Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 28. 12:40

Vezetés közben SMS-ezni a legveszélyesebb

Ez elmúlt években nemzetközi és hazai szinten is komoly figyelmet kaptak a vezetés közbeni mobiltelefonálással kapcsolatos kockázatok. Korábbi tanulmányok alapján elterjedt vélekedéssé vált, hogy ha valaki autóvezetés közben a mobilján beszél, ugyanolyan kockázatoknak teszi ki magát és a közlekedés többi résztvevőjét, mintha részegen ülne a volán mögé.

A Virginiai Műszaki Egyetem nemrég nyilvánosságra hozott tanulmánya cáfolja ezt a tézist, arra hivatkozva, hogy ha valóban ez lenne a helyzet, a mobiltelefonok terjedésével párhuzamosan növekednie kellett volna a halálos balesetek számának is. Az egyetem kutatói valós körülmények között, kamerával figyelték meg sofőrök viselkedését és arra jutottak, egy személyautó esetében \"csak\" harmadával növekszik a balesetveszélyes helyzet kockázata ha valaki vezetés közben telefonál, de az utastérben egy eszköz (például mobiltelefon) megkeresése 40 százalékos növekedést jelent, a tárcsázás pedig 180 százalékkal növeli a baleset valószínűségét.

A teherautósofőrökön elvégzett kísérlet során egyáltalán nem volt kimutatható a kockázat növekedése mobiltelefonálás közben, ugyanakkor a vezetőfülkében való keresés, illetve a tárcsázás a személyautóknál jóval balesetveszélyesebb tevékenységek. A legveszélyesebb tevékenység vezetés közben az SMS-ezés, a kutatás szerint üzenet írásakor vagy olvasásakor a sofőrök csak az idő alig negyedében figyelnek az útra, a fennmaradó időben a telefon kijelzőjét nézik. Az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokban számos olyan halálos közúti baleset történt, amelyről végül kiderült, SMS-ező sofőr okozta.

A Virginiai Műszaki Egyetem kutatói azt állítják, hogy bár laboratóriumi körülmények között valóban elvonhatja a vezető figyelmét a beszélgetés akár kihangosítóval vagy például egy szimpla hangoskönyv meghallgatása az autóban, a valódi életben ezek hatása a figyelemre szinte elhanyagolható. A kutatók végeredményben azt találták, a balesetek valószínűsége nem azzal van összefüggésben hogy az adott sofőr mit csinál, hanem hogy eközben szemmel tudja-e tartani az utat. Éppen ezért a headsettel való telefonálás sem akkor veszélyes, ha valaki éppen beszél, hanem amikor tárcsáz, vagy éppen bejövő hívás esetén a telefonját, headsetjét keresi, levéve a szemét az útról.

Magyarországon a hatályos KRESZ szerint \"a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat\".

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról