Szerző: Koi Tamás

2009. június 16. 16:12

Négy új modellel egészül ki a Samsung Omnia szériája

Négy új modellel újítja meg nagy sikerű Omnia okostelefon-sorozatát a Samsung -- derült ki a vállalat tegnapi rendezvényén, melyet a szingapúri CommunicAsia keretén belül tartottak. Itt mutatták be egyebek mellett először az Omnia II-t, de Jet néven jön egy új érintőkijelzős modell is az Omnia-családtól függetlenül.

Az új készülékek közül a legnagyobb durranásnak alighanem az Omnia II mutatkozik: a koreaiak új csúcsmodelljét hatalmas, 3,7 hüvelykes, WVGA (800x480 pixeles felbontású), AMOLED-technológiájú érintőkijelzővel látják el, mely a rezisztív érintési rendszernek köszönhetően a gyártó szerint fejlettebb és gördülékenyebb érintésvezérlést nyújt majd. A Windows Mobile 6.1 operációs rendszert futtató, TouchWiz 2.0 interfésszel kiegészített telefon HSxPA- és WLAN-kapcsolattal kommunikál majd, memóriáját pedig 48 GB-ig lehet bővíteni.

\"\"

A további részleteket illetően egyelőre hallgat a gyártó, így egyelőre nem lehet tudni sem azt, hogy mikor kerülhet a boltokba a készülék, sem a telefon árát nem hozták nyilvánosságra.

\"\"

Szintúgy alig árul el valamit a gyártó az OmniaPRO B7610-ről, melyről egyelőre annyit tudni, hogy szétcsúsztatható formátumú, érintőkijelzős/QWERTY-klaviatúrás hibrid lesz, mely főként az üzleti felhasználókat célozza majd. Ennek jegyében a telefon push e-mail támogatást kínál és a Microsoft Office alkalmazásokkal készített dokumentumokkal is elboldogul. Az AMOLED-kijelzős telefonban szintén lesz HSDPA- és WLAN-modul, egy 5 megapixeles fényképező és GPS helymeghatározó rendszer.

\"\"

Az Omnia-család új, QWERTY-billentyűzetes modellje, az OmniaPRO B7320 leginkább a BlackBerry-k és a Nokia E71/72 lehet. Az okostelefon -- akárcsak a fenti OmniaPRO modell -- elsősorban üzletemberek számára kínálja funkcióit (push e-mail, dokumentumkezelés), emellett a különböző közösségi hálózatokhoz is egyszerű és gyors elérést nyújt. Ebben a készülékben is lesz Wi-Fi vezérlő, egy 3 megapixeles kamera, a további technikai részleteket azonban itt sem árulja el a gyártó.

\"\"

Végül az Omnia-széria negyedik új tagjaként érkezik a középkategóriába pozicionált  OmniaLITE (B7300), melyről szintén tudható, hogy HSDPA- és WLAN-képes telefon, illetve 3 megapixeles kamerával és A-GPS-modullal is rendelkezik majd, emellett az üzleti felhasználók számára is kínál szolgáltatásokat. Az új Omnia telefonokról további műszaki részleteket nem hozott nyilvánosságra a gyártó.

\"\"

Bár okostelefonnak mondja, szigorúan véve nem tekinthető okostelefonnak a Samsung Jet (S8000), melyet az Omnia család új tagjaival egy időben leplezett le a gyártó. Ez a modell ugyanis a Samsung saját fejlesztésű, zárt operációs rendszerét futtatja, melyet a korábbról már ismert TouchWiz 2.0 felhasználó interfésszel egészítenek ki. A 3,1 hüvelykes, WVGA (800x480 pixeles) felbontású, AMOLED-érintőkijelzős készülék a fejlesztők szerint rendkívül gyors menürendszert és alkalmazásfuttatást kínál majd, köszönhetően a 800 MHz-es processzornak. Az elsősorban multimédiára kihegyezett Jet a DiVX és XViD-filmekkel is elboldogul majd, valamint A-GPS funkcióval és egy 5 megapixeles kamerával is ellátják.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról