Szerző: Bizó Dániel

2009. december 22. 13:24

Újabb rohamra készülődik az Intel

Az Intel számára rendkívül zsúfolt lesz 2010 első fele, lényegében fél éven belül tetőtől talpig megújul a cég kínálata, így a teljes szerverprocesszor portfólió is. A jelenlegi ismeretek szerint még az első negyedévben bejelenti az Intel új szerverprocesszorait, a belépőtől a csúcskategóriáig.

A tömegigényekre

Az Intel a január eleji CES-re időzíti új PC-kínálatának debütálását, melyet a 32 nanométeres Core és a 45 nanométeres Atom chipekre alapoz. Ezt követően nem sokkal, a Nehalem szerverpiaci debütálását követően egy évvel, márciusban kerülnek piacra az Intel egy- és kétfoglalatos szerverekbe szánt új, 32 nanométeres Xeonjai. A Channelweb értesülése szerint a Xeon 5600-as sorozat, kódnevén a Westmere-EP jövő egészen pontosan március 16-án rajtol el - a dátumok természetesen sosem kőbe vésettek.

A rajtkor nem kevesebb mint egy tucat Westmere-EP chipre épülő termékkel jelentkezik az Intel, melyek a jelenlegi Nehalem szerverplatformba illeszkednek, így a a meglevő gépeket is fel lehet fejleszteni, de a szerverszállítók és gyorsan frissíteni tudják majd kínálatukat. A Westmere-EP négy helyett már hat magot integrál egy szilíciumra, ez 12 utasításszálat jelent foglalatonként. Ezzel párhuzamosan az L3 tár mérete is másfélszeresére, 12 megabájtra növekedett. A 32 nanométeres implementáció új utasításokat tartalmaz az AES algoritmusra épülő kriptográfiai számítások hardveres gyorsításához, ami leginkább a szerveroldali SSL-feldolgozási teljesítményben lehet hasznos.

A legerősebb Westmere-EP példány X5680 modellszámozással kerül piacra, órajele 3,33 GHz lesz, ehhez a legmagasabb energiaosztály, 130 wattos TDP társul. A normál fogyasztással rendelkező példányok 2,93 gigahertzig jutnak el, míg az alacsony fogyasztású, 60 wattos osztályba 2,26 GHz fér bele hat maggal. A hatmagos modelleken túl az Intel hét darab négymagos változatot is piacra dob majd, melyek órajele az 1,86 és 3,46 gigahertzes tartományban mozog majd. Az Intel egyúttal tovább szegmentálja majd az egyutas gépek piacát, melyek tetejére megérkeznek a hatmagos Westmere-EP chipek, a Xeon 3600-as sorozatba, így jövőre háromféle Xeon sorozat szolgálja ki a szerverpiac alját.

Nagyon skálázható Xeonok

A jelenlegi tervek szerint az első negyedév során elérhetővé válnak a szerverszállítók számára az új csúcskategóriás Xeon MP processzorok is. A kritikus és skálázódó rendszerekbe szánt processzorokkal az Intel végleg kivonja a hadrendből a hagyományos buszrendszert, és áttér a processzorhoz integrált memóriavezérlők és pont-pont (Quick Path Interconnect) összeköttetésekre építő rendszerarchitektúrára. Éppen emiatt mindkét termékcsalád hatalmas ugrást fog elkönyvelni teljesítmény terén, mivel a foglalatonként elérhető sávszélesség egy nagyságrenddel lesz nagyobb.

Ahogyan azt eddig is tudni lehetett, a Nehalem-EX és Beckton kódnéven is ismert új Xeon MP 45 nanométeres csíkszélességgel nyolc magot integrál egy szilíciumra, 24 megabájt megosztott L3 cache társaságában, és addicionális logika nélkül 8 foglalatig képes skálázódni, ami egy ilyen SMP-rendszerben 64 magot, 128 szálat, és akár 2 terabájt memóriát is eredményezhet. Egyes szerverszállítók saját chipsettel az SMP-méretet 16-32 foglalatig kitolják a kereskedelmi, és akár több száz foglalatig a nagyméretű HPC-szerverek esetében. A chipből három termékvonal készül, a normál 7500-as, az alacsony fogyasztású 7505-ös, és az újonnan létrehozott 6500-as, mely csak 2 foglalatig skálázódik, amivel egyszerre szolgálja ki az alacsonyabb igényeket és a rugalmas skálázódásra épített rendszereket.

[+] Túlerővel támad az AMD a szerverpiacon

A Beckton minden képességével (8 mag, Hyper-threading, legalább 3 turbó fokozat, 24 MB L3) csak egy-egy termékvonal csúcspéldánya rendelkezik. Mivel az Intel nem lazított a 130 wattos maximális energiakereten, ezért a teljes értékű Beckton chipek maximális gyári órajele 2,26 gigahertz lesz a legerősebb, X7560 jelölésű modell esetében. Ezt a turbó mód 3 lépcsőfokozatban akár 400 megahertzcel, vagyis több mint 17 százalékkal 2,66 gigahertzre is megemelheti olyan kódok futtatásakor, melyek alatt a chip nem tölti ki a 130 wattos energiakeretét.

Az alacsony fogyasztásra optimalizált, teljes értékű változatok (Xeon L7555) 95 wattos keretből 1,86 gigahertzes gyári órajelet érnek el, viszont 5 fokozatban, vagyis 667 megahertzcel 2,53 gigahertzig  képesek megemelni órajelüket az olyan alkalmazási területeken, mint a tranzakciók kezelése. A mezőnyben található egy igazi kakukktojás is, az X7542, melyben inaktív a Hyper-threading, csak hat maggal és 12 megabájt L3 tárral rendelkezik, gyári órajele viszont 2,66 gigahertz, melyet egy lépcsőben tud csak emelni - ez egyértelműen egy számításintenzív felhasználásra szánt modell.

Végre jön a következő Itanium

A legkevesebb információ a Tukwila megjelenésével kapcsolatban került felszínre, ami nem véletlen. Az Itanium következő generációjának ugyanis lényegében több mint két éve kellett volna eredetileg megérkeznie, különféle problémák, majd tudatos rendszerarchitekturális módosítások és a válság hatására azonban az Intel jövő év elejére csúsztatta a megjelenést, és a további arcvesztés elkerülése végett lényegében semmiféle várakozást nem akar felépíteni a piacon. A Tukwila felbukkanása legkésőbb jövő tavaszra várható, majd az azt követő hónapokban megindulhatnak a gyártók szerverszállításai is.

[+] Power7: jövőre is az IBM a teljesítménybajnok

A Tukwila szintén az Intel új rendszerarchitektúráját implementálja, melyet eredetileg egyébként az Itanium számára kezdett el fejleszteni az Intel, vagyis a foglalatonként elérhető sávszélesség itt is egy nagyságrenddel magasabb mint az elődmodellnél. Gyökeres mikroarchitekturális változások nem várhatóak a jelenlegi Itaniumokhoz képest, a 65 nanométeres chip négy darab kétszálú magot integrál 24 megabájt L3 mellett. Nem hivatalos források szerint a Tukwila szintén rendelkezik lépcsőfokozatos turbó móddal.

Jelentős újdonsága a directory, vagyis jegyzék alapú koherenciaprotokoll megvalósítása, mellyel rendkívül hatékonyan kezelhető a koherencia a foglalatok számának növekedésével is, így kiváló skálázódás várható a nagyobb méretű rendszerek esetében is. A kétszeres magszám, nagyságrenddel nagyobb sávszélességek és a hatékony koherenciaprotokoll tükrében konzervatív várakozásnak tűnik a foglalatonkénti teljesítmény megduplázódása, különösen a nagyobb méretű, 8 foglalatos vagy nagyobb rendszerek esetében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról