Szerző: Bizó Dániel

2009. augusztus 3. 15:33

A Sharp LCD-paneleit vásárolja majd a Sony

Igaznak bizonyultak a pletykák, a Sony és a Sharp bejelentette, stratégiai szövetségre lépnek az LCD-panelek gyártásában. A Sony ezzel hivatalosan is elfordul a Samsungtól, és a következő évekre bebiztosítja magának a csúcstechnológiájú panelek forrását, amivel eredményesebben versenyezhet -- a Samsunggal is.

A korábban megkötött szándéknyilatkozattal összhangban, és a Nikkei egy héttel korábbi értesüléseinek megfelelően a Sony és a Sharp múlt hét pénteken közölte, vegyesvállalatot hoz létre LCD-panelek gyártására. A cél érdekében még áprilisban létrehozott Sharp Display Products Corporation (SDP) a Sharp építés alatt álló 10G-s LCD-gyárat üzemelteti és fejleszti majd. A Sony kezdetben, ez év végén 10 milliárd jent injektál a vállalkozásba, ami mintegy 105 millió dollárnak felel meg. A megegyezés értelmében a Sony 2011 végéig további befektetésekkel 34 százalékra növeli részesedését az SDP-ben, ami további mintegy 600 millió dollár befektetését jelenti két év alatt.

A Sony ezzel hozzájut a világ legfejlettebb és leggazdaságosabb LCD-üzeméhez, már ami a tévégyártáshoz szükséges paneleket illeti, míg a Sharp teríteni tudja a beruházás költségeit. A kezdetben havi 36 ezer, majd teljes kapacitáson 72 ezer 2,85x3,05 méteres üveglapot feldolgozó gyár létrehozása 380 milliárd jent emészt fel, ami 4 milliárd dollárnak felel meg. Az Oszaka melletti Szakaiban található létesítmény a világon egyedülálló, ekkora méretű, úgynevezett 10G-s üveglapokat egyetlen más cég sem munkál meg tömegtermelésben -- a Samsung és a Sony hasonló konstrukcióban üzemeltetett 8G-s üzemeiben 2,2x2,5 méteres lapokkal dolgoznak.

A Sharp és a Sony ezzel gazdaságosabban állíthat elő bizonyos méretű LCD-tévépaneleket, így például ésszerű költségek mellett elérhetővé válik a 65 hüvelykes, vagyis 165 centiméteres átlójú panel is, miközben csökken a 132, 117 és 107 centiméteres változatok előállítási költsége is, mivel üveglaponként több, tipikusan harmadával több ilyen méretű panel vágható ki belőlük -- ugyanannyi mozgatással és gyártási lépéssel. A Sharp áprilisban közölte, hogy a tervezettnél hat hónappal korábban, idén októberben indul be a gyár kereskedelmi tömegtermelése, mivel a nagyméretű LCD-panelek iránti kereslet szakadatlanul növekszik, és Kameyamában található 8G-s kapacitása elérte határait.

A felek bejelentése alig két hónappal követi a Sony előző házasságának egy újabb fejezetét. A japán cég és a Samsung vegyesvállalata, az S-LCD tavasz végére indította második 8G-s gyárát a dél-koreai Tangjeong-myeonban. Ez a vegyesvállalat harmadik üzeme, a 2004-ben létrehozott társaság, melyben a Sony csak pénzügyileg van jelen, 2005-ben indította be termelését egy 7G-s üzemben. A Sharppal kötött stratégiai szövetség nem jelenti az S-LCD felbomlását, ugyanakkor a jövőbeni fejlesztéseket a japánok valószínűleg nem fogják finanszírozni. A Sony ezenkívül az olyan tajvani beszállítóktól is vásárol, mint például az AU Optronics, mely paneleket elsősorban a kisebb és olcsóbb modelljeiben használ fel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról