Szerző: Koi Tamás

2009. május 21. 11:05

Visszavárja elbocsátott dolgozóit a TSMC

Túlvan a nehezén a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company, a cégnél a válság sújtotta időszakot követően már látják a fényt az alagút végén. Legalábbis ezt sugallja a vállalat első emberének szokatlan hangvételű nyilatkozata, melyben lényegében elnézést kér a leépített dolgozóktól és arra kéri őket, térjenek vissza a céghez.

A vállalat elnöke által szerdán nyilvánosságra hozott üzenetében \"sajnálatos intézkedének\" nevezte a tömeges leépítést, melyet a cég a gazdasági válság hatására a tavalyi év végétől kezdeményezett. A vállalattól néhány hónap leforgása alatt több száz alkalmazottat küldtek el, a TSMC vezetése most viszont abban bízik, hogy nagy részük június elsejével újra felveszi a munkát. Morris Chang lényegében bocsánatot kért az elbocsátások miatt: a cégvezető szerint a TSMC nem kezelte kellő érzékenységgel a leépítéseket és nem számolt azzal, hogy az elküldött munkatársaknak milyen nehéz lesz állást találniuk a gazdasági válság idején.

\"Bár a válságnak még nincs vége, örömmel tapasztaljuk, hogy a cég árbevétele újra növekedésnek indult. A második negyedév sokkal jobbnak ígérkezik, mint az első, a legrosszabbon tehát túlvagyunk\" -- mondta Chang. A cég az első negyedévben épphogy elkerülte a veszteséget, és csupán 47 millió dolláros adózás utáni profittal zárta az időszakot. A TSMC-nél hét évre visszamenőleg nem zártak ilyen sovány profittal pénzügyi időszakot. A tajvani chipgyártónak jelenleg nagyjából 20 ezer alkalmazottja van az anyaországban és háromezer külföldön. A cég nem közölte pontosan, hogy ebből hányat érintettek az év eleji elbocsátások.

A félvezetőipar kapacitáskihasználtsága piackutatók szerint az első negyedévben elérte mélypontját, azóta erőteljesen emelkedik. A messzebb mutató becslések kétségtelenül jelentős bizonytalanságot hordoznak magukban, az iSuppli szerint azonban már fellendülés mutatkozik a félvezetőgyártásban, és a korábbi kapacitáskihasználtságot már jövő év közepére eléri az ipar, vagyis a várakozások szerint 2010 második felében már a válság előttihez hasonlóan erős kereslet mutatkozik a piacokon.

Az iSuppli adatai alapján 2009 első három hónapjában átlagosan 49 százalékos volt a csillagászati összegekből felépített félvezetőüzemek kihasználtsága, amit a recesszió mellett a szereplők a válság jeleit figyelmen kívül hagyó magatartásából fakadó túltermelés is magyaráz. Mindezek után nem meglepő, hogy a második negyedévben javul a kihasználtság, amit részben a feleslegessé vált, és legkevésbé költséghatékony gyártási kapacitások felfüggesztése vagy kivonása is magyaráz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról