Szerző: Bizó Dániel

2008. július 8. 09:15

Igáslovak jó áron: Lenovo ThinkPad T61 és Dell Latitude D630

A Montevina kódnéven ismert Centrino 2 megjelenése előtt egy héttel talán nem tűnik ésszerűnek Santa Rosa alapokra építő notebookok között válogatni, de éppen ez a váltás kínál lehetőséget arra, hogy kedvező ajánlatokat fogjunk ki a piacon a kifutó termékekre. Notebookok, melyek évek múlva is notebookok lesznek még.

A Montevina kódnéven ismert Centrino 2 megjelenése előtt egy héttel talán nem tűnik ésszerűnek Santa Rosa alapokra építő notebookot vásárolni, de éppen ez a váltás nyújt lehetőséget arra, hogy kedvező ajánlatokat fogjunk ki a piacon a kifutó termékekre. Ezúttal két hordozható munkaállomásra esett a választásunk, melyek feladata, hogy megbízható, elnyűhetetlen igáslóként szolgálják gazdájukat a munkában és otthon egyaránt. A Lenovo ThinkPad T61 egyfajta etalon az iparban, kihívója a szintén patináns Dell Latitude D630: a prémium minőséget képviselő 14,1 hüvelykes szélesvásznú modellek árcédulája az elmúlt hónapokban rengeteget szerényedett (a T61-nek léteznek 15,4-es formátumú változatai is).

Centrinós munkaállomásokról lévén szó, mindkét gép Intel PM965 chipset köré épül Merom mobil Core 2 Duo processzorokkal, melyek 65 nanométeres csíkszélességű eljáráson készültek. A grafikus chipek nem integráltak, hanem az NVIDIA professzionális üzleti felhasználásra szánt Quadro belépőszintű változatai. A T61-ben az NVS 140M, a D630-ban a 135M kapott helyett, a különbség pedig a videomemóriában rejlik: előbbi 256, utóbbi 128 megabájttal munkálkodik. Mindkét gép rendelhető integrált grafikával is, ami Intel Graphics Media Accelerator X3100 grafikus magot jelent, ennek megfelelően pedig jóval alacsonyabb teljesítményt és fogyasztást.

A tesztgépekben a központi memória mennyisége különbözött a legnagyobb mértékben, a ThinkPad 2 gigabájt memóriával érkezett, míg a Latitude D630 1 gigabájttal gazdálkodott. A mai memóriaárak mellett ez gyakorlatilag lényegtelen különbség, a több memória a T61 akkuidejére lehetett negatív hatással inkább. Mindkét gépben 5400-as fordulatú HDD kapott helyett, ugyanakkor a D630 egy mai szemmel még kuriózumnak számító meghajtót tartogatott: hibrid Samsung merevlemezt kapott, vagyis HHD-t, mely 256 megabájt NAND flash tárral rendelkezik beépítve -- magasabb teljesítmény vagy alacsonyabb fogyasztás azok az előnyök, melyekkel kecsegtet.

Külső megjelenés, megépítettség

Megjelenésében a Dell Latitude D630 egy '70-es évekbeli amerikai autó belsejére emlékeztet minket, messziről látszik, hogy merev, kopogós anyagból készült. Esztétikailag a semlegesség jut eszünkbe első jellemzőként, nem olyan megosztó, mint a radikálisabb, "titkosügynökös" ThinkPad design, valószínűleg a felhasználók többségének megfelelő.

A felhasznált anyagokat kívül a kemény műanyag jellemzi, bár a tapintásra a ThinkPad finoman érdessége kellemesebb a D630 sima felületei. Ahogyan az ilyen kategóriájú notebookok esetében elvárható, a megépítettséggel nincsen probléma: a gépek váza rendkívül erős belső fémmerevítéssel rendelkezik (a Lenovo Roll Cage-nek hívja a sajátját), mely megvédi az alaplapot és a merevlemezt is a mechanikai behatásoktól.

A kijelző kávája is ellenáll komolyabb erőbehatásoknak, és szándékosan, erővel kell a széleinél hajlítgatni ahhoz, hogy képhibát produkáljunk az LCD-panelen -- szubjektív benyomás alapján ebben talán a D630 a T61-et is felülmúlja. A kijelzőket még erősebb rázkódásnál is mereven tartó masszív zsanérok is azt a benyomást keltik, ezek a notebookok még öt év múlva is gépek lesznek, és nem fog jelentkezni recsegés-ropogás, repedés, nem kell söröskorsóval kitámasztani a hanyatt vágódó fedelet. Az alsó részek merevsége már-már provokáló, ebből a szempontból mindkét gép kifogástalan, nagyobb strapabíróságot valószínűleg csak a hazánkban nem forgalmazott Panasonic ToughBook eLite sorozat képvisel az üzleti kategóriájú notebookok körében.

Portok

Mind a ThinkPad T61, mind a Latitude D630 igazi konzervatív darab. Mindkét gépen találunk függőleges orientációjú USB portokat például, ami a régi laptopokat idézi leginkább, azonban nem igazán szerencsés: ahogyan megérkezett a T61, egyből rádugtunk egy, a szokásosnál szélesebb pendrive-ot, ami megemelte a gép oldalát -- ez egyszerűen béna, persze mondhatjuk, hogy aki ilyen gépet vásárol, annak ne legyenek dundi USB-s eszközei, pendrive-ból pedig található a piacon körömnyi méretű is. A D630 esetében ez nem jelentkezik, mert a gép legvastagabb részén, hátul vannak a csatlakozók, ráadásul kapunk két vízszintes USB kaput is, a gép jobb oldalának hátsó részén, egymás felett.

Szintén a régebbi korokat idézi, hogy a D630 csatlakozóinak többsége a gép hátulján található, köztük egy régi ismerőssel, a soros porttal. A baloldal az audiocsatlakozók, a vezeték nélküli hálózati vezérlők hardveres kapcsolója és egy IEEE 1394 (Firewire, i.Link) port kaptak helyet. Ebből a szempontból a ThinkPad jóval modernebb, ugyanis hátul csak a töltő aljzata lakik, a portok többsége a gép bal oldalán van, előre pedig azok kerültek, melyek a Dellnél baloldalt vannak: a fülhallgató és mikrofon, a wireless switch és a Firewire-port. A T61 két PCMCIA foglalattal rendelkezett, míg a D630 eggyel, ugyanakkor utóbbin egy speciális foglalatot is találtunk, a Smart Card slotot, mely a chipkártyás azonosítás célját szolgálja -- nagyvállalati környezetben jól jöhet.

Ma már teljesen szokványos a Wi-Fi vezérlő és a gigabites Ethernet csatlakozók megléte, ugyanakkor egyik gépen sem található memóriakártya-olvasó, ami bár nem végzetes hiba, de jó szolgálatot tenne a kényelem terén. Ma már retro viszont egy notebook esetében, hogy van bennük analóg modem. Szintén sztenderddé vált ezeknél a gépeknél az ujjlenyomatolvasó, melyet jópár szervezetnél előnyben részesítenek a magasabb biztonsági szint miatt. Az optikai meghajtó mindkét esetben jobboldalt található, és egy mozdulattal eltávolíthatóak a tömeg csökkentése vagy extra akkumulátor beillesztése céljából. Természetesen mindkét gép dokkolható, aki erre a luxusra vágyakozna.

Használat

A kijelzők terén nem tartogattak igazán meglepetést a gépek, azt hozzák, amely elvárható ebben a kategóriában: matt, minimális tükröződést produkáló, transzflektív tulajdonsággal is bíró panelek, ami egyet jelent alacsony kontrasztú, alacsony fényerejű képpel, gyenge vertikális betekintési szöggel. Mindkét gép kijelzőjére igaz, hogy felfelé elmozdulva azonnal fátyolosodni kezd a kép, ahogyan lefelé a kijelző felső részének láthatósága romlik le. A Latitude panele azonban a ThinkPadénél kissé rosszabb, fakóbb színeket produkált a mi szemünknek -- ezen kalibrációval rengeteget lehet javítani.

A D630 kijelzője 1280x800-as (WXGA) fizikai felbontással érkezett, míg a ThinkPadé tűéles képet produkáló 1440x900 (WXGA+, 120 DPI) , de a Latitude is rendelhető opcionálisan magasabb felbontásúval. Mi egyértelműen ezt ajánljuk, hiszen ekkor használhatjuk csak ki igazán a 14-es formátumban rejlő lehetőségeket -- WXGA felbontást kisebb formátumban is kapunk, magasabb DPI mellett. A Vista és a mai korszerű szoftverek jól alkalmazkodnak a kijelző DPI-jéhez, akár optikai nagyítás révén akár, nagyfelbontású kép- és full HD (1080p) videoanyag fogyasztásakor pedig magától értetődő a nagyobb felbontás előnye. A D630 fényszenzorral is rendelkezik, ami kényelmessé teszi az utazás közbeni használatot, és optimalizálja egyben az akkumulátoridőt.

Billentyűzetével egyik gépnek sem kell szégyenkeznie, minimális megszokást igényelnek, és kényelmesen, gyorsan lehet rajtuk írni. A kiosztásban gyakorlatilag nincs lényegi eltérés, mechanikailag a D630 klaviatúrája lágyabb, míg a T61-é kopogósabb, de mindkettőjé rövid úton jár. Mielőtt azt mondanánk, hogy itt a D630 kerekedik felül, ez sajnos nem egyértelmű amiatt, hogy hiába raktak rá pöcökegeret, nincsen hozzá görgetőgomb, ahogyan a ThinkPadeken, így a touchpadhez kell nyúlnunk. Ezzel számunkra gyakorlatilag értelmét vesztette a trackpoint használata, melyet egyébként hitünk szerint kényelmesebb és praktikusabb mindennapi használathoz, mint a csuklófárasztó tapipad. A tapipadok mindkét gépnél megfelelően funkcionálnak, beleértve a scrollozás képességét. Az éjszakai gépelést nagyban segítheti a T61 megszokott ThinkLight funkciója, mely egy LED-lámpával világítja meg a billentyűzetet.

Ahol a D630 és T61 útjai némileg kettéválnak, az nem más, mint a melegedés. A ThinkPad mérnökei remek munkát végeztek: gyakorlatilag huzamosabb teljes terhelést (OpenGL renderelést futtattunk rajta, mely megterheli mindkét processzormagot és a Quadrót egyaránt) követően sem igazán melegedett a T61, a felső részének felülete, ahol kezünk éri, gyakorlatilag langyos maradt, de az alja sem forrósodott fel. Igaz, a nagyteljesítémyű elektronika ekkor ontotta magából a hőt, így a baloldali szellőzőnyíláson ömlött ki a szinte forró levegő. Összességében meglepett minket, mennyire hatékony is a T61 hűtése, pláne, hogy a jelen sorok írója által napi szinten használt ThinkPad X60s elég komoly melegedési problémákkal küzd, amit az X61s-nél már orvosoltak, cserébe hallhatóan hangosabb a hűtése.

A D630-nál azonban némileg csalódnunk kellett a ThinkPadhez képest: a notebookoknál tipikus jelenség lépett fel, vagyis a csukló alatt kellemetlenül melegedni kezdett a gép huzamosabb terhelést követően, jelen esetben a jobb oldalon. Az, hogy a gép alja szinte forró volt 1 órás renderelést követően, elfogadható (tisztában vagyunk vele, hogy egy notebook esetében ez extrém terhelés, de ezeknél a gépeknél életszerű), hiszen nem ölben kell a Horton következő részét animálni, de az ergonómiát nagyban rontja, hogy tartós terhelés alatt jelentősen felmelegszik a jobb csuklótámasz. Ennek egyik oka, hogy a Latitude akkumulátora elöl kapott helyett, míg a ThinkPadé hátul, így az akkumulátor és a kapcsolódó elektronika, melyek jelentős hőforrások lehetnek, a kézfej közelében kaptak helyet.

Alacsony vagy csak átmeneti csúcsterhelés, sőt játékok esetén nem tapasztaltunk ilyen problémát, így összességében a D630 hűtésével sincs lényegében probléma -- mindössze a ThinkPadé jóval hatásosabbnak tűnt. A szenzorok a két gép között egyedül a grafikus chipnél mértek jelentős különbséget, a Lenovóban a Quadro 67, míg a Dellben 79 fokra hevült, ezzel mutatva rá egzaktul is a két gép hűtése közötti különbségre. A processzorok 65-66 fokosak voltak, míg a merevlemezek 45 fok alatt maradtak mindkét esetben, vagyis a gépek a fizika behatás mellett a hőtől is jól védik az egészségüket.

A gépek zajával kapcsolatban említésre méltót egyedül a D630 merevlemezes meghajtójának gyakori kattogásában, vagy sokszor inkább klattyogásában, valamint a felpörgést kísérő magas hangjában találtunk. Ez érzékenyebb idegzetű felhasználókat idegesíthet. A notebookok egyébként megfelelően halk járásúak, és csúcsterhelésen megfelelően hangosak, ahogyan azt kell.

[oldal:Teljesítmény, hordozhatóság, szoftverek]

Teljesítmény

Processzorteljesítmény terén egyik gépnek sincs szégyenkeznivalója, természetesen többféle konfigurációban rendelhetőek. A nálunk járt T61 egy 2,2 gigahertzes, míg a D630 egy 2 gigahertzes kétmagos Merommal (mobil Core 2 Duo) érkezett, melyek ennek megfelelően tisztes teljesítményt adnak le -- néhány évvel ezelőtt a legerősebb asztali konfigurációk sem bírtak ennyi lóerővel. A gépek könnyedén megbirkóznak bármilyen 1080p-s anyaggal még energiatakarékos módban is, így akár a Gyűrűk Ura egy részét is végignézhetjük HD-ben egyetlen feltöltéssel, ha áttekerjük a felvezetőt, és a stáblistára nem vagyunk kiváncsiak. Aki pontos képet szeretne a processzorokról, az elolvashatja a Prohardver! részletes tesztjét.

A Quadrók ma már belépőkategóriásnak számító grafikus teljesítményt adnak le. Az NVS 140M és 135M közötti különbség a memória mennyiségében rejlik: előbbi 256, utóbbi 128 megabájt videomemóriával bír. Az NVIDIA G80-as családjához tartozó chipek (G86M) hardveresen DirectX 10, egységes shader architektúrát valósítanak meg, ugyanakkor mindössze 16 shader egységgel bírnak, ami a nagyobb teljesítményű változatoknak a fele, negyede. Ennél is fájdalmasabb, hogy a memóriabusz mindössze 64 bites, vagyis a sávszélesség mai szemmel nézve nevetségesen alacsony. Ezeknek a Quadróknak a játékok alatti teljesítménye egy GeForce 8400M GS környékén helyezkedik el -- a Quadrók fizikailag megegyeznek a GeForce-okkal, azonban a firmware és a driverek különböznek, a renderelés pontosságát és a működés megbízhatóságát helyezik előtérbe, semmint a grafikai pontosságot feláldozó gyorsítást.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a Quadrók leginkább OpenGL gyorsított grafikai és műszaki munkákra, például CAD-re alkalmasak, de az NVS-ek csak alapszinten, vagyis komplex és részletes modellek gyors mozgatására nem. A játékok terén sem teljesítenek borzalmasan, bár a kevés hardveres erőforrás és a GeForce-okéhoz képest alacsonyabb teljesítményű driverek és firmware nem teszi alkalmassá a modern játékok elfogadható futtatására. Ennek ellenére például a Call of Duty 4 játszható volt 720x480-as felbontáson az összes korszerű effekt használata mellett (például mélységélesség, dinamikus fények, füst, lövedékek becsapódása), át tudta adni a hangulatát. Szintén megnézhető, ám már teljességgel játszhatatlan az Unreal Tournament III ezeken a konfigurációkon. Kipróbáltuk a Quake 4 multiplayer demóját, mellyel már játszható sebességet kaptunk high quality beállításon is, bár a játék grafikája nem volt valami tetszetős.

A merevlemezek teljesítményét a HD Tune tesztprogrammal mértük le, és érdekes eredményeket kaptunk. Előre azt tippeltük volna, hogy a NAND tár miatt a D630 Samsung HM12HII felülmúlja majd olvasásban a T61 Hitachi HTS641612J9S-t, míg írásban nagyjából hasonló teljesítményre számítottunk. A Samsung hibrid meghajtója méréseink szerint lineáris olvasási teljesítményben másodpercenként 44 megabájtot tudott maximálisan, míg a Hitachi 38-at.

A fájlalapú méréseknél ennél is kisebb különbségeket tapasztaltunk, a 8 megabájtos SDRAM gyorsítótárak miatt az átmenetileg tárolt kisméretű adatokat 100 megabájt/s környéki sávszélességgel küldték a meghajtók, míg a nagyobb, 8 megabájtos vagy feletti állományoknál már az 5400-as tányérok sebessége korlátozta be a teljesítményt -- a Samsung előnye minimálisra olvadt. Meglepődtünk viszont azon, hogy a kisméretű, 8 megabájt alatti fájlok esetében a hibrid Samsung mennyivel nagyobb írási teljesítmény mutatott, 2 megabájtos állományt 70-75 megabájt/s sebességgel nyelt el, míg a T61 Hitachija 30 megabájtot tudott nagyjából 1-2-4 kilobájtos blokkméretek mellett. Nagyméretű állományok kiírásakor is megőrizte fölényét a HHD, ugyanis 40 megabájtos írási sebességével jelentősen felülmúlta a Hitachi 25-30 megabájtos teljesítményét.

A mérések eredményeire magyarázatként az szolgálhat, hogy a 256 megabájtos NAND tár alacsony mérete következtében nem igazán alkalmas arra, hogy az olvasásokon gyorsítson, ugyanis túlságosan kevés adattal, így alacsony találati aránnyal rendelkezik -- a merevlemez mechanikus részéhez gyakran kell nyúlni. Ezzel szemben úgy tűnik, az írási folyamatot nagyban elősegíti azzal, hogy az elektronikai léptékkel lassú tányérok előtt egy újabb puffert képez, ahova a meghajtó folyamatosan ürítheti a SDRAM cache-be érkező adatokat, akkor is, mikor a tányérokra éppen nem történik írás, mert éppen pozicionál, vagy más alkalmazáshoz kötődő műveletet hajt végre. Ez azt eredményezi, hogy az írási folyamatban nem keletkeznek buborékok, kiesések, mikor néhány milliszekundumra ugyan, de megáll az írás.

Hordozhatóság

Mint korábban említettük, a két gép méretei gyakorlatilag teljesen megegyeznek, felületük egy A4-es lapnál két és fél ujjnyival hosszabb (szélesség), másfél ujjnyival szélesebb (mélység): a ThinkPad T61 dimenziói 335x237x27,6-31,9 milliméter, míg a Latitude D630-é 337x238x27,6-32,3 milliméter, vagyis az eltérések elhanyagolhatóak. A gépek tömege is nagyon hasonló, optikai meghajtóval rendre 2382 és 2456 grammot mértünk nem patikapontos digitális mérlegünkön a T61 és D630 esetében, míg optikai meghajtó nélkül 2222 és 2236 grammot. Igaz, ebbe a tömegbe a Lenovónál egy négycellás, 37,2 wattórás telep fért bele, míg a D630 egy hatcellás, 56,6 wattórás akkut hordoz -- a Dellben található Panasonic lényegében ugyanakkora tömegből (333 gramm vs. 320 gramm) jóval nagyobb kapacitást présel ki. Igaz, némi pénzért és 30 extra grammért kapunk 56 wattórás hatcellás akkut a T61-hez is, vagyis végeredményben tömegben sincs jelentős eltérés a két modell között.

A fogyasztás terén érdekesen alakul a helyzet. Míg a T61 15 watt alá ritkán nézett be terheletlenül, egyes fokozatú fényerővel és aktív Wi-Fi-vel, addig a D630 néha a 13 wattot is elérte, de némi használat alatt, mikor a merevlemez nem tudott lekapcsolni, szintén 14-15 watt között mozgott. Ez nem mást jelent, minthogy óvatoskodva, például gépelve akár 4 órás akkumulátoridőt is elérhetünk a D630-cal, ami a méretéhez és tömegéhez viszonyítva nem rossz mutatvány.

Alighanem a hibrid meghajtóból és az alacsonyabb felbontású panelből profitál a Latitude, hiszen az idő egy jelentős részében lekapcsolható a merevlemez mechanikájának tápellátása, ami akár 2 wattot is megspórolhat az akkunál, ahogy néhány fontos tizedwattot is eredményezhet a 25 százalékkal kevesebb pixel vezérlése.

Egy Youtube-videó lejátszása szintén érdekes eredménnyel szolgál, ugyanis a D630 ismét jóval alacsonyabb merülést mutat, 17 watt körül mozgott egyes fokozatú fényerővel (igaz, ez nem igazán használható még), automata fényerőnél egy nem napsütötte szobában pedig 19 watt körül, miközben a T61 esetében elérte a 21,5 wattot is -- ez ugyanakkora akkukapacitás mellett akár 14-40 perc előnyt is jelenthet a D630 javára, és stabilan 3 és fél óra fölé teszi a normál használat akkuidejét energiatakarékos módban, míg ez a T61 esetében inkább 3-3,5 óra között alakulna hatcellás akkuval: a négycellásssal valamivel több mint 2 órán át bírta vegyes multimédás-irodai használat alatt, míg 2 és fél órát bírt alacsony terhelésű használat mellett, mint a jegyzetelés, vagy böngészés Flash nélkül.

Teljesítményorientált módban, aktív vezeték nélküli vezérlőkkel és maximális fényerőn hasonlóan megmarad a különbség a D630 javára vegyes böngészés, irodai és multimédiás használat mellett, így is 2 órára esik vissza azonban nagyjából az akkuidő, míg a T61 ennél 15-20 perccel kevesebbet teljesítene azonos akkumulátorral, ha feltekerünk rajta mindent. Igaz, a nálunk járt T61 erősebb processzorral és grafikus kártyával, valamit több rendszermemóriával rendelkezett, ezek magyarázhatják a különbségek nagy részét. Már említettük korábban, rendkívül praktikus tud lenni utazás közben a D630 fényszenzora, mely a változó fényviszonyokhoz igazítja a háttérvilágítás erejét. Ez egyúttal az akkumulátoros üzemidőt is optimalizálja automatikusan.

És most jön a csavar: a kisebb teljesítményű és áramfelvételű alkatrészek ellenére a csúcsterhelésen a D630 fogyasztása eléri vagy felülmúlja a T61-ét. Ennek magyarázata mélyebb vizsgálatot igényelne, egyik tippünk az, hogy a kevésbé hatékony hűtés következtében jóval melegebb grafikus chip fogyasztása a jelentősen magasabb hőmérséklet miatt nagyobb a T61-es társáénál, így ahogyan telik az idő, úgy kúszik fel tizedwattonként a fogyasztás is, ahogyan a többi alkatrészről is feltételezhető, hogy magasabb hőmérsékletű, mint a T61 esetében. OpenGL renderelés alatt legfeljebb 1 óra 5 percet bír a D630, míg a Lenovo nagyjából 50 perc alatt merül le teljesen, így azonos akkuval 1 óra 15 percet futna nagyjából -- padlógázon autóval sem nagyon jutunk messzebb 100 kilométernél.

Szoftverek

Szerencsére a konzervativizmust megőrizte mindkét szállító a szoftverek terén is, és nem telepítették tele szponzorált szoftverekkel a gépeket, melyek leginkább a system tray-t és a memóriát szokták teleszemetelni, valamint felugró buborékokkal és ablakokkal irritálják a felhasználókat. A nálunk járt Dell gyakorlatilag semmiféle extrát nem hozott magával néhány primitív konfigurátorpn és diagnosztikai eszközön kívül. Egy nagyobb szervezetnél, ahol adottak a biztonsági és felügyeleti megoldások, ez talán még előnyös is lehet, egy KKV vagy magánszemély esetében azonban a puritanizmus ezen foka már inkább kényelmetlen.

Ezen a téren a Lenovo ThinkVantage szoftvergyűjteménye sokat hozzátesz a gép használati kényelméhez és szolgáltatásaihoz, gyakorlatilag mindent tudunk állítani és menedzselni néhány gombnyomással, a legtöbb funkciót az Fn és a megfelelő billentyű kombinációjával elérjük. A programcsomag adatainkat is védi, ugyanis a TPM chipet kihasználó azonosítási és titkosítási, valamint adatmentési és visszaállítási eszközöket is kínál, így egy kis irodában az alapszintű adatmentéshez elegendő egy NAS-t vásárolni a ThinkPadekhez, és azok LAN-on keresztül elkészítik az időzített inkrementális mentéseiket, nincs szükség backup szoftver licencekre -- több órás ablakokkal kell számolni ugyanakkor.

Konklúzió

Az általunk tesztelt konfigurációk 3 éves jótállással bruttó 300 ezer forinttól lefelé már elérhetőek, a Dell jelentős, 20-30 ezer forintos árazási előnyt élvez. Részünkről a konklúzió, hogy aki spórolni szeretne vagy a hordozhatóság kiemelt szempont, annak a Latitude D630 strapabíró társa lehet, nem valószínű, hogy csalódni fog, és a Dell szervize is etalonnak tekinthető -- házhoz jön a szerelő, és az esetek többségében helyben orvosolja a problémát. A Latitude D630 esetében leginkább a túlságosan szegényes szoftverkörítést fájlaljuk, jól jönnének a praktikus kezelőszoftverek energiagazdálkodásra, kijelzők vezérlésére, vezeték nélküli adapterekhez -- a scroll gomb hiánya trackpointhoz pedig egy ostoba hiányosság.

Akik azonban valamivel többet hajlandóak rászánni, azoknak talán inkább a ThinkPadet javasoljuk, nagyon nagy részben a szoftverkörítés jelentette kényelem és extra funkcionalitás miatt. Az árcédula egy ilyen konfigurációnál nagyobb kapacitású akkuval már bruttó 300 ezer forint fölé kúszik, cserébe a dögösebb megjelenés mellett jobb panelt, jobb portelrendezést és jobb videokártyát kapunk, valamint a T61 hűtését is felsőbbrendűnek találtuk a D630-énál, ami az ergonómia mellett magasabb várható élettartamot sejtet. Azok, akik egy hordozható, elfogadható teljesítményű OpenGL renderelésre alkalmas és megfizethető munkaállomásra vágynak, azok számára is a ThinkPad T61-et ajánljuk inkább.

A Dell Latitude D630 notebookot az EnterNet Dell márkabolttól, míg a Lenovo ThinkPad T61-et a Lenovo Magyarországtól kaptuk kölcsön, ezúton is köszönjük nekik a segítséget.

Véleményed van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról