Szerző: Bizó Dániel

2009. július 1. 12:32

A letöltés nem fogja leváltani a lemezeket

Michael Pachter, a Wedbush Morgan elemzője szerint tévednek azok, akik szerint a játékipar gyorsan követi majd a zeneipart, és látványosan átterelődik majd a forgalom a letöltések felé. Pachter úgy gondolja, a lemezek a következő évtizedet is uralni fogják -- mindez a Blu-ray létjogosultságát támasztja alá.

Jegyzetében Pachter prózai magyarázatot ad az online játékdisztribúció sokak által vártnál lassabb terjedésére: a konzolok tárkapacitása nem elegendően nagy ahhoz, hogy teljes játékokat tároljanak. A tipikus Xbox 360 20 gigabájtos, a PlayStation 3-ak pedig 40-80 gigabájt közötti tárkapacitással rendelkeznek, miközben a játékok méretei előbbi esetében sok esetben meghaladhatják a 8, utóbbinál a 15-25 gigabájtot is, ez pedig azt jelenti, hogy az egyéb demókkal, videókkal együtt mindössze egy-két játék férne el a merevlemezen.

A pletykák szerint ez a jövőben változni fog, és az Xbox 360 esetében a 120, míg a PS3-nál a 160 gigabájtos HDD-vel szerelt változatok képezik majd a mainstream modelleket, de ez nem változtat azon, hogy a két konzolból eddig eladott több mint 50 millió példány nagy része korlátozott tárhellyel rendelkezik. Pachter szerint még 10 év szükséges ahhoz, hogy az otthoni konzolok terén a teljes játékletöltések meghatározóvá nőjék ki magukat, mivel addigra érik el a konzolok azt a terabájtos, vagy nagyobb kapacitást, amely ennek alapfeltétele.

Szokások

Nem csak a konzolok technikai képességei korlátozzák azonban a játékok online disztribúcióját, hanem a fogyasztói szokások is. A konzoljátékok piacát élénk használt kereskedelem jellemzi, éppen a Wedbush adta ki a napokban azt a jelentést, mely szerint csak az Egyesült Államokban mintegy 100 millió használt videojáték adás-vétele megy végbe évente, ami a teljes játékvásárlási volumen mintegy harmada, de elég ránézni a hazai apróhirdetési, aukciós oldalakra és szakboltokra, és látható, hogy itthon is több ezer darabra rúg az aktuálisan eladásra kínált használt konzoljátékok száma. Mindezt erősítik egyes a játéküzletek is, melyek a használt játékok beszámításával igyekeznek serkenteni az új eladásokat -- sikeresen.

Pachter szerint mindez arra utal, hogy a vásárlók harmadánál szempont, hogy eladhassák a megunt játékokat. További szempont a baráti társaságon belüli csereberélési lehetőség, valamint a lemezek hordozhatósága, vagyis hogy a szoftver nem kötődik az adott géphez. Az elemző úgy látja, ezek a szempontok továbbra is erőteljesen jelen maradnak, még akkor is, ha közben a kirakó műszaki darabjai összeállnak, és a letöltés a játékvásárlás természetes módja lesz. Emiatt Pachter és a Wedbush úgy becslik, 2019-ben is a teljes játékok eladásainak kevesebb mint felét adják majd a letöltések.

Kell majd a lemez

Mindez ellentmond az iparban uralkodóvá vált vélekedéseknek, melyek szerint már akár a közeljövőben, néhány éven belül átvehetik a letöltések a lemezek szerepét. Közel három évvel ezelőtt maga Phil Harrison, a Sony Computer Entertainment akkori alelnöke nyilatkozott úgy, hogy meglepődne, ha a PlayStation 4 rendelkezne lemezmeghajtóval -- a Sony a Blu-ray formátum legnagyobb propagálója. Pachter értékelése alapján ezzel szemben úgy tűnik, nagyon is szükség lesz a Blu-ray lemezekre a következő évek során, főként a következő évtized elején megjelenő, következő generációs konzolok számára, melyek játékméretei várhatóan végleg túllépnek a DVD-ken -- számos megjelent és közelgő Xbox 360 játék már több lemezen érkezik, köztük a Forza 3, a platform elsőszámú autós játéka.

Pachter úgy véli, a lemezek és a letöltések egymást kiegészítve, szimbiózisban léteznek majd egymás mellett, és a kiadók a Grand Theft Auto IV modelljét követik majd: a játék megjelent lemezen, majd később letölthető fizetős tartalmak érkeztek hozzá -- melyeket aztán lemezen a boltban is meg lehetett vásárolni, ami Pachter szerint annak ékes bizonyítéka, hogy a lemezeladások fogják dominálni a következő évtizedet is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról