Szerző: Bizó Dániel

2009. augusztus 27. 16:40

A nagyvállalatok felé is megkezdődött az IE8 terjesztése

A korábban ígérteknek megfelelően a Microsoft megkezdte az Internet Explorer 8 terítését a Windows Server Update Service (WSUS) rendszeren, vagyis a frissítéseiket központosítottan felügyelő nagyvállalatok felé is.

A Microsoft az összes Vista, Server 2008 és Server 2003 lokalizáció számára megkezdte az IE8 terjesztését a WSUS rendszeren, így az klienseik patchelését azon keresztül menedzselő szervezetek is hozzájutnak így már. Az XP-k esetén a Magyarországon leginkább releváns magyar, angol és német lokalizációk is megkapják a legújabb Microsoft böngészőt, de a francia, cseh, olasz, orosz, török, koreai és kínai változatok is belekerültek a szórásba. A most kimaradt nyelvek egy hónap múlva, szeptember 22-én kerülnek sorra.

Az áttérés természetesen továbbra sem kötelező, és akkor sem történik meg magától, ha automatikus jóváhagyást állított be a rendszergazda a frissítésekhez, ugyanis el kell fogadni az EULA-t. A Microsoft korábban már számos alkalommal leszögezte, hogy 2014-ig támogatja az IE6-ot az XP-vel egyetemben, megfelelően korábbi vállalásainak, és az áttérésnek teljes egészében az ügyfelek döntésének kell lennie. A mára rég elavult IE6 létjogosultságát a korábban lefejlesztett és szorosan a böngészőhöz kötődő vállalati intranetes alkalmazások adják, miközben a webfejlesztők és üzemeltetők a falat kaparják, hogy oldalaik helyesen jelenjenek meg és működjenek a jelentős számú IE6 felhasználó számára is.

Az egyéni végfelhasználók és kisebb cégek számára üzemelő Windows Update rendszeren már tavasszal, április során megindult az IE8 terjesztése. Ettől sokan remélték azt, hogy az IE6 rohamosan visszaszorul, az előbb vázolt okok miatt ez nem következett be, és az IE8 az IE7 kárára terjeszkedik inkább. A WSUS terjesztéstől valószínűleg továbbra sem hatódnak meg az IE6 erődítmények, hiszen már az IE7 megjelenését is átvészelték, és valószínűleg csak az XP-vel és régebbi Windows verziókkal együtt fognak csak teljesen kihalni. A Net Applications júliusi adatai alapán az IE6 részesedése még mindig 27 százalékon állt, a HWSW látogatói körében az IE6 aránya mindössze 5 százalék körüli.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról