Szerző: Dojcsák Dániel

2009. november 17. 16:00

Decemberben startol az új Magyarorszag.hu

Színes-szagos új weboldal fogadja majd hamarosan a Magyarország.hu látogatóit. A tartalom változatlan, a megjelenés új, a legnagyobb különbség az átlátható és egyszerűen használható felület.

Decembertől megújul a hivatalos kormányzati portál, a Magyarország.hu. Az új felület sokkal áttekinthetőbb, szebb és könnyebben használható, az ígéretek szerint pedig stabilabb és megbízhatóbb is lesz. A baj viszont az, hogy az üzemeltető hiába cicomázta ki a kirakatot, s hiába építette újra az egész frontend rendszert, ha a tulajdonos állam még az előző rendszerben rejlő lehetőségeket sem aknázza ki.

Ügyfélkapu 2.0

Az \"Ügyfélkapu 2\" projekt keretében a Kopint-Datorg 4,8 milliárd forintból gazdálkodhatott, ebből 2,9 milliárd forint ment el az architektúra kifejlesztésére, 465 millió a gépparkra, 189 millió a minőségbiztosításra, illetve 487 millió a szolgáltatásfejlesztésre. Utóbbiból költöttek többek közt a Magyarország.hu portál új megjelenésére is.

A változás tehát nem csak megjelenésben nyilvánul meg, hanem a 2001-2003 óta csak foltozgatott régi rendszer teljes cseréjét is jelenti. A portál a teljes közigazgatási háttérrendszert kiszolgáló frontend felület, ami a felszínen túl szervesen kapcsolódik össze az állami adatbázisokkal és szolgáltatásokkal. A cél így nem az volt, hogy egy teljesen új funkciópaletta álljon össze, hanem hogy az eddig is elérhető elektronikus közszolgáltatások használhatóak legyenek, a felület ergonomikus és funkcióközpontú legyen. Emellett kiemelt kritérium volt, hogy személyre szabott legyen a működés, ami ez esetben nem választható háttérszínt jelent majd, hanem azt, hogy a felhasználók az őket érintő ügyeket, adatokat és információkat átláthatóan tudják majd megjeleníteni.

\"\"

Nyílt forráskód

A technológia is teljesen megújult. A korábbi licencdíjas szoftverkonstrukciók helyett a Magyarország.hu a jövőben szinte teljes mértékben, körülbelül 95 százalékban nyílt forráskódú szoftvereket használ majd. A webes portál például a Red Hat JBoss alkalmazásszervert használja majd.

A Kopint-Datorg képviselői a HWSW-nek tartott prezentáción elmondták, hogy az új portál bizonyos szempontból az állandóságot, bizonyos szempontból a változást képviseli. Állandó lesz amiatt, hogy a feltöltött tartalmak mennyisége nem változik, a szolgáltatások működése szintén nem, illetve a célcsoportok is azonosak maradnak a korábbiakkal. Az arculat viszont teljesen megújul, hosszútávon a funkciók száma is bővül majd. Az új, moduláris felépítés pedig a stabilitás mellett a fejleszthetőséget is segíti. Az eddigi monolitikus megoldás helyett úgynevezett \"lapcsalád\" modellben felépített portálra olcsón és gyorsan lehet bármilyen extrát fejleszteni, illetve a részek karbantartása miatt nem kell a jövőben leállítani az egész oldalt.

Nem mindegy mikor indul

A projekt elkészülésének határideje 2009. december 1., de tudomásunk szerint aznap biztosan nem fog még elindulni az új felület. Párhuzamos működésről szó sem lehet, ugyanis a portál olyan mélyen integrálva van a kormányzati adatbázisokba, hogy ez nem lenne megvalósítható. Viszont egy ilyen szolgáltatás esetében arra is oda kell figyelni, hogy az indulás napja ne éppen egy adónap vagy bármilyen állampolgári ügyintézés szempontjából fontos dátum legyen.

A startot természetesen megelőzi majd egy szélesebb körű tájékoztatás, egyfajta reklámkampány, illetve egy komolyabb sajtótájékoztató is. Az idei indulás viszont még csak az architekturális átalakulást hozza csak el, a tartalmi fejlesztés jövő évre marad, a funkcionalitás bővülése pedig a 2010 utáni évekre tolódik. Annyi biztos, hogy a kormányzati akarat az, hogy az eddig csupán belépési pontként funkcionáló Ügyfélkapu a jövőben egy valós ügyintézési felületté, személyes adattárrá, dokumentumkezelő rendszerré váljon.

\"\"

Szép, szép...

A HWSW az elsők között szemlélhette meg az új szájt felületének működő, de még teszt változatát. A dizájn letisztult, modern, áttekinthető, jól strukturált, a mostani Magyarország.hu szerencsére köszönőviszonyban sincs az új felülettel. A \"lapcsalád\" elmélet megvalósítása jól sikerült, igaz webes szempontból szinte semmilyen átütő megoldásról nem lehet beszélni. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a kreativitásnak ebben az esetben nem volt helye, ugyanis egy olyan felület létrehozása volt a cél, amit a legegyszerűbben gondolkodó állampolgár ugyanúgy megért, mint amilyen egyszerűen a minden nap a szájttal dolgozó könyvelő el tudja intézni ott az ügyeit.

A fejlesztés egyértelműen átemel működő modelleket a piaci webes gyakorlatból, így például a bejelentkezés a ma már sztenderdnek számító módon történik, az üzenetek pontosan úgy jelennek meg, mint amilyen például az iWiW vagy bármilyen webes levelező postafiókja, illetve a mappák helyett a jövőben címkéket használ majd a rendszer, hasonlóan, ahogy a Gmail is kezeli az elemeket. A dokumentumfeltöltés is érthetővé vált, s az értesítési felületek sem lesznek misztikusak a jövőben.

Piaci webes áthallások

A jobb oldali fix menüben megjelennek a leggyakrabban lekért menüpontok, linkajánló is kerül ide, lehetséges lesz a nyelvválasztás és a felhasználók egy egyszerű \"célcsoport-szűréssel\" szűkíthetik le a lehetőségeket a számukra releváns szolgáltatásokra. Így például a vállalkozók, nyugdíjasok, fiatalok, munkanélküliek vagy fogyatékkal élők könnyedén kaphatnak egy olyan válogatást az oldal funkcióiból, ami leginkább érdekes lehet számukra.

A közösségi média szele is megcsapta a fejlesztőket, de egyelőre csak ötletszinten maradt az e-demokrácia rész fejlesztése. Itt sajnos nem a fejlesztői akarat hiányzik, hanem a gondos gazda. Az állami szervek már most is számtalan olyan dolgot valósíthatnának meg a mostani fórum segítségével, amihez nem is kell plusz fejlesztés, de egyszerűen nem akarják.

A minisztériumok indíthatnának bármely témában nyílt társadalmi vitát itt, de arra válaszolni kellene, szakmai indoklást kellene adni mindenre, az pedig csak nyűg lenne számukra. Ugyanígy lehetne szavazásokat indítani, s például, ha a Megyeri-híd elnevezésével kapcsolatos szavazása itt valósult volna meg, akkor szűrni lehetett volna a nem magyar állampolgárok szavazatait és nem a Colbert-híd név nyert volna. Mivel az e-demokrácia fórum regisztrációja hitelesített, ezért a hozzászólások 90-95 százaléka vállalható, kezelhető, s kevés moderációt igényel.

\"\"

Nem akarják birtokba venni a hivatalok

Sajnos egészen addig, amíg a kormányzat és az állam nem merészkedik az emberek elé, addig  halott felület marad ez is. Jelenleg körülbelül 2000 ember mondhatja el magáról, hogy használta a fórum felületét, pedig akár sok tízezer ember számára is érdekessé lehetne tenni. Ugyanígy az elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat is kevesen használják. Annak ellenére, hogy 800 ezer felett jár már az Ügyfélkapu regisztrációk száma, még mindig nem számít mainstream felületnek sem információszerzésben, sem ügyintézésben.

Az Európai Unió által 4,8 milliárd forinttal támogatott projekt így leginkább egy mintafelület. Leginkább az állampolgárok érdeke lenne, hogy ez működjön, de az állami hivatalnokok, a minisztériumok és az egyéb közigazgatási szervek is hűvösen fogadják a XXI. századot, az üzemeltető Kopint-Datorg pedig nem a népszerűsítésre, hanem a projekt elkészítésére esküdött fel. Néhány Don Quijote politikus talán vívja szélmalomharcát, de a drágán vett új rendszerbe mégis nehezen akar beköltözni az állam. Más országok példájából is látszik, hogy a funkciók és szolgáltatások lehetnek bármilyen bravúrosak, a siker és a kihasználtság nem ezen múlik.

Az új portállal kapcsolatos képes leírás, illetve egy e-tananyag formában megjelentetett videó elérhető az ujportal.magyarorszag.hu oldalon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról