Szerző: Koi Tamás

2009. október 21. 14:23

Itt a BlackBerry Bold új kiadása

Hosszú hónapokkal ezelőtt pletykáltak az érkezéséről, ám mostanáig kellett várni a kanadai Research in Motion (RIM) új QWERTY-s okostelefonjának leleplezésére.

A BlackBerry 9700 - korábbi nevén Onyx - a RIM talán eddigi legsikeresebb okostelefonjának, a BlackBerry 9000-nek lesz a közvetlen utódja a cég termékpalettáján. A készülék a 9000-es modellhez hasonlóan Bold márkanéven kerül majd forgalomba, és bár itthon kevéssé népszerűek a kanadai cég megoldásai, hazánk is komoly szerepet játszik az új modell életében, hiszen a telefont Zalaegerszegen szerelik össze.

Az új Bold leginkább méreteit tekintve változott kissé nagyra nőtt testvéréhez képest: a QWERTY-klaviatúrás okostelefon már \"csak\" 6 centiméter széles és 1,4 centiméter vastag, valamint 10,9 centiméter hosszú, azaz még mindig jóval nagyobb, mint a kategória méret-etalonjának számító Nokia E71/72. Az új modell elődjéhez hasonlóan exkluzív, fém-műanyag és a hátlapot tekintve részben bőrborítást kapott, ezzel nyilvánvalóan továbbra is elsősorban az üzleti élet szereplőit próbálja megkörnyékezni a gyártó.

\"\"

Erre valamelyest rácáfol, hogy az újdonságba nagyobb felbontású, 3,2 megapixeles kamera került a korábbi 2 megapixeles helyett, emellett a multimédiás lejátszó továbbra is elboldogul számos olyan formátummal (például DivX-videók), melyeket korábban jellemzően hordozható médialejátszókkal tudott megtekinteni a mobil videózásra vágyó felhasználó. A telefon beviteli felülete maradt a régi, leszámítva a scrollozásra és a mutató mozgatására használt trackballt, melyet az új típusnál egy érintőfelület vált fel.

A BlackBerry 9700 kijelzője 2,44 hüvelykes képátlójú, felbontása 480x360 pixel, azaz vélhetően ugyanaz a panel került az új Boldba, mint a 8900-es (Curve) típusba. A telefonban csúcskategóriás készülékről lévén szó természetesen WLAN- és Bluetooth, valamint GPS-modul is található, a továbbfejlesztett komponenseknek és a nagyobb kapacitású akkumulátornak köszönhetően azonban nőtt mind a beszélgetési mind a készenléti idő - előbbi 6 órára, utóbbi 22 napra.

A RIM új készüléke továbbra is kiterjedt támogatást nyújt az elterjedt vállalati üzenet- és dokumentumkezelő rendszerekhez, így a BlackBerry Enterprise Server mellett teljes Microsoft Exchange és Lotus Notes támogatást nyújt. A telefonra a néhány nappal ezelőtt leleplezett Storm 2-höz hasonlóan már a BlackBerry OS 5.0-s verziója kerül.

A készüléket több szolgáltató is forgalomba hozza, Európában vélhetően a Deutsche Telekom lesz az egyik kulcspartnere a cégnek, ami azt jelenti, hogy az új Bold minden bizonnyal megjelenik a magyarországi T-Mobile-nál is. A telefon november elején jelenik meg egyes szolgáltatók kínálatában, fogyasztói árat szokásához hűen nem közölt a gyártó.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról