Szerző: Bizó Dániel

2009. december 30. 13:31

Rohamosan terjednek a LED-tévék

Miközben sok termék értékesítése szenvedett, az LCD-tévék iránti kereslet növekedése 2009 során is töretlen maradt. Miután több nagy gyártó is kampányokat indított, az ünnepi szezon egyik új slágere a LED LCD-tévék lettek, és rohamos sebességgel hódítják meg majd a nappalikat.

A ijesztő évkezdést követően az LCD-tévék globális piaca becsléstől függően 30-40 százalékkal növekedett idén, így 130-140 millió darabra tehető. Ha valahol a válság nyomott hagyott, akkor az az árcsökkenés, ennek üteme ugyanis idén duplája volt a tavalyinak, közel negyedével estek az átlagos eladási árak. A növekedésből kivették részüket a nagyméretű, 40 hüvelykes, vagyis 100 centis vagy nagyobb készülékek is, legalábbis az iSuppli szerint ezek száma körülbelül 40 százalékkal közel 40 millió darabra nőtt.

Ebből a 40 millióból a LED-es tévék 2,5 millió darabbal részesedtek, ami bár nem tűnik jelentősnek, lényegében mégiscsak azt jelzi, hogy terjedésük megindult, mégha a vártnál lassabban is. Az iSuppli úgy véli, hogy a következő évek során a LED az LCD-tévék piacán a növekedés elsődleges hajtómotorja lesz, és két év múlva a 100 centis vagy nagyobb modellek fele már LED-háttérvilágítással fog elkelni, majd az azt követő újabb két évben már csak a legolcsóbb modellek maradnak hideg katódcsöves (CCFL) megvilágításúak, piacelemzők szerint a nagyméretű tévék több mint négyötödét már LED világítja majd meg.

A LED felé történő elmozdulást a Samsung Electronics vezeti, de mára már az LG, a Sony és a Sharp is nagy erőbedobással csatlakozott, hogy újabb, még nem teljesen érett és és kevéssé sztenderdizált területen mérkőzzenek meg, és próbáljanak részesedést szerezni. Piaci megfigyelők és elemzők egyetértenek abban, hogy a gyártók jelenleg még kihívásokkal küzdenek a LED háttérvilágítás élettartamának meghosszabbítása, a vezérlőelektronika optimalizálása, vagy a csúcsminőségű LED-ek beszerzésének és LED-tévék gyártási költségeinek leszorítása kérdéseiben.

A LED-es modellek jelentette jelenleg még 50-200 ezer forintos árprémium 2010-ben rohamosan fog tovább zsugorodni, ahogyan a gyártók nemcsak megoldják a fenti problémákat, de a méretgazdaságosság ereje is megjelenik a LED mögött. Ennek köszönhető, hogy a tavaly még leginkább csak a plazmákkal vetekedni akaró technológiai demo szintjén létező LED LCD-tévékből jövőre már 18,8 millió fogy a 100 centis és feletti kategóriában az iSuppli becslése szerint, 2011-ben pedig már közel 50 millió, több, mint CCFL-t használó.

A fogyasztók számára a vonzerőt a LED-modellek már ismert jellemzői jelentik: a magasabb kontrasztnak és gazdagabb színvisszaadásnak köszönhetően sokkal jobb képminőség, rendkívül vékony, könnyen akár a falra szerelhető kivitel, valamint alacsony fogyasztás és hőkibocsátás. Ezeket egészítik ki majd az olyan hozzácsomagolt képességek, mint a 3D üzemmód is, mely a várakozások szerint már jövőre megkezdi térnyerését, köszönhetően a Blu-ray és a PlayStation 3 háromdimenziós megjelenítésre való felkészítésének.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról