Szerző: Dojcsák Dániel

2009. október 1. 08:59

A Nokia kezében a Dopplr

Megvásárolta az utazások, kirándulások tervezésére, ötletek megosztására létrehozott közösségi szolgáltatást, a Dopplrt a Nokia. A meglévő szolgáltatások elméletileg maradnak, de feltételezhetően a Nokiának komolyabb céljai vannak, mint a napi 60 ezer felhasználót vonzó felület futtatása.

Az üzlet nyélbe ütése már nem volt meglepetés, már múlt héten is több helyen úgy fogalmaztak, hogy a megállapodás készen van és csak aláírásra vár. Ekkor viszont hivatalosan még egyik fél sem erősítette meg az akciót. A sztorit elsőként a TechCrunch szellőztette meg, azt írva, hogy 10-15 millió euró közti áron vásárolják fel a finnek a brit startupot. A pontos összeget viszont a hivatalos közlemény nem erősíti meg. A felvásárlás körüli felhajtást tovább erősítette az a tény is, hogy a Dopplr egyik alapítója korábban a Nokia dizájn stratégiai igazgatója volt.

\"\"

A Dopplr sorsa egyébként nem egy klasszikus sikersztori. A szolgáltatás lényege, hogy a felhasználók utazási terveiket, ötleteiket, tapasztalataikat megosztják a weben ismerőseikkel, illetve a többi felhasználóval, ezzel bátorítva másokat az egyes célpontok meglátogatására vagy éppen tippeket adva, hogy melyik városban mit érdemes mindenképp megnézni. Hiába ötletes a Dopplr, komoly sikereket nem ért el, sosem jelent meg a kritikus tömeg, viszont a kemény mag kitartóan és lelkesen használta. Az idei évben a startupnak újra befektetők után kellett volna néznie, amikor is váratlanul a Nokia jelentkezett be a vételi szándékával.

Az új tulajdonos egyelőre még nem árulta el, hogy mit szándékozik kezdeni szerzeményével, de azt biztosan állította a cég, hogy a jelenlegi szolgáltatás érintetlenül továbbra is elérhető marad, nem darálják be egyben a Nokia szolgáltatások közé. Ez főleg azért fontos, mert a Dopplr többek közt iPhone-on is elérhető letölthető alkalmazás formájában, s feltételezhetően sokan ezen a platformon használják, ami viszont konkurens platform a Nokia számára.

A jelenlegi szolgáltatás ugyanakkor egy kis halnak számít, az érték leginkább az ötletben és a technológiában rejlik. A Dopplr-t a Compete.com statisztikái szerint napi 60 ezer felhasználó látogatja, ami még magyar léptékkel is kevésnek számít. A Nokia kezében viszont fontos fegyver lehet, amennyiben újragondolva integrálja a megoldást közösségi szolgáltatásaiba, illetve elérhetővé teszi alapfunkcióként okostelefonjain, amelyek közül egyre több tartalmaz GPS-t, azaz alkalmas a pozíció meghatározására és helyfüggő szolgáltatások igénybe vételére.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról