Szerző: Bizó Dániel

2009. május 12. 12:50

Magyar dokumentumkezelési szövetség mutatkozik be

Megalakult a közelmúltban az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség (IDSzSz), mely a dokumentum- és tartalommenedzsmentben érdekelt hazai szereplőket igyekszik képviselni. A szervezet célja többek közt, hogy fórumot nyújtson a szakmának és ismertesse a piaccal a lehetőségeket.

A januárban alakult szervezet egy május végi szakmai konferenciára tervezi bemutatkozását. A dokumentumkezelésben érdekeltek szervezetbe tömörítésének gondolata már 2006-ban megszületett, és az elképzelések kidolgozását az érdekeltek Dokumentumkezelési Társaság név alatt folytatták, mígnem 2008 végére új tagok csatlakoztak. A szövetség természetesen nyitott a tagfelvételre, a termékszállítókon és tanácsadókon kívül akár a felhasználók felé is -- legyen szó cégekről vagy magánszemélyekről.

Az IDSzSz céljai hasonlóak más szakmai szervezetekkel, így például a szakmai képviselete különféle rendezvényeken, a médiában, kormányzati lobbitevékenység, képzések összehangolása és együttműködés a felsőoktatással, valamint nemzetközi kapcsolattartás. A szervezet több tagozatra oszlik, a fizikai iratkezelés, az iratkezelési tanácsadás, a szoftver és a hardver mind saját területet kaptak, melyeknek követéséért maguk felelnek, amibe beletartozik a jogi környezet figyelése és a legjobb gyakorlatok összegyűjtése és elterjesztése is.

A május végi konferencia témáját mi más adhatná, mint a válság, és ennek kapcsán a költséghatékonyság fokozásának kérdése a dokumentumkezelés szemszögéből. A hangsúly természetesen a gyors, egyszerű megvalósításon és gyors megtérülésen lesz. Az elképzelések szerint az előadások számos olyan gyorstippet fognak bemutatni, melyekkel lényegében meglévő eszközeinket tudjuk jobban kihasználni, mint például a dokumentumkezelő szoftverek képességeinek kiaknázása, de szóba kerül az emailek tartalomkezelő eszközökkel történő feldolgozása, vagy a fizikai dokumentumok digitalizálása is. A konferenciáról az IDSzSz egy werkblogot is vezet itt, míg a szövetségnek és a szakmának a docuworld.hu oldal ad otthont.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról