Szerző: Bizó Dániel

2009. május 19. 15:33

Alig várja már a vSphere 4 bevezetését a MOL

A vSphere 4 az Infrastructure 3 utódaként lényegében mindenben többet és jobban tud. Az új hypervisor nagyobb gazdagépeket és nagyobb VM-eket tud kezelni, javult a lemezműveleti és hálózati teljesítmény, a virtualizált teljesítmény megközelítette a natívat. Magyarország olajtársasága szerint azonban nem ezek a legfontosabb újítások.

VMware: több év előnyünk van

Nagyjából egy hónappal a globális bejelentést követően Magyarországra is elérkezett a VMware virtualizációs platformjának következő generációja. A vSphere 4 a cég szerint az első cloud operációs rendszer, ebben azonban kétségtelenül sokkal több a marketing, mint a műszaki tartalom, amit maga Marek Swierad, a kelet-európai régióért felelős menedzser is elismert a HWSW-nek egy mai sajtótájékoztatón. Mint mondta, az átnevezés csak tükrözi a vállalaton belüli gondolkodást.

Swierad szerint még mindig csak a virtualizáció terjedésének elején járunk, a VMware adatközpont fókuszú fejlesztései a szerverkezelés automatizálásra összpontosít, amivel kapcsolatban a következő hónapok során várhatóak új bejelentések. A bejelentések az izraeli B-hive Networks egy évvel ezelőtti felvásárlásával kapcsolatosak, mondta el Swierad. A B-Hive elsősorban Conductor terméke révén vált érdekessé a VMware számára, mellyel a virtuális gépek viselkedését lehet monitorozni és elemezni. Az így detektált teljesítményproblémák orvoslására, mint például egy szerver esetében a magas válaszidő, az ESX Server automatikusan további erőforrásokat bocsáthat a vendégrendszer rendelkezésére, vagy terheléselosztás esetén akár tovább másolatokat hozhat létre belőlük. A Conductor egyúttal képes érzékelni, ha a futó virtuális gépen belül fennakadt az alkalmazás, ugyanis a hálózati adatforgalmat elemzi. A VMware bejelentése minden bizonnyal a monitorozási és automatizált menedzsment funkcionalitás javításáról szólnak.

Ezen túlmutatóan azonban a desktopvirtualizáció is hatalmas potenciállal bír, vélik a cégnél, a  kiszervezett desktopok piaca öt éven belül 50 milliárd dolláros globális lehetőséget kínál majd, mondta el. A menedzser szerint a VMware lépéselőnye 3-4 év, és a szállítók jelenlegi garmadája néhány szereplőre fog hamarosan szűkülni, melyek közül csak a VMware és a Microsoft tűnik biztos befutónak. A konszolidációt követően lesz értelme interoperabilitásról beszélni, véli, addig azonban a VMware teljes mértékben a saját technológiájának továbbfejlesztése felé fordul.

Hatékonyság, rendelkezésre állás

A vShpere 4 bár nem forradalmi, sokkal inkább egy következő evolúciós lépcsőfok, jelentős előrelépést képvisel szinte minden területen. A VMware egyik legnagyobb magyarországi felhasználója, a MOL is tervezi a vSphere 4-re történő áttérést, amitől a jelenlegi Infrastructure 3 jelentette képességek és előnyök további fokozását várja.

Sárándi Attila, a MOL üzemeltetési csapatában munkálkodó rendszermenedzser a fontos újítások közé sorolta a Distributed Power Management képességet, ami a terhelés és SLA-k figyelembe vételével lehetővé teszi a szerverek automatizált, szabályokkal vezérelt tehermentesítését és lekapcsolását, majd igény esetén az ismételt bekapcsolást és a ráterhelést, így minimalizálva a felesleges energiafogyasztást. A MOL a virtualizációval csak az energiaköltségeken meg tudott takarítani annyit, mint amennyibe a VMware licencek kerülnek, árulta el Sárándi, összességében pedig 100 milliós nagyságrendű spórolásról lehet beszélni a virtualizált IT-infrastruktúra esetében. A virtuális gépek mozgatása rutinfeladat, egy nap alatt gyakorlatilag egyetlen VM sem marad a helyén a terhelés dinamikus elosztása érdekében, közölte az olajvállalat informatikusa.

Az ESX 4.0 hypervisorra épülő vSphere 4 másik újdonsága, melyet Sárándi felsorolt a jövőbeni fejlesztési tervek közt, a hibatűrő virtuális gépek (VM) megjelenése. Ahogyan azt a vShpere 4 bejelentésének kapcsán már megírtuk, a VMware Fault Tolerance (FT) úgynevezett lockstep technikával (vLockstep Technology) operál, vagyis minden adatot, és állapotot kétszer tárol el, ahogyan a processzorműveleteket szinkronban, párhuzamosan hajtja végre. Ez azonban senkit se vezessen félre, ez a lockstep nem hozza el a hardveres implementációk jelentette megemelt megbízhatóságot, a funkció célja az adott VM rendelkezésre állásának fokozása, mely az operációs rendszer vagy alkalmazás szintjén megvalósított klaszterizációt hivatott felváltani.

Az FT VM-ek egy virtuális processzorra vannak korlátozva, ráadásul legrosszabb esetben 5-20 százalékos teljesítménycsökkenéssel is jár a protekció, így teljesítményigényes SMP-alkalmazásokhoz nem megfelelő. Sárándi szerint azonban számos olyan alkalmazás van, melyek egyáltalán nem teljesítményigényesek, ugyanakkor ésszerű keretek közt a lehető legmagasabb rendelkezésre állást igénylik. Ilyen például az az intranetes weboldal, mely az SAP alkalmazásokba történő belépés előtt azonosítja a felhasználókat -- ennek leállását szinte azonnal érzékelné a vállalat működése. Ehhez hasonló, a hardveres  hibákat tűrő rendelkezésre álláshoz fizikai IIS-fürtözésre volna szükség, ami összehasonlíthatatlanul magasabb költségekkel és több bonyodalommal járna. Sárándi hozzátette, a MOL-nál futó mintegy 300 VM nagy része, közelítőleg fele egyprocesszoros, és átlagosan tíz VM fut egy fizikai gazdán, melyek így tipikusan 80 százalékos kihasználtsággal üzemelnek.

Az FT VM-ek a virtualizáció egyik legnagyobb előnyét fokozzák tovább, mégpedig a leállások számának drasztikus csökkentését. A MOL az elmúlt évek során több mint száz VM leállást úszott meg a vMotionnek köszönhetően a hosztok tervezett szervizeléseinél, melyek többnyire RAM-bővítéseket, karbantartást és az ESX frissítését jelentik. Ezen túlmenően 15 nem tervezett leálláskor összesen 54 órányi szolgáltatáskiesést spóroltak meg annak köszönhetően, hogy a VM-eket sokkal gyorsabb újra lehet indítani, mint a fizikai szervereket, mindössze néhány percet vesz igénybe. Sárándi ehhez kapcsolódóan leginkább annak a lehetőségét hiányolja, hogy egyetlen VM patchelését annak újraindítása, vagyis a szolgáltatás kiesése nélkül meg lehessen oldani.

Elszaporodnak a VM-ek

Minden előnye ellenére ugyanakkor a virtualizációnak vannak hátulütői, ismerte el a szakértő.\"Ha virtualizációt vezet be valaki, jóval több Windows Servere lesz, mint korábban\" -- fogalmazott Sárándi. Ez a rendszerképek számának, és az ezzel járó karbantartási feladatok növekedését jelenti, Sárándi szerint ugyanakkor mindez bőségesen megéri az olyan előnyök fényében, mint az alkalmazások szeparációja az egyszerűbb támogatás érdekében, az új szerverek gyors kiutalása, vagy az alkalmazások bevezetésekor megspórolt felesleges hardvervásárlások visszaszorítása. A MOL saját fejlesztésű rendszert fejlesztett ki a VM-ek igénylésére és jóváhagyására, árulta el, így korádban tarthatóak a VM-ek elburjánzása, de hatásos eszköz a VM életciklus menedzsment is, ahol annak lejártát is be lehet előre állítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról