Szerző: Koi Tamás

2009. június 24. 15:37

Bemutatkozott az androidos HTC Hero és az új Sense interfész

A HTC egy mai nagyszabású rendezvény során fellebbentette a fátylat legújabb androidos okostelefonjáról, a Heróról, mely az első azon telefonok sorában, melyek a cég által fejlesztett új kezelőfelülettel, a Sense-szel érkeznek.

Az új kezelőfelület egyik legfontosabb, otthoni és üzleti felhasználók számára leginkább hasznosnak tűnő újítása a kijelzőn elhelyezhető minialkalmazások (widgetek) bevezetése, ezzel együtt a kijelző teljes egyénre szabásának lehetősége. A Sense emellett képes arra is, hogy a névjegyzékben szereplő kapcsolatokhoz tartozó releváns információkat (fényképek, közösségi oldalakon található bejegyzések stb.) egy helyen megjelenítse. A HTC szerint a Sense idővel a cég összes okostelefonján megjelenik majd, az első olyan készülék, mely megkapja az interfészt, az android-alapú HTC Hero lesz.

A Hero, a HTC érintőkijelzős okostelefon-szériájának új csúcsmodelljét szintén leleplezte a gyártó a mai sajtóbemutatón: a készülék az előzetesen kiszivárgott információknak megfelelően 3,2 hüvelykes képátlójú, HVGA, azaz 320x240 pixeles felbontású érintőkijelzőt kap, az Android operációs rendszert pedig egy 528 MHz-es Qualcomm processzor futtatja 288 megabájt RAM társaságában.

\"\"

Az újdonság természetesen a modern okostelefonok teljes arzenálját felvonultatja, azaz a HSxPA-képes mobil Bluetooth- és WLAN-kapcsolatot egyaránt támogat, GPS-modul is kerül bele, emellett gyorsulásérzékelőt is tartalmaz majd, így a kijelzőn mindig a telefon tájolásának megfelelően jelennek meg a tartalmak. A Hero-val egy 5 megapixeles kamera segítségével készíthetők fotók, a fényképek a belső memória mellett microSD-kártyákra is menthetők.

A Hero két további érdekessége egyrészt a kezelőfelülethez, másrészt a külső borításhoz köthető: a mobiltelefon menüjében egy trackball segítségével is lehet navigálni (ez nem volt jellemző a gyártó korábbi megoldásaira), emellett a készülék burkolata teflonbevonatot kapott, ami a gyártó szerint azt jelenti, hogy a Hero az átlagosnál könnyebben tisztítható, jobban ellenáll a szennyeződésnek ráadásul a tapintása is kellemes.

A HTC új érintőkijelzős mobilja júliusban jelenik meg Európában. A telefon ára és hazai forgalomba kerülési ideje egyelőre nem ismert.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról