a nemkívánatos betolakodókat egyaránt elűzi az USB-s rakétakilövő, ami olyan népszerű, hogy többféle verzió is készült belőle, és a hazai vásárlók is válogathatnak a különféle típusok közül. A Bigyóshopnál kapható példány 10 ezer forintba kerül, a Speedshop raktárában pedig a Brando gyártmánya található meg ötezer forintos nettó kisker áron. Nagy vonalakban ugyanazt tudja mindkét modell: USB-porton keresztül lehet őket a gépre csatlakoztatni, ezután egérrel vagy billentyűzettel lehet vezérelni a célzást, amelyben a képernyőn megjelenő szoftver is segít, és végül három darab, szivacsos anyagból készült rakétát lehet velük kilőni. A Brandónál azt is említik, hogy előre felvett hangeffektusok kísérik a kilövést, de külön is le lehet hozzá tölteni hangokat és hozzáadni a programhoz. Igazán menő irodákban céllövő versenyt rendezhetnének az ilyen ketyerékkel.

Kátrevőriasztás felső fokon

A szúnyoginvázió sátorozáskor, a tábortűz mellett vagy kerti partikon tud a legzavaróbb lenni. Ezekben a szituációkban nem segít az USB-s szúnyogriasztó (hacsak nem pakoljuk ki a laptopot vagy más USB-s energiaforrást direkt erre a célra), de a lakásban töltött szúnyogdöngicsélős éjszakák számát csökkentheti - legalábbis az ígéretek szerint. A kütyü nem használ semmiféle emberekre káros, mérgező kémiai anyagot, nem is éget el semmit, pusztán ultrahanggal riasztja el az idegesítő rovarokat. Arról nincs szó, milyen hangterjedelemben működik, és hogy vajon egyéb háziállatainkat - kutyát, macskát, denevért - is az őrületbe kergeti-e, vagy csupán a szúnyogokra veszélyes. Másfél négyzetméterre terjed ki a hatósugara, tehát több darabra is szükség lehet belőle, ha egy egész szobát szeretnénk szúnyogmentesíteni, nem csak a számítógépes szentélyt és vonzáskörzetét. 5,69 dollár darabja postaköltség nélkül, tehát nem taszítja anyagi romlásba azt, aki egyből több példánnyal próbálkozik.

Ha nekem szegeznék a kérdést, melyik a legeslegeslegidiótább USB-s eszköz, amit valaha láttam, akkor valószínűleg erre a szellemradarra szavaznék, de erősen elgondolkodnék az UFO detektoron is. Mindkettőt ugyanaz a cég gyártja, a Solid Alliance, és mindkettőért 15 angol fontot kérnek el a webshopban. A szellemradar szellemek, lelkek és egyéb entitások helyzetét segít megállapítani. A szenzora az elektromágneses turbulencia apró változásait figyeli, állítólag ezek kísérik a misztikus jelenéseket ugyanis. A szerkentyű hangokkal és fényekkel jelzi a túlvilági lények közelségét. A szellemdetektor többféle funkciót egyesít: ha éppen nem kísérteteket akarunk üldözni vele, akkor az adatainkat is tárolhatjuk rajta, legalábbis az USB-s verzión. Készítettek ugyanis mobilra akasztható változatot a szellemradarból - minden bizonnyal a hatalmas igényekre való tekintettel - ez látható a képünkön. Aki azt hiszi, ezeket én találtam ki, annak egyrészt köszönöm a bókot, másrészt ajánlom a http://ghostradar.co.uk/ oldal meglátogatását, itt megbizonyosodhat róla bárki, hogy ezt komolyan gondolják, az összes infót és a képet is.

Női igények

Gyorsan leszögezem az elején: az alcímmel nem arra célzok, hogy ilyen ketyeréket használnak szívesen a nők. Inkább arra utalnék, hogy egyes gyártók azt gondolják, ilyesmikre van szükségünk: USB-s masszírozóra, illatosítóra és - OMG! - szempilla-göndörítőre. Az illatosítónak egyébként gyakorlati haszna is van a légfrissítés mellett: négyportos USB elosztóként is funkciónál. A feng shui-t és kellemes légkört nem csak a levegőbe küldött aromák próbálják javítani, hanem a látvány is: többféle megnyugtató színben képes világítani a kütyü. A párologtató funkciót ki is lehet kapcsolni, tehát nem kell lemondanunk a dizájnos USB elosztó használatáról akkor sem, ha éppen már tele van a levegő a kedvenc illóolajunkkal. Potom tizennyolc dollár az ára.

A masszírozónál azért tippeltem női célközönségre elsősorban, mert noha sok férfi szeret masszíroztatni, azt elég kevesen hagynák közülük, hogy egy aranyos teknőcke lazítsa ki a beállt izmaikat. Sőt, úgy sejtem, a webshop adatlapján szereplő szöveg sem a férfiak kegyeiért küzd. A teknős maga szólítja meg az olvasót, a következő szavakkal: "Imádni fogsz! Nagyszerűen dolgozom a fájó izmaidon, nagyszerű vagyok a hátadnak, a nyakadnak, a válladnak, karodnak, lábadnak, vagy bármelyik fájó testrészednek! A bekapcsoláshoz és vibráláshoz csak nyomd meg a fejemet! Különleges, masszírozásra tervezett lábaim enyhítik az izomfájdalmakat és segítenek a relaxálásban. El is vihetsz magaddal akárhová!" A szöveg néhol más jellegű használatot is sejtet, de ebbe inkább nem is gondolunk bele. Az eszköz egyébként nem csak USB-ről működik, két AA elemmel is elfut, de ezt külön kell hozzá megvenni, a tízdolláros csomagban csak a teknőst és a hozzá való kábelt szállítják.

 

Szívesen készítenék interjút azzal a termékfejlesztési menedzserrel, akinek a fejéből kipattant az USB-s szempilla-göndörítő ötlete. Vajon honnan jöhetett az inspiráció? (És mik lehetnek a további tervek?) Este panaszkodott az asszony, milyen ciki volt egész nap egyenes szempillákkal lófrálni az irodában, mert reggel elfeledkezett a pöndörítésről? Akárhogyan is volt, nemrégiben megszületett az USB-s szempillabodorító, és most már bármelyik, a külsejére extrém módon igényes nő megrendelheti 3000 jenért (kb 6200 forint). A ketyere a melegítőrendszernek köszönhetően másodpercek alatt a megfelelő szögbe állítja a szempillákat. Akinek nincs kedve a kábellel a géphez láncolva, mondjuk a webkamerát tükörként használva szépítkezni, az beszerezhet hozzá néhány AAA elemet, ezekkel is működik.

 

A vicces USB-s kütyük - ahogy a fenti példák is mutatják - a legtöbb esetben csak áramforrásként használják a PC-t, egyéb, az informatika nyújtotta lehetőségekkel nem élnek. Éppen ezért nem várható, hogy az USB 3.0 elterjedése újabb lökést adna az USB-s játékszerek piacának. De valószínűleg nincs is rá szükség, ezek a szerkezetek egyébként is gombamód szaporodnak, a mi szubjektív válogatásunk természetesen csak a jéghegy csúcsa. Mindenkinek meglehetnek a saját kedvencei, illetve mindenki volt már úgy, hogy majdnem lefejelte a monitort, olyan bődületesen értelmetlen eszközt látott. Szeretettel várunk erre példákat a hozzászólásokban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról