Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 24. 08:54

Microsoft: itt a mélypont

A világ legnagyobb szoftvergyártójának bevétele és nyeresége is meredeken csökkent a második naptári negyedévre eső negyedik pénzügyi negyedévben. Chris Liddel pénzügyi vezér szerint a kereslet elérte a mélypontot, innen már csak növekedés jöhet, de az igazi fellendülés 2010-re várható.

Hidegzuhany

Azután, hogy az informatikai szektor több meghatározó vállalata, az Intel, az IBM és az Apple is a vártnál lényegesen jobb negyedévről számolt be, hidegzuhanyként érte az optimista hangulatú befektetőket és elemzőket a Microsoft teljesítménye. A legnagyobb szoftvercég bevétele és profitja is drámaian visszaesett, minden üzletága rosszabb mutatókat produkált mint egy évvel korábban. A bejelentést követően a papírok árfolyama több mint 6 százalékkal zuhant.

A Microsoft leginkább a gazdasági környezet hatásaival, a PC- és szerverpiac sosem látott összeomlásával magyarázza pénzügyi teljesítményét. Chris Liddell pénzügyi vezérigazgató szerint a körülmények továbbra is kedvezőtlenek és rövid távon egyáltalán nem is várható javulás, ugyanakkor a jelek arra mutatnak, hogy a mélypont már elérkezett. Amióta a pénzügyi krízist követő gazdasági válság teljes erővel lecsapott, a Microsoft most először ütött meg optimista hangot a kilátásokkal kapcsolatban.

Minden üzletág rontott

A vállalat minden részlege romló teljesítményről számolt be. Az asztali Windowsokért felelős Client divízió forgalma 4,35 milliárd dollárról 3,10 milliárdra esett vissza, a részlet üzemi eredménye 3,25 milliárdról 2,16 milliárdra apadt, ez rendre 29, illetve 34 százalékos csökkenésnek felel meg. Az üzletág teljesítményére erősen rányomta a bélyegét a PC-piac visszaesése, főképp az üzleti szektorban, a konzumer piacon pedig az olcsóbb konfigurációk kerültek előtérbe, amelyekhez olcsóbb operációs rendszereket választottak a vevők. A vállalat a Windows 7 upgrade program kapcsán 276 millió dollár bevételt határolt el.

A szerverszoftvereket és fejlesztői eszközöket forgalmazó részleg az x86-os szerverpiac összeomlása ellenére a legjobban teljesítő divízió volt a Microsofton belül, bevétele csak 6 százalékkal csökkent, üzemi eredménye pedig mindössze 1 százalékkal apadt. A vállalat szerint a szervereladások csökkenése erőteljesen rányomta a bélyegét a Windows Server és SQL Server forgalmára, ugyanakkor a System Center családba tartozó felügyeleti megoldások bevétele növekedni tudott, némileg ellensúlyozva a szervertermékek visszaesését.

Az Office-ért és az üzleti szoftverekért (pl. Dynamics) felelős Business Division 13 százalékkal csökkenő bevétellel és 16 százalékkal csökkenő profittal kellett szembenézzen a negyedév során, amelynek oka az új Dynamics-megrendelések csökkenése, az Office-termékek forgalmát pedig a PC-piac gyengesége mellett az árkedvezmények is csökkentették.

Az Xbox konzolért, játékszoftverekért és perifériákért felelős Entertainment and Devices részlegnél is csökkent a forgalom, de meglepő módon a nyereség is. A divízió bevétele 25 százalékkal 1,18 milliárd dollárra apadt éves szinten, 71 millió dollár helyett azonban csak 130 millió dollár volt az üzemi veszteség. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy egy évvel ezelőtt nagyon erős forgalmat bonyolított az üzletág, elsősorban a GTA IV megjelenésének köszönhetően. Most mint az eladott konzolok száma, mind a rajtuk realizált bevétel csökkent, utóbbi az időközben meglépett árcsökkentés miatt, amelyet nem tudott ellensúlyozni az Xbox Live növekedő forgalma. A cég 1,2 millió Xbox 360-at adott el, szemben a tavalyi 1,3 millióval.

Továbbra is szenved az online szolgáltatásokkal foglalkozó részleg, amely a reklámpiac általános gyengesége miatt 13 százalékkal csökkenő bevételt és a bevétellel megegyező nagyságú veszteséget ért el. A hírek szerint azonban küszöbön áll a divízió teljesítményének nagy lökést adó megállapodás a Yahoo!-val, amelynek értelmében a Microsoft átvenné a Yahoo! keresőhirdetésekkel foglalkozó tevékenységét. Bennfentes források szerint a Yahoo! igazgatótanácsa tegnap este tárgyalt a redmondiak ajánlatáról, de az eredményről egyelőre nincs információ.

Csak jobb jöhet

A Microsoft negyedéves bevétele 13,1 milliárd dollár volt a negyedik pénzügyi negyedévben, ez 17 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, a vállalat nettó profitja eközben 29 százalékkal 3,05 milliárd dollárra csökkent. Chris Liddell az eredmények kapcsán kiemelte, a Microsoft idejében reagált a válságra és 750 millió dollárral kevesebbet költött mint az egy évvel korábbi negyedévben, illetve felhívta a figyelmet az árfolyamváltozások negatív hatásaira, amelyek 220 millió dollárt vettek ki a cég zsebéből.

A vállalat 20 évvel ezelőtti tőzsdei bevezetése óta most először fordult elő, hogy éves forgalma csökkent volna, 2009-ben 3 százalékkal volt alacsonyabb a bevétel mint tavaly. Liddell szerint a most kezdődő évben már jobb eredmények várhatók, ami részben a gazdasági körülmények javulásának, másrészt számos új, régóta várt termék megjelenésének köszönhető. A vállalat ősszel dobja piacra a Windows 7-et, a Windows Server 2008 R2-t, az Exchange Server 2010-et, majd tavasszal érkezik a SQL Server 2010 és az Office 2010, vagyis lényegében minden fontos terméke megújul a most kezdődött és jövő júniusig tartó pénzügyi évben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról