Szerző: Bizó Dániel

2009. augusztus 13. 18:07

Kína: sosem akartuk kötelezővé tenni a tartalomszűrőt

A kínai ipari miniszter ma kijelentette, hogy a kormányzata nem fogja kényszeríteni a tartalomszűrő szoftverek tömeges telepítését. Mindezt sokan egyértelmű visszakozásként értelmezik.

A Wall Street Journal június elején fedte fel, hogy a kínai kormány május során értesítette a PC-gyártókat, hogy júliustól kezdődően minden egyes Kínában értékesített számítógéphez előtelepítve vagy CD-n mellékelni kell egy bizonyos tartalomszűrő szoftvert. A kínai fejlesztésű Zöld Gát a hivatalos állásfoglalás szerint a fiatalokat kívánja megvédeni a web mérgező tartalmaitól, elsősorban a pornográfiától.

Ezt követően a kormányzat július elsején egy váratlan fordulattal határozatlan időre elhalasztotta ezt az előírás bevezetését, miközben a szoftvert a PC-gyártók addigra megkapták, így a döntés lényegében rájuk maradt. A vállalatok egy jelentős része pedig a kormányzattal való jó kapcsolat érdekében diplomatikusan a szoftver szállítása mellett döntött, így például az Acer, a Lenovo előtelepíti, a Sony pedig mellékeli azt, és egyes hírek szerint július eleje óta a Dell és a HP is előtelepíti azt.

Ezt követi Li Yizhong ipari miniszter nyilatkozata, mely állítja, sosem állt Kína szándékában kötelezővé tenni a szoftver használatát, hanem lehetőséget akarnak kínálni a felhasználóknak. Állította, a szabályzás nem volt egyértelmű, melyet az Ipari és Információs Technológiai Minisztérium eredetileg kiadott. Ez alapján tehát a hivatalos álláspont most az, hogy a szoftver telepítése opcionális a felhasználók számára, telepítése nem kötelező.

 

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról