Szerző: Koi Tamás

2009. augusztus 31. 12:53

Iriver P7 - lehettem volna forradalmár

A hordozható médialejátszók piacán többnyire nehéz igazán új, később népszerűvé, vagy kváziszabvánnyá váló tulajdonságokkal ellátott készülékekkel előrukkolni. A trendteremtés eddig kevés gyártónak sikerült, a koreai iriver mérnökeit azonban vélhetően nem is ez hajtja, pedig legújabb csúcskategóriás készülékük, a P7 egész ötletes - legalábbis a felszínen.

A koreai kistigrisek - köztük az ebben a mezőnyben éppen csak szárnyát bontogató Samsunggal - időről-időre képesek olyan hordozható médialejátszókkal piacra lépni, melyek a gondos tervezés, a jó anyaghasználat és persze a jó minőségű, széles repertoárt felvonultató szolgáltatáskínálat révén hosszabb-rövidebb ideig magukra vonják a szakma érdeklődését.

Az iriver kínálata egy sor ilyen készülékből áll, ezek közül a kurrens csúcskategóriás modell, a P7 elsősorban a főmenü egészen újszerű megközelítésével próbál kitűnni a mezőnyből. Az érintőkijelzős lejátszó azok közé a hordozható médialejátszók közé tartozik, melyek a népszerű hang- és videoformátumokkal egyaránt megbirkóznak, ahogy az egy prémiumkategóriás megoldástól elvárható. A P7 mégis olyan látszatot kelt, mintha félkész termékkel lenne dolgunk, vagy legalábbis a mérnököknek a tervezési fázis második felében elment volna a kedvük az egésztől.

\"\"

Az iriver P7 a hordozható médialejátszóknál manapság oly divatos minimalista dizájnt követi. A szürke alumíniumborítású, szögletes készülék pont úgy néz ki, mint egy autós navigációs berendezés, a bekapcsolás után azonban hiába is várjuk Moha bá\' lágyan dörmögő hangját. Tekintve, hogy a P7 érintőkijelzős megoldás, a kezelőszervek száma meglehetősen korlátozott a lejátszón: a készülékház tetején bekapcsológomb, hangerőszabályzó és menügomb található, oldalt a 3,5 milliméteres jack-aljzatot, a billentyűzárat és a microSD-kártyafoglalatot, alul pedig egy eltolható retesz alatt az USB/bölcsőcsatlakozót találjuk.

\"\"

Az iriver P7 közel 175 grammot nyomott a mérlegünkön, ami szerintünk még éppen elfogadható tömeg, és részben a fém borításnak, részben a burkolat alatt lapuló, alighanem masszív, egyébként átlagos használat mellett durván egy napnyi folyamatos nyúzást kibíró akkumulátornak tudjuk be. Az anyagminőséggel és az összeszereléssel nincs baj, az irivernél erre szerencsére mindig figyelnek. A tartozékok listája a szokásos: a lejátszó mellé egy közepes minőségű fülest, stylust, USB-kábelt, leírást és telepítőlemezt kapunk - a P7 mellé be lehet szerezni egy aktív, tehát tápellátást (vagy akkumulátoros táplálást) igénylő bölcsőt is, így a készülék kényelmesebben használható asztalon.

Mint egy navi

A lejátszó átlag feletti méretű, 4,3 hüvelykes, azaz csaknem 11 centiméteres képátlójú érintőkijelzőt kapott, nyilvánvalóan elsősorban azért, hogy a videoklipek és a képek jobban mutassanak rajta. A képfelület tehát nagy, a felbontás azonban ehhez képest nem kiemelkedő: mindössze 480x272 pixel jelenik meg a kijelzőn (a színfelbontás maximum 262 ezer színre és árnyalat képes), a képarány tehát nem pontosan 16:9, az eltérés azonban minimális a megszokott szélesvásznú formátumtól.

A P7 képe tapasztalataink szerint normál fényviszonyok mellett jól látható, jól olvasható. A fényerő három fokozatban állítható, napfénynél azonban még legnagyobb fényerőn is alig látszik valami a kijelzőn. A P7-ben sajnos nincs környezeti fényt érzékelő szenzor, ezért a felhasználónak mindig az adott körülményekhez kell igazítania a fényerőt, vagy bevállalja, hogy a legerősebb fokozaton hagyva hamarabb lemerül az akkumulátor.

\"\"

A lejátszó bekapcsolását követően a rövid bootolási folyamat után megjelenik a teljesen egyedi, a gyártó szerint leginkább egy újság címlapját idéző főmenü. Ennek a menürendszernek a legnyilvánvalóbb előnye, hogy a P7 szinte összes funkcióját el lehet érni belőle egy érintésre, ráadásul a menü dinamikus, azaz látjuk, hogy éppen milyen médiatartalmakat nyitottunk meg vele legutóbb.

A felszín alatt

A készülék menüjének különlegessége ezen a ponton nagyjából ki is merül, a különböző modulokba belépve ugyanis pontosan azokat a funkciókat látjuk, mint bármelyik más médialejátszónál, sőt adott esetben még szegényesebb is a repertoár. Tipikusan ilyen a bal felső sarokból elérhető óra modul, amire ha rábökünk, mindössze annyi történik, hogy megjelenik az idő a kijelzőn - sem ébresztés, sem stopper nincs, egyedül egy világóra bányászható elő innen, illetve egy olyan, alapvetően informális célt szolgáló naptár, amibe semmit nem lehet bejegyezni.

Nem állítanánk, hogy a P7 beállítási paneljét túlbonyolították volna a tervezők, a különböző alpanelek csak a legszükségesebb funkciókat (úgy mint órabeállítás, a kijelző energiatakarékos üzeme, illetve nyelvválasztás) tartalmazzák, ami szerintünk rendben is van így. A főbb funkciók kezelőpaneljében közös, hogy a jobb felső sarokban található \"M\" betűre bökve visszakerülünk a főmenübe - zenelejátszásnál ilyenkor nem szakad meg a lejátszás, illetve a rádióhallgatás is tovább folytatható mondjuk képnézegetés közben.

\"\"

Az iriver P7 hang, videó és képformátumok és konténerek széles skáláját támogatja, így az MP3 és a WMA mellett megbirkózik az OGG, FLAC és APE zenékkel. Videolejátszásnál az MPEG-1-2-4, illetve az XviD, a WMW 7/8/9, az RM/RMVB, illetve a H.264 Baseline kodekek támogatottak, a fájlformátum lehet AVI, MP4, DAT, MPG, VOB, WMV, 3GP/K3G és FLV. A videók elvileg felirattal is elláthatók, nekünk azonban - akárcsak más tesztoldalaknak - nem sikerült feliratot varázsolnunk a mozgóképre.

A lejátszó zenelejátszási funkciója átlátható kezelőfelületet ad, mely két panelre (fő lejátszási panel és adatbázis) tagolódik, a kettő közt a kép oldalra húzásával lehet váltani. Lejátszás közben - amennyiben rendelkezésre áll - megjelenik az albumborító, ezen kívül egy meglehetősen lassan mozgó spektrumanalizátor képe. Itt tudjuk a hangképet is változtatni (öt előre beállított és egy felhasználói EQ, valamint SRS WOW funkció választható). Erre a gyári fülest használva szükségünk is lehet, normál állásban a hangkép ugyanis sajnos kiábrándítóan lapos.

A P7 képnézegetésre és e-könyvek olvasására is befogható, itt azonban már korántsem olyan nagy a formátumok választéka, mint a zenék és a videók esetében. A képnéző mindössze JPG, GIF (animált is), és BMP formátumokkal boldogul, a könyvolvasó pedig csak a TXT állományokat ismeri fel. A tartalom mozgatása mindkét fő funkciónál meglehetősen lassúcska, a képek közt ráadásul csak oldalra húzogatással tudunk váltani, nincs listanézet, plusz a zoomolás is meglehetősen körülményes, ráadásul csak három fokozatban végezhető (a zoomolt képek mozgatása pedig már egyenesen kínszenvedésnek tűnik). A TXT állományoknál ugyanez a helyzet a lapozgatással, a folyamatosság szinte teljesen hiányzik.

Sok mindennel adós marad

Nem tudjuk, pontosan milyen hardver lapul a P7 burkolata alatt, mindenesetre a lassúnak tűnő grafikus felület általánosan jellemző a készülék kezelhetőségére. Kár érte, hiszen az ötletes főmenü adta volna magát arra, hogy egy jól kezelhető, pörgős felületű médialejátszó váljék az iriver P7-ből. A lejátszó borsos fogyasztói árát (a 8 gigabájtos modell 50 ezer, a 16 gigabájtos 60 ezerbe kerül) szerintünk a példás összeszerelési minőség és az érdekes felépítésű főmenü önmagában semmiképpen nem indokolja, a döcögős kezelőfelület és néhány alapvető funkció (ébresztési funkció, képek listázása, G-szenzor, tévékimenet, Bluetooth, esetleg Wi-Fi rádió) hiánya pedig szinte megbocsáthatatlan ebben a kategóriában.

Az iriver P7-et az Infopatika Kft.-től kaptunk kölcsön.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról