Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 13. 09:47

A nagyvállalati felhasználók már nyáron megkapják a Windows 7-et

A Microsoft állítólag már értesítette partnereit, hogy a nagyvállalati licencvásárlók közel három hónappal a kiskereskedelmi premier előtt elérhetik a Windows 7 Enterprise változatát.

Egyes mennyiségi licencvásárlók már a nyáron megkaphatják a Windows 7 végleges változatát -- olvasható az All About Microsoft blogban, amelyet a ZDNet egyik újságírója, Mary-Jo Foley vezet. A redmondi vállalattal foglalkozó blog szerint a cég július 10-én értesítette partnereit arról, hogy az augusztus 31-ig Software Assurance konstrukcióban mennyiségi licencet vásárló ügyfelek augusztus 1-től jogosultak a végleges Windows 7 Enterprise használatára a PC-iken.

A Microsoft a Windows Vista megjelenésekor is hasonló megoldást választott, a mennyiségi licencvásárló vállalati ügyfelek jóval a hivatalos kiskereskedelmi rajt előtt már használhatták a szoftvert. A Microsoft korábbi bejelentése szerint a Windows 7 október 22-én kerül kereskedelmi forgalomba, Magyarországon pedig október 31-én mutatkozik be.

Kész a végleges kód?

A világ legnagyobb szoftvercége a múlt héten nevezte ki a Windows 7 fejlesztéséért felelős Steven Sinofskyt a Windows-üzletág élére és egyben megerősítette, az új operációs rendszer végleges kódja még júliusban gyártásba megy (RTM). A magyar Windows 7 blog szerint a végleges, 7600-as build már kiszivárgott az internetre, és felbukkant a fájlcserélőkön. Ez a verzió már nem működik a bétához és RC-hez kiadott kulcsokkal és legfeljebb 30 napig használható, mint ahogy a kereskedelmi forgalomba kerülő operációs rendszer is, amelyet a telepítéstől számított 30 napig lehet aktiválni. A Microsoft valószínűleg a ma kezdődő Worldwide Partners Conference rendezvényén jelenti be hivatalosan, hogy elkészült a szoftver. (Olvasónk jelezte, hogy a kiszivárgot 7600-as build nem a végleges, bővebb információ a hozzászólásokban.)

A Windows 7 a Vistához hasonlóan számos változatban elérhető lesz azonban a Microsoft szerint a Home Premium, a Professional és az Ultimate változat lefedi szinte az összes ügyféligényt, így a cég ezek népszerűsítésére koncentrál majd. Ezek mellett elérhető lesz a Home Basic változat (a fejlődő piacokra), a nagyvállalatoknak szánt, csak mennyiségi licencben kapható Enterprise, illetve a netbookokra szánt Starter. Az egyes verziók közti különbségekről a Windows 7 blog ad kimerítő tájékoztatást.

A Windows 7-tel együtt természetesen a szerverváltozat, a Windows Server 2008 R2 is elkészül, ennek kódját szintén július végén zárja le a Microsoft. A Windows Server 2008 R2 kereskedelmi bevezetése egybeesik a Windows 7-tel, ez is október 22-től lesz kapható, Magyarországon pedig október 31-én jelenik meg.

Tízből hat cég kihagyná?

A windowsos felügyeleti szoftvereket fejlesztő ScriptLogic több mint 1100 válaszadó bevonásával készített felmérése szerint a cégek közel kétharmada egyelőre nem tervezi a Windows 7 bevezetését. A megkérdezettek 5 százaléka még az idén áttér az új operációs rendszerre, harmaduk pedig 2010 végéig fogja bevezetni az új operációs rendszert. Az áttérés legfőbb kerékkötője az idő- és erőforráshiány, amelyet a megkérdezettek 42 százaléka nevezett meg, a második legfontosabb pedig az alkalmazáskompatibilitás. A felmérés szerint a cégek 37 százaléka véli úgy, hogy az új szoftverbevezetések elhalasztásával vagy éppen kihagyásával jelentős költséget tud megtakarítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról