Szerző: Koi Tamás

2009. október 22. 11:51

Negyvenmilliós bírságot kapott az Antenna Hungária

Bár a hazai földi sugárzású digitális tévéadás (DVB-T) helyzete a szolgáltatás megjelenése óta sokat javult, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerint a műsorok továbbítási lehetőségét pályázati úton elnyerő Antenna Hungária az eddigi teljesítés során több ponton is törvényszegő volt. A cég tiltakozik.

Az NHH Tanácsának alelnöke mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a hatóság október közepén hozott határozatában negyvenmillió forintos bírságot szabott ki az országos digitális földfelszíni platform üzemeltetőjére, az Antenna Hungária Zrt-re. Fontos leszögezni - mondta el Dr. Rozgonyi Krisztina -, hogy a döntés meghozatala előtt a hatóság a tavaly december elsejével kereskedelmi szolgáltatással útjára induló rendszer egész eddigi teljesítményét vizsgálta, elsősorban a műsorszóró által szerződésben vállalt kötelezettségek és a szolgáltatásra vonatkozó törvényi előírások tükrében.

Enyhítő körülmények

Az NHH Tanácsának helyzetértékelése szerint annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen kibővült a földfelszíni digitális televíziózás műsorkínálata, elindult a kedvezményes vevődekóder értékesítés és a kommunikációs kampány, a legkritikusabb sikertényezőknél, azaz mind a tartalom, mind a hozzáférési eszközök, mind pedig a tájékoztatás területén komoly hiányosságok voltak, illetve vannak még ma is. A bírság összességében az időközben végzett fejlesztések és hiánypótlások figyelembevételével került kiszabásra, azaz az Antenna Hungária ennél akár jóval komolyabb büntetést is kaphatott volna, ha az eltelt időszakban nem tett volna több ponton eleget a hatósági szerződésben foglaltaknak és más előírásoknak.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság áprilisban közölte, hogy úgynevezett jogalkalmazói, más néven piacfelügyeleti eljárást indít, amiért a digitális átállási folyamat a szolgáltatás 2008. december 1-i megkezdésére nem szerződésszerűen működött. A hatóság több kiemelt fontosságú kérdésben indított vizsgálatot, így elsősorban a platformról hiányzó rádió- és televíziócsatornák és a hátrányosabb helyzetű lakosságot érintő kedvezményes dekódervásárlási lehetőség helyzetét tekintette át.

A vizsgálat október közepén zárult le többszöri adatbekérés után, az erről született 41 oldalas határozatban többek közt felrója az NHH az Antenna Hungáriának, hogy DVB-T platformon a vállalásokkal ellentétben nem tett elérhetővé legalább egy új, országos sugárzású, általános tematikájú tévéadást (korábbi elképzelések szerint a Viasat3 lett volna ez a csatorna, a műsorszolgáltató azonban később visszalépett), illetve nem felelt meg maradéktalanul a tájékoztató internetes oldal kialakításáról szóló előírásoknak.

A rádiókkal van a legtöbb probléma

Az NHH Tanácsa szerint az Antenna Hungária emellett DVB-H és DAB+ platformon sem tett eleget bizonyos továbbítási kötelezettségeknek. Kiemelt probléma, hogy a közszolgálati rádióadók továbbítására több mint egy év alatt sem született szerződés, elsősorban azért, mert a Magyar Rádió Zrt. még ki sem írta a döntéshez törvény szerint kötelező közbeszerzési eljárást. Rozgonyi újságírói kérdésre elmondta, ezúttal a műsorszolgáltatót nem bírságolták, ám a Magyar Rádióra is vonatkozik a szerződéskötési kötelezettség - az eltelt több mint egy év tétlenségét megelégelve az NHH most 15 napot ad az Antenna Hungáriának arra, hogy megfelelő tartalmú szerződési ajánlatot tegyen a műsorszolgáltatóknak. Ha ez a határidő is eredménytelenül telik, a két fél úgynevezett jogvitás eljárásban kell megegyezzen, az NHH közbenjárásával.

Az Antenna Hungária a határozat kézhezvételét követően azonnal, szokatlanul éles hangú nyilatkozatban bírálta annak tartalmát. A társaság kifejtette, nem fogadja el az NHH Tanácsának határozatát, sem pedig az abban szereplő szankciókat, a határozatot bíróság előtt támadja meg és hivatalosan is kérvényezi az NHH-tól és a GVH-tól hatósági vizsgálat megindítását a televíziós műsorterjesztő platformok közötti versenyt torzító helyzet kapcsán.

Nekimentek az NHH-nak

A vállalat szerint az NHH Tanácsának határozatában az Antenna Hungáriát teszi felelőssé a külső felek által megtett, illetve elmaradt lépésekért, valamint egyáltalán nem veszi figyelembe a Hatósági Szerződés aláírását követő, világgazdasági válság okozta pénzügyi, gazdasági és piaci környezetben bekövetkezett alapvető változásokat. Emellett a határozat nem veszi kellőképpen figyelembe az Antenna Hungária által a kötelezettségek kapcsán elért eredményeket és túlteljesítéseket - állítja a műsorterjesztő. Az Antenna Hungária azt is sérelmezi, hogy a határozat nem tér ki a domináns fizetős platformok (jellemzően a kábeltévé és a műholdas televízió) és a digitális földfelszíni platform között tapasztalható, versenyt torzító körülményekre.

A digitális földfelszíni televízióadás kereskedelmi üzemének programkínálata ma hét szabadon fogható és két fizetős tévécsatornából áll. A szolgáltatás lakossági lefedettsége decemberre eléri a 88 százalékot, a következő években pedig a tervek szerint tovább bővül mind a lefedettség, mind a repertoár. Az analóg adásokat 2011. december 31-én kell lekapcsolni, a digitális átállásról szóló törvény szerint addigra a lakosság 96 százaléka számára rendelkezésre kell álljon olyan digitális műsortovábbító technológia, mellyel legalább a közszolgálati csatornák vétele biztosított.

A földfelszíni sugárzású digitális rádiós platform (DAB+) máig csak kísérleti üzemben működik, immár 13 szabadon fogható csatornával - elsősorban Budapest körzetében. A rádiózás kapcsán az analóg sugárzás lekapcsolásának céldátuma azonban későbbre, 2014-re tevődik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról