Szerző: Bizó Dániel

2009. december 21. 15:39

Gyengül az Itanium és a Linux kapcsolata

Nem támogatja az Itaniumot platformot tovább Red Hat Enterprise Linux következő generációja, közölte a vállalat, mindenféle kommentár nélkül. Az RHEL 5 generáció természetesen továbbra is teljes támogatást élvez, a kódot továbbra is fejleszti a cég.

A Red Hat hivatalosan is megerősítette, hogy az RHEL v6 nem támogatja az Itaniumot, és minden itaniumos fejlesztés az RHEL 5-re korlátozódik. Az RHEL 5 legalább 2014 márciusáig bír támogatással, miután az RHEL egyes generációi 7 éves életciklussal rendelkeznek. Az RHEL 6 a tervek szerint 2010 első felében, három évvel az RHEL 5 után jelenik meg.

Hogy a lépést hivatalosan nem indokolta a Red Hat, valószínűleg vagy pénzügyi (nyereségesség), vagy üzleti döntés született (erőforrások optimalizálásra). Magyarázat lehet az is, hogy a Red Hat virtualizációs megoldásának felfejlődésével egyre költségesebbé válik egy-egy hardverarchitektúra támogatása, leginkább nem a virtualizációs kód portolása, hanem a kitesztelés és minősítések megszerzése miatt. A fejlett x86-os virtualizációval ráadásul csökken az Itanium vagy más nagygépes architektúra vonzereje is, mivel hasonló konszolidációs és magas rendelkezésre állású megoldások építhetőek jóval olcsóbb x86-os alapokon is. Az IBM ezt a trendet akarja megfordítani kritikus Linux infrastruktúra masszív fizikai konszolidációjához kínált mainframe csomagjával.

Bárhogyan is, ez egyértelmű jele annak, hogy a Red Hat nem lát már sok fantáziát az Itanium platformban, melynek versenyképességét sorozatos késések zilálták szét. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a Red Hat nem bízik abban, hogy a jövőben az Itanium jelentősen növekvő bevételeket tudna generálni számára. Sorozatos és immár összesen három évre elnyúló csúszásokat követően az Itanium következő generációja jövő év első felében kerül piacra, amitől jelentős felfutást remélnek az érdekeltek.

Már nincs is jelentősége?

Itthon is van Itaniumon RHEL környezet, a telepítések túlnyomó többsége, több mint háromnegyede azonban 64 bites x86-os platformon található, közölte a HWSW-vel Szentiványi Gábor, az Red Hat hazai disztribúcióját végző ULX ügyvezetője. A maradékon osztozik az Itanium a többi nem x86-os platformmal, mint a Power és mainframe-ek. Hozzátette, hogy az ULX is x86-os szervereket javasol az RHEL alá, mivel árban sokkal kedvezőbbek, és bármikor válthatnak beszállítót az ügyfelek.

Igaz, itaniumos szervereket is kínál több vállalat, itthon azonban lényegében a HP egyetlen Itanium-szállító, mely erőteljes jelenléttel és nagy műszaki csapattal rendelkezik egy kritikus rendszer biztosításához, és erőteljes magyar értékesítési tevékenységgel is csak a HP rendelkezik a téren - a beszállítóváltás természetesen lehetséges, de közel sem ígérkezik olyan simának, mint x86 márkát cserélni. Szentiványi szerint ráadásul az Itanium zöldmezős beruházásban, vagyis mikor nem korábbi nagygépes architektúráról történő fejlesztésről vagy migrációról van szó, nem versenyképes [RHEL futtatására], nincs benne elegendő plusz, de a UNIX-ről történő áttéréskor is tipikusan inkább az x86 felé váltanak az ügyfelek.

Tekintve, hogy az RHEL a világ legnagyobb kereskedelmi Linux szerver disztribúciója, a globális piac több mint kétharmadát kézben tartva, az RHEL kihátrálása jelentős csapásnak tűnik. Ez itthon azonban nincs így, közölte lapunkkal Birnbauer Péter, a HP Magyarország kritikus rendszerekért felelős termékigazgatója, aki bár sajnálja a Red Hat döntését, szerinte üzletileg nem lesz jelentős hatása a lépésének. Birnbauer szerint Itaniumon a Linux 3-4 éve volt igazán sláger, ez mára lecsengett, és úgy gondolja, hogy a Red Hat számára azért nem lehetett vonzó az Itanium, mert nem tömegpiac, és exkluzív igényeket kell kielégíteni.

Hozzátette, hogy az elmúlt évek során nőtt a HP-UX dominanciája az Integrityken, és a kritikus rendszereket vásárlóknál valódi választás lehet a UNIX felé mozdulni Linux felől - ezt valószínűleg magyarázza az is, hogy az Itanium egyre inkább a felsőbb igényeket szolgálja ki, a piac alsó részében egyre nagyobb uralmat alakít ki az x86. A fennmaradó linuxos igényeket pedig megpróbálják majd Novell SUSE Linux Enterprise Serverrel kielégíteni a jövőben, árulta el Birnbauer, aki a Windows/Itanium páros után is növekvő igényt tapasztal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról