Szerző: Bodnár Ádám

2012. március 1. 12:48

Költséghatékony kisirodai nyomtatókkal jelentkezett a Xerox

A válság annyi más területhez hasonlóan a nyomtatópiacot sem kímélte és egyelőre nem is látszik a fény az alagút végén - így lehetne összefoglalni a Xerox tegnapi sajtótájékoztatójának lényegét, ahol a vállalat új otthoni, kisirodai berendezései mutatkoztak be.

2011-ben sem tudott érdemben fellendülni a magyar nyomtatópiac, a Xerox marketingvezetője, Udvardi Gábor által citált számok alapján még a 2008-as szinttől is jó ötödével elmaradtak az eladások mind darabszámban, mind a piac értékét tekintve.  2010-hez képest csupán 1 százalékos volt a növekedés, ami leginkább az A3-as másolóknak és a multifunkciós berendezéseknek volt köszönhető. Szembeötlő volt a tintasugaras nyomtatók piacának zsugorodása, éves szinten majd' 50 százalékkal estek az eladások, ami feltehetően a lakossági kereslet megcsappanásával hozható összefüggésbe.

A gazdasági bizonytalanság a vállalati szektorban is erősen rányomja a bélyegét a nyomtatásra - sok helyen eleve kevesebb a megrendelés, kevesebb üzletet köznek, kevesebb az adminisztráció, ami magával hozza a nyomatszámok csökkenését is. A vállalatok pedg úgy spórolnak ahogy csak tudnak, az új készülékvásárlásoknál a színes lézerek helyett az olcsóbb fekete-fehér modelleket részesítették előnyben, a beszerzéseknél pedig egyre több helyen feltűnnek a használt készülékekkel üzletelő vállalatok. Egyre inkább előtérbe kerül az utángyártott (sokszor rossz minőségű) kellékanyagok használata is, mondta el Udvardi Gábor.

Az otthoni, kisirodai piacra szánt készülékek szegmensében is a készülék vételára, valamint a kellékanyagok ára a leginkább meghatározó a vásárlásnál, csak ezt követik olyan szempontok mint a kis helyigény vagy a hálózati (Wi-Fi) csatlakozás megléte. Ezekre az igényekre reagálva érkezett a Xerox új Phaser családjának két tagja, a 3010 és a 3040, amellyel kapcsolatban a kis méretet és az alacsony birtoklási összköltséget emelte ki a Xerox.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Hi-Q LED technológiára épülő készülékek a vállalat szerint a lézerekéhez közeli minőséget produkálnak, miközben a 3010-es modell három évre vetített teljes birtoklási költsége 124 ezer forint, havi 500 fekete-fehér oldalas terheléssel számolva - igaz, ebben nincs benne az energiaigény, valamint a kezdőtoner ára, ami 10-12 ezer forinttal növeli meg az összeget. Az alacsony költséget rendkívül kompakt toner használatával érte el a Xerox - a cserélendő részegység (amelyből 1600 és 2300 lapos kapacitásút is kapni) alig nagyobb egy májkrémkonzervnél, így olcsón előállítható és a hulladékként a környezetet is kevésbé terheli.

A dobot a felhasználónak nem is kell cserélnie, de nem is lehet. Igaz, élettartama 30 ezer oldal mindössze, de a cég által megcélzott szegmens ezt valószínűleg sosem éri el, havi 500 lapos terheléssel számolva 5 év a 20 lap/perces Phaser 3010 és a 25 lap/perces Phaser 3040 élettartama. Ugyanerre a piacra szánja multifunkciós WorkCentre 3045 modelljét a vállalat, amely szintén kompakt méretű EA tonerrel működik, de hálózatba kapcsolható és távmenedzselhető is, valamint alapáron tartalmaz Wi-Fi vezérlőt és USB hoszt portot, vagyis közvetlenül, PC nélkül képes például pendrive-ról nyomtatni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról