Szerző: Bizó Dániel

2009. október 30. 12:12

Hatalmasat kaszált a Samsung

Rekordnyereségről számolt be a Samsung Electronics a harmadik negyedévvel kapcsolatban, ahogyan a a fogyasztói kereslet és a memóriapiac magához térésével az árak is emelkedése kezdtek. A kilátások is biztatóak.

A Samsung Electronics 30,4 milliárd dollárnak megfelelő harmadik negyedéves globális forgalma, mely magában foglalja a konszolidált külföldi leányait is, nem kevesebb mint 18,5 százalékkal múlta felül a tavalyit, mely még az általános gazdasági krízis kirobbanását megelőző állapotot tükrözi. A válság alatt kézenfekvő módon áramvonalasító, költséghatékonyabb Samsung nyeresége az árak általános emelkedésének hatására rakétaként lőtt ki: a 3,6 milliárd dolláros üzemi nyereség közel háromszorosa a tavalyinak. A Samsungot segítette a koreai won meggyengülése is, amit éppen a válság váltott ki. Az anyavállalat 3,2 milliárd dolláros adózott nyereséget könyvelt el.

A Samsung produkciója mögött az egész vállalatcsoport erősödő teljesítménye húzódik meg. Hatalmasat javult a félvezető- és LCD-gyártás, de meglepő módon a hagyományosan árversenytől vérző szórakoztatóelektronikai termékek nyereségessége is megugrott. Bár a negyedév részlege címet talán nem a telekom divízió kapja meg, a mobiltelefonok forgalma és nyereségessége tovább emelkedett, a Samsung itt sem vallott szégyent, sőt. A cég a negyedik negyedévre némileg alacsonyabb profitot vár az erősödő won és növekvő marketingkiadások hatására.

Bontás

A Samsung félvezetőgyártó részlege, mely a világ legnagyobb memóriagyártója, közel negyedével növelte árbevételét, miközben az olyan költségcsökkentő tényezők hatására, mint a kisebb geometriájú gyártástechnológiák bevezetése, drasztikus javítani tudott nyereségességén. Az olcsóbb fajlagos gyártás és a DRAM- és NAND-árak meredek emelkedésének hatására a félvezetőgyártás negyedéves nyeresége hatszorosára, 974 millió dollárra ugrott, ami 15 százalékos üzemi hányad.

Ezek rendkívül erős számok egy alapvetően árvezérelt piacon, ahol a különböző gyártók termékei közt nincs és nem is lehet hatalmas különbség. Fejlett gyártástechnológiáján kívül a Samsung a megszokott stratégiájával, szerint méretgazdaságossággal és a magasabb árú termékekre (például GDDR3/5 DRAM, XDR, ECC FB-DIMM) diverzifikálással érte el magas nyereségességét.

Szintén az áremelkedések és kereslet növekedését sikerült kihasználnia az LCD-paneleket gyártó részlegnek is. A válság ellenére mind az LCD-tévék, mind a számítástechnikai felhasználású monitorok értékesítése növekszik. A DisplaySearch becslése szerint a harmadik negyedévben 148 millió nagyméretű LCD-panelt (tévé, monitor, laptoppanel) adtak el világszerte, ami 26,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Mindez jól jelzi, hogy a válság ezekben a szegmensekben gyorsan lepergett a fogyasztókról.

A kereslet hatására egyetlen negyedév alatt 16-22 százalékkal drágultak az LCD-panelek, így a panelgyártás nyeresége több mint kétszeresére, 855 millió dollárra ugrott.  A Samsung tévészállításai 24 százalékkal múlták felül a tavalyit, a DisplaySearch cég 20 százalék feletti részesedést szerzett az LCD-tévék piacán, a szórakoztatóelektronika mellett a háztartási berendezésekért is felelős Digital Media a tavalyi nullszaldó alatti veszteségből 796 millió dolláros profitba fordult.

Robognak a Samsung mobilok

A rivaldafényben talán a cég többi, a korábbi gyenge teljesítményhez képest nagyot javuló részleg részesült, a mobiltelefonos egység eközben meggyőző, minden téren erősödő negyedévet zárt. A Samsung 60,2 millió mobilt értékesített három hónap alatt, ami 16 százalékkal több a tavalyinál - a piacvezető Nokia 8 százalékkal kevesebbet, 108,5 milliót. A Samsung globális részesedése ezzel áttörte a lélektani 20 százalékos határt, és 20,8 százalékot ért el a negyedévben.

A kategóriájukban általában prémium tudású modelleket kínáló Samsung Európában és az Egyesült Államokban már 27,6 százalékos részesedést szakított ki. Az globális üzemi nyereség 22,6 százalékkal növekedett egy év alatt, és 872 millió dollárnak felelt meg - az NSN goodwill leírás nélkül a Nokia negyedéves üzemi nyeresége 715 milliós lett volna, vagyis a Samsung több pénzt termelt ki a telkópiacból a finneknél, igaz, a Samsung hálózati infrastrukturális szegmense jóval kisebb. A cég kinyilvánított célja, hogy a világ legnagyobb mobilgyártójává váljon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról