Szerző: Koi Tamás

2009. június 23. 17:23

Októberben jelenhet meg az Adobe Flash Player okostelefonos verziója

Betartja ígéretét az Adobe, még idén megjelenik az Adobe Flash Player kipróbálható előzetese. Az okostelefonok böngészőablakaiban így végre azok a Flash-alapú oldalak is megjeleníthetők majd, melyeket eddig nem, vagy csak trükközéssel lehetett böngészni a kézi készülékekkel.

Az Adobe először az barcelonai Mobile World Congress alkalmával hozott nyilvánosságra részleteket arról, hogy a cégnél dolgoznak a PC-s Flash Player 10 mobiltelefonokra átültetett változatán. Shantanu Narayen, a cég elnök-vezérigazgatója az Adobe negyedéves pénzügyi eredményeinek megjelenésekor tartott telefonos konferencián megerősítette, hogy a fejlesztés jól halad, a program béta verziója pedig októberre, az Adobe MAX konferencia idejére készül el.

Egyelőre azonban nem minden platformhoz tartozó készüléken fut majd a böngészőkiegészítő: az Adobe ígérete szerint kezdetben Windows Mobile, Symbian, Palm WebOS és Android operációs rendszert futtató okostelefonokkal működik majd együtt. Az Adobe már februárban világossá tette, hogy bár a két cég szorosan együttműködik, törekvése ellenére egyelőre kérdéses, hogy az iPhone-okhoz mikor készül el a Flash Player.

A Flash Player okostelefonos verziójának megjelenése előtt is megoldott volt bizonyos platformokon a Flash tartalmak megjelenítése. Így például a symbianes telefonokhoz régóta elérhető a Flash Player 8-ra épülő Flash Lite, az új verzió azonban jobb grafikus- és audioteljesítményt nyújt majd, ráadásul immár más platformokkal is együttműködik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról