Szerző: Dojcsák Dániel

2009. január 27. 12:08

Mobilinternet: 3 képernyő vagy 3 számla?

Terjednek a laptopok, netbookok, okostelefonok, sokan szeretnének akár több mobil eszközről is netezni, azonban ehhez továbbra is több előfizetés szükséges. A HWSW megpróbálta kideríteni, miért is van ez így.

[HWSW] Tavaly a hazai távközlési piac legnagyobb slágere egyértelműen a mobilnet volt. Az egyre olcsóbb csomagok révén ma már bárki számára megfizethetővé vált a földrajzi kötöttségektől szinte teljesen mentes, szélessávú hozzáférés. Terjednek a laptopok, netbookok, okostelefonok, sokan szeretnének akár több mobil eszközről is netezni, azonban ehhez továbbra is több előfizetés szükséges. A HWSW megpróbálta kideríteni, miért is van ez így.

Nincs kombó

Az alaphelyzet, miszerint a modern, felvilágosult felhasználó rendelkezik egy hordozható számítógéppel, illetve egy okostelefonnal, esetleg kéziszámítógéppel is, nem olyan meredek elképzelés. A korai befogadók, informatikusok, technokraták, hálózatfüggők és utazó üzletemberek nagy részének teljesen hétköznapi igénye, hogy a nap 24 órájában képesek legyenek elérni az internetet, függetlenül attól, hogy hol vannak, és hogy milyen eszköz van a kezükben.

Mindhárom mobilszolgáltató kínál mobil szélessávú eléréseket különböző kondíciókkal. A listában egyaránt vannak külön előfizetésként megköthető, és csak opcióként használható díjcsomagok, de az az igény, hogy egy előfizető a havi adatforgalmat korlátlan adatforgalmat magában foglaló csomagját az okostelefonján és a noteszgépén is egyránt használhassa, egyelőre nincs kielégítve. A HWSW ismeretei szerint jelenleg a mobilnet-előfizetők legalább 2-3 százaléka üdvözölne olyan kombinált megoldást, ahol kettő vagy több SIM-kártyával, több eszközön, ugyanazt az internet-előfizetést használhatná. Szerkesztőségünk megkérdezte mindhárom szereplőt, hogy miért nem tűnt még fel ez a verzió az ajánlatok között.


Kényelmetlen kompromisszum

Mindhárom szolgáltatóból sikerült ugyan kisajtolni valamilyen választ, azonban ezek egyike sem volt hivatalos állásfoglalás: a cégek elvileg nem nyilatkozhatnak olyan szolgáltatásokról, melyek bevezetése még nem történt meg. A Vodafone-nál még a kérdést sem értették meg, vagy csak nem akarták megérteni: a korlátlan mobilnet úttörője szerint a fenti probléma könnyen áthidalható, ha a hangcsomag mellé kötött adatopciót nem csak a mobiltelefonon használjuk, hanem a készüléket (kábellel vagy Bluetooth-szal) összekötjük a számítógéppel.

[+] Újra trükközik a Vodafone - Internet félig-meddig Szabadon

Természetesen ez a másik két szolgáltatónál is lehetséges, de nem oldja meg a problémát. Egyrészt az elérhető sávszélességet a Bluetooth-kapcsolat korlátozza (Bluetooth 2.1 specifikáció esetén 2,1 Mbit/s az elméleti maximum, a gyakorlatban ez jóval kevesebb), másrészt nem épp felhasználóbarát megoldás a mobilinternetezés előfeltételei közé a telefon akkumulátorának töltöttségét is beilleszteni. Egy 1500 mAh kapacitású teleppel szerelt mobilt alig 2-3 óra alatt teljesen lemerít az aktív Bluetooth- és HSDPA-kapcsolat. Bluetooth helyett adatkábelt használva ugyan csökken a fogyasztás, de a beépített HSDPA-modemek korában senki sem szeretne egy tízdekás lógó dobozt a notebook oldalán. Ez a verzió tehát egy kényelmetlen kompromisszum.

Ahány gép, annyi szokás

A másik kényszermegoldás, hogy az aktív online életet élő felhasználó külön előfizetést köt a mobiltelefonjára és vásárol egy külön előfizetést a noteszgépéhez is: két díjcsomag, két SIM-kártya. Ahogy mi is folyamatosan beszámoltunk róla, mára mindhárom szolgáltató kínál korlátlan adatforgalmat magában foglaló csomagokat, kisebb, főként mobiltelefonra szánt korlátos csomagokat, a Vodafone és a Pannon kínálatában pedig előfizetési díj nélküli, 100 százalékban forgalomarányos csomagok is találhatóak.

A szolgáltatók weboldalai és az ügyfélszolgálatok tájékoztatása szerint a Pannon Mobilinternet 100Mb, Vodafone Start, illetve a Vodafone Internet 100 csomagokat leszámítva az összes változat megrendelhető már meglévő hangcsomag mellé opcióként és külön előfizetésként is. Így legalább mindenki igényeinek megfelelően válogathatja össze a két csomagot, melyet a telefonján és noteszgépén használ -- ezek tetszés szerint akár külön szolgáltatótól is származhatnak.


Lenne mit tölteni

Az online aktivitás nagyban változhat annak függvényében, hogy az ügyfélnek milyen készüléke van, illetve milyen igényei. Egy normál telefonon rendszeres e-mailezéshez, illetve böngészéshez elegendőnek tűnnek a kisebb csomagok, bár ezek minden egyes eltelt hónappal egyre szűkösebbnek tűnnek. A Vodafone és a Pannon kínálatában a legkisebb, havi 100 megabájtos forgalmat tartalmazó csomag 1500, illetve 1990 forintot kóstál -- a Vodafone a korlát túllépése esetén megabájtonként 48, míg a Pannon megabájtonként csak 30 forintot számláz a továbbiakban. Ebben a kategóriában a T-Mobile az abszolút vesztes, hiszen 1990 forintért mindössze havi 80 megabájtot ad, azt túllépve pedig megabájtonként 100 forintot számláz.

A HWSW tapasztalatai alapján pusztán weboldalak nézegetésével, webrádióval, videomegosztókkal és VoIP-pal már napi 2-3 órás internetezés mellett is könnyedén átléphető a havi 5 gigabájtos korlát. Így a noteszgéphez vásárolt előfizetésre mindenképp érdemes a korlátlan opciókat megkötni, a kellemetlen meglepetések elkerülése végett. Ez a Vodafone esetében havi 6000 forintba (Internet Szabadon), a Pannonnál 5990 forintba (Éjjel-nappal), T-Mobile-nál havi 5760 forintba (5 GB + korlátlan opció) kerül.

[oldal:Triple pay]

Mindhárom szolgáltató Achilles-sarka a korlátlanság értelmezése. Az általános gyakorlat szerint a túl sokat töltögető felhasználókat lassítással sújtják, ezért érdemes az otthoni, komolyabb felhasználásra egy vezetékes internet-előfizetést is kötni, magasabb garantált sávszélességgel és rendelkezésreállással, mint amit a mobiloperátorok nyújtanak. A szakmai fórumok hozzászólásai alapján egyértelmű, hogy a mobilinternet a jelenlegi állapotában messze nem nevezhető a vezetékes kapcsolat alternatívájának. Így ez egy újabb, átlagosan 5000 forintos költséget jelent.

Összességében tehát minimum havi 12 ezer forint szükséges ahhoz, hogy kényelmesen és minden helyzetben online lehessen valaki. Ebben az esetben ráadásul az okostelefonokat csak Wi-Fi hotspotok lefedettségi területén lehet "rendeltetésszerűen" használni, hiszen a multimédiás tartalmak valósággal zabálják az adatforgalmat, hamar kevésnek bizonyulhat a havi 80-100 megabájtos csomag. A webböngésző és e-mail kliens mellett a mai okostelefonok szinte mindegyike rendelkezik már YouTube-lejátszóval, GPS-használatra képes Google Maps-szel, Facebook-klienssel, RSS-olvasóval, amelyek rendszeres használatához bizony nem elegendő napi 3 megabájt. Néhány példa: egy perc Last.fm stream 1,2 megabájt, egy 3 perces normál YouTube videó 5 megabájt, egy Google Maps keresés műholdképpel 450-800 kilobájt, néhány levél átolvasása 30-50 kilobájt.

Triple play, triple pay

A szolgáltatókkal folytatott beszélgetésekből kiderült, ők maguk is gondolkodtak már azon, hogy összevonják a különböző platformokat, de a konkrét lépések egyelőre hiányoznak. Erre számos okuk lehet: jogi, technológiai vagy üzleti nehézségek, akadályok, a felhasználói igény hiánya, vagy éppen az, hogy egyelőre nem tűnik egyértelműnek a fogyasztók számára, hogy a "triple play" az nem "triple pay", és hajlandóak ugyanazért többször is fizetni.

Az okok, indokok boncolgatása során kiderülhet, hogy valóban lehetnek számlázási és technikai nehézségek, ha egy előfizetést megbontanak, és két külön SIM-kártya -- akár két külön személy -- használja azt. Az ötlet az egyik szolgáltató szerint csak addig tűnik jónak, amíg nem jön az első túlszámlázás és az első "balhézó ügyfél". Ez a magyarázat viszont azonnal cáfolható, hisz hanghívás esetén már régóta léteznek osztott előfizetések, melyeknél opcióként újabb SIM-kártyákat vonhatunk be a díjcsomagba, melyek ugyanazt a lebeszélhető keretet fogyasztják, ugyanazt a számlát duzzasztják.


Fizess, különc!

Ha a hanghívásoknál ez az osztás működik, adatforgalom esetében sem lehet probléma a külön számok, külön SIM-kártyák egyeztetése, sem technikai, sem ügyfélkezelési szempontból. A SIM-kártyák klónozása, a GSM-technológia korlátai, biztonsági előírásainak feszegetése fel sem merül, így ezek a magyarázatok nem állják meg a helyüket.Másrészt ha a megoldás technikailag lehetséges, akkor vezetői deficit mellett leginkább pénzügyi okai lehetnek: egyszerűen nem éri meg. Valószínűleg a félelmek között az is szerepel, hogy a megoszthatóságot a trükkös magyarok úgy használnák ki, hogy két vagy több felhasználó egymástól függetlenül internetezne egy korlátlan előfizetéssel. Ezt technológiai módszerekkel alighanem ki lehetne védeni, mint például az egyidejű használat korlátozása, a másodlagos és harmadlagos SIM-ek adatforgalmi korlátozása egy ésszerűen nagy limitben, a földrajzi elhelyezkedés elemzése, vagy ezek kombinációja -- erre bizonyára ezer ötlete lenne a mérnököknek.

Nem éri meg, amíg keveseknek kell

Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója szerint "a megoldás valóban nem ütközne elháríthatatlan akadályokba, viszont a bevezetése erősen forrásigényes beruházás lenne, s a mostani ügyféligények mellett nem lenne megtérülő. Amennyiben viszont az érdeklődők aránya elér egy szintet, akkor létrejöhet ez a konstrukció".

A Magyar Telekomnál lezajlott szerkezeti átalakítások után érthetetlen, hogy miért nem kínál ilyen csomagot a legnagyobb hazai távközlési cég. Ha lehetséges a vezetékes telefon, televízió, mobiltelefon és ADSL összefésülése, közös akciók indítása, akkor a számlázási rendszernek nyilván felkészültnek kell lennie egy ennél jóval egyszerűbb kihívásra is. A Vodafone esetében szintén meglepő az a válasz, hogy "külön SIM-kártya és modem esetén az adatforgalmi keret nem megosztható", hiszen épp ez a cég hirdeti egyéni előfizetőknek Fix 9000/12000/15000 hanghívásos csomagjait, melyek oszthatóak.


Igény biztosan lenne

Csak óvatosan!

Ugyan csak feltételezés, de a szolgáltatók számára nem feltétlenül kifizetendő a korlátlan mobilnet terjesztése a nagy tömegek felé. Mivel a gyors ütemű hálózatfejlesztés komoly összegeket emészt fel, ezért a korlátlan használat gyors kiterjesztése túlságosan nagy terhelést jelenthetne a szolgáltatási színvonal megtartásához. A fórumok tanúsága szerint már most is gyakran akadozik, sokszor pedig használhatatlanságig lassul néhol a HSDPA-hálózat. Ez részben persze köszönhető a mobilnettel "warezoló" felhasználóknak is, akik miatt rizikós lenne teljesen korlátlannak nyilvánítani a csomagokat -- a Vodafone egyszer már megégette magát. Míg Nyugat-Európában vagy éppen az Egyesült Államokban a korlátlan mobilnet-opciók használata általánosnak mondható, addig nálunk jelenleg nyögvenyelősen halad még ez a forradalom.


Net mindenhol, mindenkinek

Hiába kapható már az iPhone 3G, többféle Blackberry, windowsos okostelefon vagy várható fél éven belül a Google Androidot futtató T-Mobile G1, ha a funkcióiknak kihasználásához számítógépes felhasználásra szabottan árazott, korlátlan adatforgalmi csomag szükséges. Akár az a probléma, hogy a szolgáltatók a díjazással gátolják a valóban mobil netelérés terjedését, akár az, hogy a meglévő előfizetőket sem képesek a megfelelő minőségben kiszolgálni, az idei év legnagyobb kihívása ennek az anomáliának a feloldása lesz. Főleg úgy, hogy a három szolgáltató hamarosan egy negyedik kihívót is kap maga mellé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról