Szerző: Bodnár Ádám

2009. november 24. 10:42

Az EDS-nek köszönhetően nőtt a HP profitja

Enyhén csökkent a HP bevétele a most lezárt negyedik pénzügyi negyedévben, de a korábban meghozott költségcsökkentési lépéseknek és az EDS beolvasztásának köszönhetően a profit erőteljesen duzzadt. Több más IT-vállalathoz hasonlóan a HP eredményei is arra utalnak, az informatikai piacok stabilizálódnak.

Bejött az EDS-akvizíció

Tavalyhoz képest 8,8 százalékkal 30,8 milliárd dollárra csökkent a HP forgalma az október 31-én véget ért negyedik pénzügyi negyedévben, a nettó profit azonban 14 százalékkal 2,4 milliárd dollárra dagat, köszönhetően a költségcsökkentéseknek. Mind a bevétel, mind az eredmény felülmúlta az elemzői várakozásokat. A képet azonban árnyalja, hogy az egy évvel korábbi negyedévbe a tavaly felvásárolt EDS-nek nem 3, hanem csak 2 hónapnyi teljesítményét konszolidálták.

A HP 2008 májusában jelentette be az EDS 13 milliárd dolláros akvizícióját. A szolgáltatási tevékenység megerősítésétől a HP azt is várta, hogy magával húzza a hardver- és szoftverértékesítést, amelyet az EDS teljesített is. Cathy Lesjak pénzügyi vezető szerint már jelenleg is érezhető ennek hatása, azaz a HP szolgáltatási részlege serkenti a szerver- és PC-forgalmat, bár egyelőre csak kismértékben. A HP az EDS integrációja kapcsán évi 3 milliárd dolláros megtakarítást remél, Lesjak szerint ennek harmadát már sikerül elérni.

A nyereségnövekedés a szolgáltatási üzletág remek teljesítményének köszönhető. Az EDS-sel megerősödött HP ma már a világ második legnagyobb informatikai szolgáltatója az IBM mögött, megelőzve olyan riválisokat mint az Accenture. A HP Services forgalma 8 százalékkal bővült éves szinten, a 8,9 milliárdos bevételből 1,4 milliárd dollár üzemi nyereséget sikerült elérni, ami másfélszerese a tavalyinak. A HP szerint az EDS beolvasztása a vártnál jobb ütemben halad.

Minden más részleg azonban csökkenő bevétellel kellett szembenézzen, a nyomtatási és képalkotási divíziónál 15 százalékkal, a PC-részlegnél 12 százalékkal, a szerverüzletágnál 17 százalékkal apadt a forgalom, de a szoftverértékesítésből származó bevétel is 16 százalékkal elmaradt a tavalyi szinttől.

Még nem kell a hardver

A legnagyobb csökkenést a szerverekkel és tárolókkal foglalkozó divízió szenvedte el, mivel a recesszió hatásai miatt a vállalatok továbbra sem szívesen költenek beruházásokra. A legnagyobb értékű, hosszú távra vásárolt üzleti kritikus rendszerek forgalma harmadával volt kevesebb mint tavaly, a tárolók értékesítéséből származó bevétel pedig 20 százalékkal esett vissza. Az x86-os szerverek forgalma \"csak\" 10 százalékkal csökkent.

A PC-részleg a bevételcsökkenés mellett 8 százalékkal tudta növelni a leszállított termékek számát és ezzel növelte piaci részesedését. A Dell kiábrándító teljesítménye miatt a HP átvette a vezető pozíciót az amerikai vállalati PC-piacon is, hangzott el az elemzői tájékoztatón tegnap este. A fogyasztói szegmensből származó bevétel 8, a vállalati szegmens 15 százalékkal esett vissza. A notebookok forgalma 8 százalékkal, az asztali gépeké 16 százalékkal csökkent. A divízió 9,9 milliárd bevételből 460 milliós üzemi profitot tudott kisajtolni.

A régóta szenvedő, egyre inkább a szolgáltatások felé forduló nyomtatási és képalkotási üzletág továbbra sem talál magára. Az eladott nyomtatók száma ötödével esett, a vállalati nyomtatók forgalma 38 százalékkal zuhant, a fogyasztói készülékeké pedig 14 százalékkal volt kevesebb mint egy éve. A kellékanyagok értékesítéséből származó bevétel 8 százalékkal csökkent. A nyomtatási részleg továbbra is profitgyár, 6,5 milliárd dolláros forgalomra 1,2 milliárd dollár üzemi eredmény jutott, pont ugyanannyi mint egy éve.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról