Szerző: Koi Tamás

2009. július 17. 15:35

Kilenc éve nem látott visszaesés az amerikai játékpiacon

Az ezredforduló óta nem látott visszaesést produkált júniusban az amerikai videojáték-ipar -- derül ki az NPD piackutató friss elemzéséből. A felmérés szerint a teljes forgalom éves szinten 31 százalékot zuhant, az ok az NPD szerint elsősorban a gazdasági válság, valamint a nagy húzócímek hiánya.

A hardverek és szoftverek összesített forgalma 1,17 milliárd dollárra rúgott júniusban a tengerentúlon, ebből 625,8 milliót tettek ki a szoftver- és 382,6 milliót a hardverladások -- előbbi 29, utóbbi 38 százalékos csökkenést jelent éves szinten. A konzolgépekhez árult kiegészítőkből is kevesebb fogyott, mint tavaly, itt a forgalomvisszaesés 22 százalékos volt az NPD szerint.

A hardvereladási listán továbbra sem történt jelentős átrendeződés: az amerikaiak ezúttal is a Nintendo Wii-ből vittek haza a legnagyobb számban. Az alkalmi játékosokat célzó konzolból 362 ezret adtak el júniusban, 42 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az értékesítési darabszám növelése egyedül a lista második helyén tanyázó Microsoftnak sikerült, igaz minimális mértékben. Xbox 360-ból 240 ezer darab talált gazdára, tíz százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Arányaiban a legnagyobb visszaesést a Sony játékkonzolja, a PlayStation 3 könyvelhette el: a gépből csupán 165 ezret sikerült értékesíteni, ami jelentősen elmarad a tavalyi 405 ezer darabtól.

Nem volt húzócím

Az NPD szerint az eladások jelentős csökkenése részben éppen az igazán ütős húzócímek hiányára vezethető vissza: a tavalyi tavasz nagy slágerének bizonyuló GTA IV-ből bár az első hetekben fogyott el a legtöbb, a játék megjelenése még nyáron is éreztette hatását a konzolok forgalmán. A Sony visszaesésére magyarázat lehet, hogy a tavaly júliusban megjelenő Metal Gear Solid 4 akkor jelentősen megdobta az eladásokat -- a játékot és a konzolgépet tartalmazó csomagból például több mint 200 ezer fogyott a megjelenés hónapjában.

A legjobban fogyó szoftver júniusban az Activision Prototype című játéka volt, ebből összesen 600 ezer darabot vittek haza az összes platformon. A visszaeső játékeladások azért is különösen figyelmeztetőek, mert azóta a konzolok felhasználó bázisa jelentősen növekedett, vagyis jóval több játékos vásárol kevesebb szoftvert.

A kézi konzolok mezőnyében a Nintendo DS és DSi tartotta magát 766 ezer játékgéppel, ami alig 20 ezerrel kevesebb a tavalyinál, míg a Sony itt is sokat bukott PlayStation Portable gépével, melyből 165 ezret adtak el szemben a tavalyi 337 ezerrel.

Egyes vélemények szerint a konzolok gyenge teljesítményét nem a válság vagy az új játékok gyenge  felhozatal magyarázza leginkább, hanem az, hogy a jelenlegi áron nem értékesíthetők tovább nagyobb tömegeknek, ezeken az árpontokon szaturálódik a piac, és a gépek árát muszáj lesz csökkenteni. A játékipari elemzésekben véleményvezérnek számító Wedbush Morgan piackutató szerint a hardvereladások nagyobb mértékben, 43 százalékkal estek vissza júniusban.

Az ünnepekre elkerülhetetlen az árcsökkentés

Ez fogja rákényszeríteni a gyártókat, hogy még az ünnepi szezon kezdete előtt árcsökkentéseket hajtsanak végre, véli Michael Pachter, a Wedbush vezető elemzője. Az elemző úgy látja, az árazásban leginkább támadott Sonynak október elsejéig árat kell csökkentenie, valószínűleg elsőként, de a Wii árát még soha nem mérséklő Nintendo is erre kényszerül, ha el akarja érni eladási célkitűzéseit -- a Nintendo eladási görbéje jelenleg a PlayStation 2 életciklusához hasonlatos. Pachter szerint mindkét konzol esetében 50 dolláros vágás valószínű, aminek hatására a Microsoft is mérsékelni fogja árait.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról