Szerző: Bizó Dániel

2009. július 28. 17:42

Véget vet a Samsung az olcsó memóriának?

Emelni akarja DDR2-árait a Samsung Electronics, miután felülvizsgálta árazási stratégiáját, írja tajvani forrásokra hivatkozva a Digitimes. Amennyiben ez igaz, úgy a memóriapiac ura enyhít a versenytársaknak feszülő nyomásán, és a piaci árak is emelkedésnek indulhatnak. Őszre jóval drágább lehet a DRAM, elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanakkor ez közel sem biztos, és a gyártók magatartásán múlik elsősorban.

A Samsung a DDR2-árakat a gigabitenkénti 1,5 dolláros árra kívánja növelni, írja a Digitimes, ami a DRAMeXchange adatai alapján mintegy 20 százalékkal magasabb a jelenlegi üzletkötési áraknál. A cég döntése mögött a tajvani magazin alapján az áll, hogy vélhetően nem jön létre egy új megavállalat a súlyos veszteségeket elszenvedett tajvani gyártók amerikai vagy japán segítséggel történő konszolidációjával, így csökkent a rivális felek kivéreztetésére irányuló erőfeszítések hasznossága.

A DRAM-piacot uraló Samsung korábban éppen azért csökkentette átmenetileg a DDR2-árakra kifejtett nyomását, hogy csökkentse a szereplők szövetségre lépése mögötti motivációt. A  tajvani (ProMOS, Nanya, Powerchip, Winbond, Rexchip, Inotera), japán (Elpida) és amerikai (Micron) felek közti párbeszéd azonban elindult, így a Samsung úgy döntött, hogy a lehető legnagyobb kárt igyekszik okozni a szereplőknek, még mielőtt egyesülni tudnának, és létrehoznák a világ legnagyobb DRAM-gyártóját.

Mára úgy tűnik, ez a veszély nem fenyeget, és bár a összeolvadások várhatóak, ezek nem olyan kaliberűek, melyek azonnal veszélyeztetnék a Samsung pozíciói, és a lépések a vártnál jóval lassabb ütemben történnek. Éppen ezért a Samsung a rövidtávú nyereségessége felé fordulhat. A gigabitenkénti 1,5 dolláros ár a vállalat becsült fajlagos költségei felett van, melyeket a Digitimes forrásai 1,2-1,3 dollárra taksálnak a cég 56 nanométeres eljáráson készülő chipjei esetén -- a tajvani cégek többnyire a 70 nanométeres tartományban mozognak még, így ennek megfelelően jóval, harmadával-felével magasabb költségekkel dolgoznak.

Eközben a DDR3-árak is felfelé mozognak, és az azonnali üzletkötésekben az átlagár ma elérte a 2 dollárt is a referencia 1 gigabites chipek esetén -- ez a vártnál gyorsabb ütemű emelkedés. Az áremelkedést itt a piaci kereslet felfutása magyarázza, a magához térő PC-piac, az iskolakezdési szezonnal és a DDR3-felé történő migrációval együttesen erőteljesen élénkíti a DDR3 iránti igényt. A szerződéses modulárak eddig ellenálltak a nyomásnak, az elmúlt napokban azonban megindult az emelkedés, és úgy tűnik, rövidesen követik majd a spot piaci árakat, aminek hatására előbb utóbb a kereskedelmi csatornákra is átterjed az emelkedés -- az emelkedés a jelenlegi viszonyokhoz képest néhány hónap alatt akár 50-100 százalékos is lehet a legolcsóbb modulok esetében, melyek még év eleji termelésből származnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról