Szerző: Bizó Dániel

2009. július 27. 14:28

Az SGI továbbra is elkötelezett az Itanium mellett

Múlt héten több híroldalon is felbukkant, hogy az SGI a jövőben nem folytatja az Intel Itanium processzorokra épülő szerverek fejlesztését, és teljesen x86-ra tér át. A következtetésre maga az SGI marketingigazgatója adott alapot. A spekulációkat azonban a cég elnök-vezérigazgatója blogján utasította el.

Rezgő elkötelezettség

A HPCwire egy múlt heti cikke az SGI termékmarketing-igazgatója, Geoffrey Noer alapján írta meg, hogy a vállalat következő generációs osztott memóriás szuperszámítógépes rendszere, az Ultraviolet már kizárólag x86-os alapokra épít. Noer elmondása alapján az Ultraviolet az Intel Nehalem-EX chipjeire, vagyis a négy- vagy többutas rendszerekbe szánt Xeonokra fog épülni. Ezekre a felvetésekre reagált blogján Mark Barrenechea, az SGI-t idén tavasszal felvásárló, majd két hónapja a nevét is felvevő ex-Rackable Systems elnök-vezérigazgatója.

Barranechea leszögezi, az SGI teljességgel elkötelezett az Itanium irányában, és várhatóan még hosszú éveken át értékesíteni fog Itaniumra épülő Altixokat, valamint hogy az Ultraviolet rendszerek Itaniumot és Xeont is alkalmazni fognak. A vezérigazgató ráadásul hozzátette, hogy az Itanium fejlesztési terve \"érdekesnek és impozánsnak tűnik\" a következő évek során -- annak ellenére, hogy az Itanium fejlesztéseinek fókusza elfordult a HPC-kódoktól, és a kereskedelmi alkalmazásokra koncentrál. A blogbejegyzésben azonban Barranechea elejti, hogy vállalata számára az elsődleges prioritást a Xeon-alapú Ultraviolet V1 kifejlesztése jelenti, követve a vevői igényeket.

A spekuláció megalapozottnak tűnhet annak fényében, hogy a Tukwila kódnéven ismert, következő generációs négymagos Itanium újabb egy évet csúszik, így nagyjából egyszerre jelenik meg a nyolcmagos Xeonnal. Bár az utasításarchitektúrának és a processzormagok felépítésének köszönhetően az Itanium kapacitása jellemzően jóval hatékonyabban aknázható ki, a számításintenzív műszaki-tudományos HPC-kódok túlnyomó többsége alatt vélhetően nem lesz képes felvenni a versenyt házon belüli x86-os riválisával, a fele annyi mag és alacsonyabb várható órajel alapján nyers lóerőkben a Xeon csúcskapacitásának 40 százalékára lesz képes.

A Nehalem EX, vagy másként Beckton kódnéven ismert chip 8 magot integrál egyetlen szilíciumra, magonként kétszálú Hyper-threadinggel, a csúcsváltozatok L3 tárának mérete 24 megabájt lesz. A Beckton akár 8 foglalatig, vagyis 64 magig képes addicionális chipset nélküli, úgynevezett \"glueless SMP\" skálázódásra. Az Ultraviolet célja, hogy egyetlen osztott memóriás rendszerképet több száz foglalatig, több ezer magig és több száz terabájt memóriáig tudjon skálázni az Intel QuickPath összeköttetéseket alkalmazó processzorokkal.

Utolsó előtti dobás

A meghatározó processzorcsaládok közül a legtöbb PR-katasztrófa és a legnegatívabb megítélés virtuális díját valószínűleg az Itanium vinné el. A rossz ómennel már 2001-es megjelenésekor is több mint egyéves késésben lévő, és elsőre csalódást keltő architektúra folyamatos csúszásokat és a terméktervek megváltoztatását szenvedte el. A Madison kódnéven ismert kétmagos Itanium kereskedelmi elterjedése máig tisztázatlan műszaki problémák hatására lényegében egy évet csúszott az eredeti elképzelésekhez képest, majd ennek hatására a négymagos Tukwila -- mely eredetileg egy nyolcmagos projektként indult -- is csúszást szenvedett. A 65 nanométeres Tukwila lényeges újítása nem a magok mikroarchitektúrájában, hanem a Nehalemmel megismert QuickPath-alapú új infrastruktúrában keresendő, mely hatalmas lökést ad az Itanium teljesítményének.

Ekkora extra idő úgy tűnt, elegendő lesz arra, hogy sínre kerüljön az Itanium-program . Egészen az év elejéig, mikor a várva várt Tukwila-rendszerekről semmi hír nem érkezett, az Intel ugyanis csendben tavaly ősszel 2009 közepére csúsztatta a megjelenést, hogy az FB-DIMM mellett megoldja a DDR3 támogatását is. Néhány héttel ezt követően azonban már 2010 elejéről beszélt a vállalat, ugyanis összefésülte a következő generációkat képviselő Poulson és Kittson projektekkel annak érdekében, hogy teljesen platformkompatibilisek legyen azokkal, valamint más átvett technikákkal javítson skálázódásán -- ezek az információk szivárognak legalábbis minden forrásból. Mindenesetre úgy tűnik, az Intel ezúttal tudatosan vállalta fel az újabb fiaskót, annak érdekében, hogy középtávon javítson az Itanium piaci versenyképességén. Ennek elhatározásában segíthetett az is, hogy a nagyvállalati rendszerekre fordított kiadások a dotkom válság óta nem látott mélységekbe zuhantak, a Tukwila egy gazdasági válság kellős közepén landolt volna.

Ezekkel elméletileg éppen az olyan szerverszállítók helyzetét könnyíti meg az Intel, mint amilyen az SGI is, melyet rendkívül érzékenyen érintett az Itanium romló versenyképessége, mindez azonban nem segít azon, hogy a késés tovább ront az Itanium egyébként is sok sebből vérző hitelességén. A nem publikus elképzelések szerint a Tukwila csak megalapozza az Itanium következő generációs infrastruktúráját, melybe a Poulson már készen beleülhet, így akár mindössze egy évvel is követheti a Tukwila megjelenését. A 45 nanométert átugró, és 32 nanométeres csíkszélességen készülő Poulson valószínűleg a legutolsó dobása az Intelnek, hogy visszaszerezze az Itaniumba fektetett bizalmat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról