Szerző: Bodnár Ádám

2009. november 27. 10:19

Három év múlva a Sony tévék fele már 3D-képes lehet

Három év múlva az eladott Sony-tévék fele már 3D-kompatibilis lesz, mondta egy pénzügyi elemzők számára rendezett csütörtöki konferencián Hiroshi Yoshioka, a japán elektronikai cég fogyasztói üzletágának vezetője.

A Sony az összes jelentős szórakoztatóelektronikai kiállításon, köztük az amerikai CES-en és az európai IFA-n is demózta 3D tévéjét, az októberi CEATEC-en pedig egy technológiában illeszkedő 3D kamerát is bemutatott. A 3D élményhez egy speciális szemüveget kell feltennie a nézőknek, de a készülékek használhatók hagyományos 2D megjelenítésre is, így amíg nem terjednek el az új típusú tartalmak, akkor sem porosodik használatlanul a méregdrága tévé.

3D tévé, PlayStation, PC, Blu-ray

A Sony vezére, Howard Stringer már jelezte, a PlayStation 3-nak úttörő szerepe lehet a 3D tévék elterjesztésében, ennek érdekében a konzolt is fel fogják készíteni arra, hogy 3D képet tudjon megjeleníteni a megfelelő Bravia tévéken. Stringer szilárdan eltökélt a 3D térhódítása mellett és a szeptemberi berlini IFA-n kijelentette, a játékkonzol mellett hamarosan a Sony Vaio PC-k és a Blu-ray lejátszók is kompatibilisek lesznek a 3D technológiával, bár hogy mikor jelenhetnek meg az első ilyen termékek, azt egyelőre nem tudni. \"A 3D nyilvánvalóan úton van a tömegpiac felé\" - mondta szeptemberben a Sony vezetője. \"Ahogy néhány éve a HD-vel, most is vannak problémák amiket meg kell oldanunk, de a 3D vonat már sínen van és a Sonynál készek vagyunk vezetni.\"

\"\"

A Sony célkitűzése szerint a 2013 márciusában záródó pénzügyi évben több mint 11 milliárd dollár értékben forgalmaz 3D termékeket, beleértve a tévéket, konzolokat vagy akár Blu-ray lejátszókat - mondta Hiroshi Yoshioka, a szórakoztatóelektronikai részleg vezetője. A Sony a technológiák fiatalsága ellenére eltökélt, jövőre jönnek a cég első 3D megjelenítésre alkalmas Bravia tévéi, természetesen először a prémium árkategóriában, de három év múlva a vállalat által értékesített tévék 30-50 százaléka már 3D-képes lehet.

A következő formátumháború küszöbén?

A tévék esetében egyébként a szemüveg a drága alkatrész, nem maga a tévé, mondta el Yoshioka. A speciális szemüveg, amely lehetővé teszi a 3D mozgókép megtekintését, a Sony esetében egy villámgyors zárszerkezeten alapul, amely a képkockák megjelenésével szinkronban takarja le a néző jobb és bal szemét. A képkockák felváltva tartalmazzák a jobb és bal szem számára készített képet, amely így 3D élménnyé áll össze. Más gyártók polarizált szemüvegekkel kísérleteznek, de vannak olyan cégek is, amelyek szemüveg nélkül képzelik el a 3D tévézést, bár az is igaz, hogy az eddig bemutatott ilyen készülékek csak egyetlen pontból nézve adnak térérzetet, ami lényegében kizárja, hogy egy család együtt tudjon egy 3D mozit élvezni az otthonában.

A legnagyobb problémának egyelőre az tűnik, hogy a 3D megjelenítésnek még nincs az iparágban elfogadott szabványa. A tokiói CEATEC szórakoztatóelektronikai vásáron kiállító gyártók, a Sony, a Sharp, a Hitachi, vagy a Toshiba eltérő technológiát használnak, de a Panasonic is előállt egy teljes 3D platformmal, amely kamerát és plazmatévét tartalmazott. A Sony vélhetően igyekszik elébe menni a többi gyártónak és arra építeni, hogy a leghamarabb piacra dobott technológia fog végül elterjedni és szabvánnyá válni, de ahogy a HD DVD és a Blu-ray esetében, most sem zárható ki egy formátumháború.

A pénzről szól

Az LCD-tévék piacán a Sony későn kapcsolt és csak másodhegedűs a két koreai óriás, a Samsung és az LG mögött. A japán vállalat a következő korszakváltást arra szeretné használni, hogy ismét visszakapaszkodjon az élmezőnybe és visszaszerezze elvesztett fényét, no meg a technológiai fölényét aprópénzre váltsa. A legutóbbi negyedévben a Sony fogyasztói elektronikai termékeket forgalmazó részlegénél több mint harmadával csökkent a forgalom, az üzemi eredmény pedig 67 milliárd jenről mindössze 8,9 milliárdra olvadt. A vállalat legfrissebb előrejelzése szerint a márciusban véget érő pénzügyi év vesztesége 95 milliárd jen (~1 milliárd dollár) lesz

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról