Szerző: Budai Péter

2005. november 7. 10:59

Microsoft: élőben, egyenesben

Bár a Microsoft már korábban megteremtette a platformot arra, hogy a vállalatok képesek legyenek kihasználni az internet adta lehetőségek egy részét folyamataik javítására és költségeik csökkentésére, azonban a széles felhasználói rétegeket elérő internetes szolgáltatások terén mindeddig a konkurencia mögött kullogott.

November elsején a Bill Gates, a Microsoft igazgatótanácsának elnöke és vezető szoftvertervezője, valamint a vállalat több magas beosztású vezetője mutatta be a megjelent újságíróknak és elemzőknek, merre is tart a vállalat stratégiája. Az ismertetett irányváltást a vállalat azokhoz a nagyobb befektetésekhez hasonlította, amiket a Microsoft általában ötévente tesz meg. Ilyen volt korábban az XML webszolgáltatások elterjesztése, a .NET stratégia, az internet fontosságának felismerése, vagy éppen a grafikus felhasználói felületre épülő operációs rendszerre történő átállás.

A Gates által felvázolt "live" korszak, és az annak részeként megjelenő három szolgáltatáscsalád, a Windows Live, az Office Live és a már korábban is létező Xbox Live az első valódi válasz a szoftvervállalattól az internetes szolgáltatások iránti egyre növekvő felhasználói igényekre. Bár a Microsoft már korábban megteremtette a platformot arra, hogy a vállalatok képesek legyenek kihasználni az internet adta lehetőségek egy részét folyamataik javítására és költségeik csökkentésére, azonban a széles felhasználói rétegeket elérő internetes szolgáltatások terén mindeddig a konkurencia mögött kullogott.

Célpont a Google?

Jelenleg talán az egyik legnagyobb fejfájást a Google okozza a Microsoftnak; a redmondiak jelenlegi üzleti modellje önmagában kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megakadályozza, és visszaszorítsa a Google piaci térnyerését. A Google modellje nagyon egyszerű: hatalmas mennyiségű felhasználót érnek el, szolgáltatásaik többnyire ingyenesek, és a hirdetések bevételeiből fedezik működésüket -- és ugyancsak ebből teremtik elő hatalmas, és folyamatosan növekvő nyereségüket. Ezzel szemben a Microsoft mindig arra törekedett, hogy termékeit és szolgáltatásait közvetlenül a végfelhasználókkal fizettesse ki, amivel ugyan egy felhasználóra vetítva jóval nagyobb profitot ért el mint a Google a saját a megoldásával, azonban az ingyenes szolgáltatásokkal nem könnyű versenyeznie egy pénzért értékesített megoldásnak -- ami hosszabb távon a Microsoft felhasználói bázisának csökkenésével jár.

A Google nem csak üzleti eredményeivel és piaci részesedésének növekedésével jelent veszélyt a Microsoftra. Teljesen eltérő például a szoftverek felhasználóhoz szállításának módja is: a Google interneten alapuló szolgáltatásainak legújabb verziói, frissítései azonnal eljutnak minden felhasználójához, míg a Microsoft jelenlegi patchekre, javítócsomagokra és új dobozos termékverziók megjelenésére alapozó módszere jóval lassabban éri el újdonságokkal a felhasználókat. Mivel a Google ingyenes újdonságai hamar eljutottak szinte valamennyi felhasználóhoz, ezért hamar kialakult az a kép a cégről, hogy sokkal innovatívabb, mint a Microsoft, ami évekig csúszik még az új operációs rendszerével, a Windows Vistával is.

A Microsoft azonban legújabb bejelentésével megmutatta: nincs a Google kezében olyan technológia, amivel a Microsoft ne rendelkezne már most, vagy ne lenne a birtokában a közeli jövőben. A Microsoft érezhetően a Google meglévő technológiai portfoliójával szemben hozta létre a Windows Live szolgáltatás-családot, ami nem csak új szolgáltatásokat tartalmaz, hanem egyben a korábban MSN márkanévvel fémjelzett szoftvereket is magában foglalja. A Windows Live szolgáltatásainak jelentős része ingyenesen lesz elérhető a felhasználók számára -- legfeljebb reklámokkal generálna bevételt a cégnek --, és használatához nem szükségeltetik Windows operációs rendszer sem a kliensszámítógépen; a szolgáltatások gyakorlatilag bármely böngészővel elérhetőek lesznek.

[oldal:Windows Live]

A Windows Live egy korábbi termékcsalád és néhány új technológia összegyúrásából született meg. Egyfelől ide fog tartozni valamennyi, korábban MSN néven ismert szolgáltatás, kivéve az MSN.com portált, ami továbbra is MSN brand alatt folytatja életét, valamint az MSN Desktop Search-öt, ami nem minősül online szolgáltatásnak, így nem tekinthető "live" szoftvernek. Viszont az MSN Messenger, a Spaces, a Search, a Mail és a Virtual Earth ezentúl a Windows Live család tagjaként lesznek elérhetőek. Az MSN-en kívül a korábban start.com néven ismert oldal került be a Windows Live esernyője alá, ami egy olyan személyreszabható oldal, ahol kedvenc RSS csatornáinkat, vagy akár mások által készített kütyüket (gadget) helyezhetünk el.

A Windows Live legtöbb szolgáltatása ingyenesen elérhető lesz, egyedül reklámokra kell számítanunk néhol, csakúgy, mint a Google esetében. Azonban több szolgáltatásnak is lesz előfizetéses változata, ami lényegesen többet nyújt majd az ingyenes változatnál. Ez a Google esetében sincs másként, például a Google Earth Pro változata sem ingyenes. A reklámok kezeléséért a Microsoft frissen kifejlesztett adCenter megoldása lesz felelős.

A Windows Live egyelőre nem nyújt szokatlanul új megoldásokat, viszont azt egyértelműen jelzi, hogy a Microsoft is mindent megtesz azért, hogy a felhasználók -- főként a Google által megkörnyékezett területeken -- hozzájussanak a Microsofttól is a legújabb, személyre szabható, ingyenes online szolgáltatásokhoz. Az új és a jelenlegi Windows Live szolgáltatások egyik célja vélhetően az, hogy eltereljék a figyelmet a Google hasonló megoldásairól. Az is érezhető, hogy a Microsoft fejlesztői komolyan elgondolkodtak azon, milyen funkciókkal kellene rendelkeznie egy webes operációs rendszernek; első körben sok apró, elkülönülten működő funkció látható, azonban a most fejlesztés alatt álló szolgáltatások igyekeznek integráltabbá tenni az összképet.

Live.com

A Live.com az idei PDC-n (Professional Developers Conferece) bemutatásra került start.com weboldal vérfrissített kiadása. Az oldal a SharePointhoz hasonlóan egyszerűen, egérrel testreszabható, teljesen átalakítható; minderről az AJAX (Asynchronous JavaScript and XML) technológia gondoskodik a háttérben. Az AJAX segítségével működik többek között az Outlook Web Access, és az új Hotmail webes kliens, a "Kahuna" is, ami már a Windows Live Mail néven lesz elérhető valamikor a jövő év elejétől.

A Live.com-ben, csakúgy, mint a még béta fázisban létező Google Readerben lehetőségünk van arra, hogy RSS csatornákra feliratkozzunk, és azok tartalmát a személyes weboldalunkon olvasgassuk, de ezen felül a Live.com-ra kütyüket (gadget) is feltehetünk. Ezek olyan mások által fejlesztett komponensek, amik megjelenhetnek a Windows Live webes szolgáltatások oldalain, így például a live.com-on, valamint ugyanúgy megjeleníthetőek lesznek a még készülő, következő generációs Windows, a Windows Vista sidebarján is. A kütyük akár kiegészítő kijelzőkön is működhetnek a Vistában. Ha szeretnénk további kütyüket a live.com oldalunkra, a www.microsoftgadgets.com oldalon találhatunk. A Live.com integrálódik a Windows Live Maillel is, így ha bejelentkeztünk, láthatjuk legfrissebb leveleinket is, és könnyen el tudjuk érni valamennyi levelezéssel kapcsolatos funkciót.

Érezhető, hogy a készülő Google Base koncepciója, aminek állapotáról nemrég adtunk hírt, megjelenik a Windows Live oldalain is. A Live.com-on is várhatóan lesz lehetőség arra a továbbiakban, hogy tetszőleges adatokat töltsünk fel, és azok között kereshessünk, vagy megosszuk azokat másokkal. Az, hogy a Google Base még nem indult el élesben, valószínűleg annak is betudható, hogy már tudtak a Windows Live érkezéséről, és inkább kivárnak, hogy még jobbat, többet tudjanak mutatni. A Google-Microsoft háború most kezd majd igazán eldurvulni, és most majd a Google-nek kell újra lépnie, hogy bebizonyítsa, igenis ő az innovatívabb.

A Microsoft azonban egy téren erősen vesztésre állt eddig: alkalmazottainak egy része szivesebben ment át a Google-hoz dolgozni az állítólagos nagyobb kihívások, és a magasabb juttatások miatt. A Windows Live, mint a Google ellenfele egyből lépni kíván ez ellen is: az ideas.live.com oldal alján megtalálható a Microsoft állásajánlataira mutató link is. A Microsoftot vitás körülmények között elhagyó, és a Google-höz igazolt Kai-Fu Lee is szolgálhatott információkkal arról új munkaadójának, hogy mire is készül korábbi cége -- ezzel is magyarázható, miért vár ki a Google az utóbbi hónapokban azzal, hogy valóban nagy bejelentéssel álljon elő ismét.

Ideas.live.com: mit fognak tudni az új Windows Live szolgáltatások?

Az ideas.live.com-on megtalálható valamennyi, MSN-ről átvett szolgáltatás, valamint néhol azok legfrissebb bétaverziója is -- bár ezek közül egyesek csak a következő hónapok során lesznek elérhetőek. A Messenger például WiW-szerű képességekkel bővül majd, vagyis megnézhetjük ismerőseink kapcsolati hálóját (már amennyiben ismerőseink jóváhagyják, hogy a saját partnerlistájukon nem szereplő felhasználók láthassák őket, illetve egyéb kapcsolataikat). Egy új peer-to-peer technológia segítségével a Messengeren keresztül ezentúl képeket és dokumentumokat is meg lehet majd osztani egymással, nem csak átküldeni.

Újdonság még a Windows Live Favorites, amihez hasonlót a szintén elég friss, Firefox-alapú Flock böngésző bétájában láthattunk: lehetőséget ad arra, hogy megosszuk másokkal kedvenc oldalaink listáját -- vagy éppen magunkkal, ha a kedvenceink listáját egy másik gépről is el szeretnénk érni. A Windows Live Safety Center és a Windows OneCare Live pedig a számítógép biztonságát képesek szavatolni az interneten keresztül. Ezek a szolgáltatások még a kezdő felhasználók számára is rendkívül kényelmesek. Végül a Windows Live Mobile Search segítségével akár a mobil eszközökkel is lehetőség lesz arra, hogy megtaláljuk az általunk, vagy mások által internetre feltöltött adatokat.

Mi várható még ezen túl? Szinte biztos, hogy a Google Base koncepcióhoz hasonló megoldás megjelenik a Windows Live háza táján is, valamint egyre inkább el fog terjedni az az eljárás, hogy minden személyes adat (beállítás és állomány) csak egyetlen helyen legyen meg -- leginkább a web egy személyre szabott részén -- ahonnan azt a felhasználó bármikor, bármilyen eszközröl el tudja érni, akár telefonról, PDA-ról, PC-ről, vagy játékkonzolról. Ideális esetben megoldható lesz, csakúgy, mint egy asztali gép esetében, hogy az interneten tárolt állományainkat másokkal izlésünk szerint megosszuk.

Web 2.0?

Ilyen módon a számítógépünk valamennyi beállítását, vagy a számunkra fontos állományokat is feltölthetnénk az internetre, ahonnan azt bármely másik gépről is el lehetne érni -- ezáltal minden egyes számítógépen ugyanaz a személyre szabott felület köszönne vissza. Ez akár arra is használható lenne, hogy az állományokról online biztonsági mentést készítsünk arra az esetre, ha esetleg PC-nk alkatrészei megadnák magukat az időnek, és adatvesztés következne be.

Ezek után már csak egy lépés kiterjeszteni ezt az elképzelést a ma már ósdinak ható terminál-megközelítés irányába: elvégre ha már minden beállításunk és állományunk megtalálható a neten, akkor akár egy központi szerver is futtathatná ezek felhasználásával az operációs rendszert, amire mondjuk egy vékony Remote Desktop-szerű (távoli asztal hozzáférés) megoldással lehetne csatlakozni. A lehetőségek szinte határtalanok -- azonban természetesen nem a Microsoft az egyedüli, aki ebbe az irányba próbál haladni.

A Google a legfrissebb híresztelések szerint már régóta készíti GDrive elnevezésű szolgáltatását, ami korlátlan online tárhelyet biztosítana a felhasználók számára a szokásos megjelenített reklámokért cserébe. A rendszer bétatesztelését jelenleg a Google saját alkalmazottai végzik, elérhetőségének időpontja még felettébb bizonytalan. Az Apple által nyújtott .Mac szolgáltatás jelenleg 250 megabájt tárhelyet biztosít az interneten keresztül, ami a felhasználó költségén tovább bővíthető. A tárhelyet bármilyen állomány tárolásához fel lehet használni, és egy nagyon kényelmes szinkronizáló szolgáltatás teszi egyszerűvé használatát az operációs rendszerből. A Yahoo is készíti digitális médiafájlok kezelésére alkalmas rendszerét, ami komoly ellenfele lehet a Windows Live későbbi zenei szolgáltatásai számára, valamint akár a Windows Media Player és a Media Center is erős konkurenst kaphat.

De hogy ez lenne-e a Web 2.0? Szinte minden webes újdonságra, amiben elég új funkció van, megpróbálja valamely érdekelt vállalat vagy csoport ráfogni, hogy az a Web 2.0, vagy legalábbis annak valamiféle kezdeménye. A fontos azonban végeredményben csak az, hogy új, sokak által elérhető és valóban használható képességekkel bővüljön az internet.

[oldal:Office Live, Xbox Live]

Az Office Live elsősorban a vállalatok számára nyújt új, internet-alapú szolgáltatásokat. Ez különösen azok számára bír nagy jelentőséggel, akiknek nincs lehetőségük, vagy igényük saját informatikai infrastruktúrát fenntartani, külön szakembereket foglalkoztatni. Az Office Live egyszerűbbé teszi a vállalkozások internetes jelenlétét, a legfontosabb belső és külső üzleti feladatok automatizálását, valamint az alkalmazottakkal, partnerekkel és ügyfelekkel történő kommunikációt és együttműködést.

Az Office Live szolgáltatásaival a tíznél kevesebb alkalmazottal működő vállalkozásokat célozzák meg elsősorban -- ez pedig egy hatalmas, eddig szervertermékekkel és az Office termékcsalád drágább összetevőivel elérhetetlen piacot jelent. Rajesh Jha, a Microsoft infómunkás üzletágának felelős igazgatója szerint a világszerte működő 42 millió cég közül 28 millió ebbe a kategóriába esik, és jórészük nem engedheti meg magának jelenleg az informatikai beruházásokat.

Az új szolgáltatások az Office programokkal -- többek között a Microsoft Outlook, a Microsoft Excel, a Microsoft Office Live Meeting és a Microsoft Office Small Business Edition szoftverekkel -- integrált módon, illetve azok nélkül is használhatók. Az Office Live szolgáltatásainak köre folyamatosan fog bővülni, kezdetben 22 különféle megoldás lesz megtalálható a termékcsalád részeként. Az Office Live szolgáltatásai 2006 elején, egy kezdetben csak meghívásos alapon hozzáférhető bétaprogrammal indulnak el az Egyesült Államokban. A béta programra a kisvállalati felhasználók a www.officelive.com webhelyen jelentkezhetnek.

Az Office Live többféle kiszerelésben lesz elérhető. A belépő szintű szolgáltatás-család a Microsoft Office Live Basics nevet viseli, és ingyenesen elérhető lesz a vállalatok számára -- bár cserébe el kell viselniük néhány reklámot. A Basics csomag részeként a cégek képesek lesznek arra, hogy saját digitális névjegyet készítsenek az internetre, amit bárki elérhet és rá is kereshet, ezzel láthatóbbá téve vállalkozása tevékenységét. Ezen felül a kisvállalatok a szolgáltatás használatával saját domainnevet hozhatnak létre, valamint a céget bemutató weboldalt, amihez kezdetben 30 megabájt tárhely, 5 e-mail cím, egy modern weboldalszerkesztő és a webes forgalmat elemző eszköz társul. Mindezekkel egy kisebb vállalat úgy biztosíthatja internetes megjelenését, hogy nem kell értenie különösebben az informatikához, nem kell saját szervert vásárolnia, ütemeltetnie, és nem kell ISP segítségét sem igénybe vennie weboldalának hosztolásához.

Az Office Live Essentials csomag a Basics képességein túlmutat, lényegesen nagyobb webes tárhelyet, valamint 50 e-mail címet biztosít. A weboldalak szerkesztéséhez itt már akár a FrontPage is igénybe vehető. Többletszolgáltatásként az Essentials csomag már dokumentum-menedzsment, projektmenedzsment és a CRM (Customer Relationship Management, Ügyfélkapcsolattartás) terén is kész megoldásokat nyújt a vállalatok számára. Ezek a webes szolgáltatások már össze is kapcsolhatóak a meglévő, PC- és szerveralapú technológiákkal, így például az Office asztali kiadásával, valamint akár a Small Business Serverrel, és a Windows Server System más termékeivel is. Ez a szolgáltatás-csomag már nem valószínű, hogy ingyenesen elérhető lesz.

A Microsoft Office Live Collaboration még egy lépéssel tovább megy, és gyakorlatilag az Office Live Communication Server és a SharePoint Portal Server lehetőségeit kínálja a vállalatok számára, akik így weben végezhetik valamennyi belső és külső, valamint partnereket is megmozgató tevékenységeiket.

A Microsoft azt még nem közölte, pontosan milyen szolgáltatások lesznek elérhetőek az Office Live termékcsalád részeként, csak pár példát említett meg: az egyik a "Mojo" kódnévre hallgató, Groove-szerű megoldás, amivel az alkalmazottak közösen dolgozhatnak ugyanazon a dokumentumon egy peer-to-peer kommunikációs megoldás használatával. Az újságíróknak és elemzőknek ezen felól bemutatták a Windows Live Virtual Earth üzleti felhasználási lehetőségeit is, azonban ez egyelőre igazán csak az Egyesült Államok ingatlankereskedőit érdekelheti.

Windows Server Live?

Az Office Live egyfelől válasz az úsjágírók és elemzők által elképzelt GoogleOffice koncepciójára, azonban kicsit túl is mutat azon. Nem csak az Office részeit teszi weben elérhetővé, hanem rendelkezésre bocsát egy olyan központilag felügyelt informatikai infrastruktúrát is, ami alkalmas különféle szervermegoldások futtatására és azok megosztására a külvilág felhasználói számára. Ez a modell nagyban hasonlít az ISP-k által gyakran meglovagolt webhoszting szolgáltatáshoz, azonban jóval túlmutat rajta, mivel a Microsoft és partnerei erőforrásaik felhasználásával egy tetszőleges méretű adatközpontot is létrehozhatnak, egy gridhez hasonlóan. Azonban a griddel ellentétben, ami leginkább általános célú számítási feladatok ellátására alkalmas, a dinamikus adatközpont virtualizációs technikákkal támogatva gyakorlatilag tetszőleges informatikai infrastuktúra konfigurálását teszi lehetővé.

A Microsoft már régóta dolgozik azon, hogy termékpalettáját hosztolt szolgáltatásokkal egészítse ki, és az Office Live talán az első lépés az ehhez vezető úton. A modell előnyei azonban hamar megmutatkoznának a vállalatok számára, akiknek nem kellene saját informatikai infrastruktúrát létrehozniuk, mindössze el kell mondaniuk IT igényeiket a dinamikus adatközpont tulajdonosának, és azt, hogy mennyi időre szeretnék azt igénybe venni. Ebben a Dinamikus Rendszer Kezdeményezés (DSI) is nagy segítségére lesz a jővő hosztolással foglalkozó cégeinek, illetve magának a Microsoftnak is. A jövőre érkező Office szerverek (Excel Server, Business Scorecard Manager, Forms Server) is bekapcsolódhatnak ebbe a körbe, valamint az Office Live szolgáltatásainak körét is tovább bővíthetik.

Xbox Live

Az Xbox Live is nyújt némi újdonságot, még ha nem is egy vadonatúj szolgáltatásról van szó. Az Xbox Live jelenlegi változatát közel 2 millióan használják világszerte, és ez várhatóan tovább fog nőni az új szolgáltatások megjelenésével, amiket az Xbox 360 elérhetőségével egyidőben lehet majd elsőként használni -- az Egyesült Államokban november 22-től, Európában pedig december 2-tól.

Az Xbox Live Silver és Gold változatokban lesz elérhető, eltérő áron. Az új Xbox Live szolgáltatással lehetőség lesz arra, hogy csevegjünk játékostársainkkal bármikor, nem csak játék közben, és láthatjuk akár azt is, hogy éppen mivel játszanak a barátaink, és ha a játék fel van rá készítve, meg is nézhetjük magát a játékot, ahogy mások játszanak vele. Ugyancsak újdonság a gamertag és a gamer profile, amivel az egyes játékosok rögzíthetik személyes adataikat, érdeklődési körüket, és bárki láthatja, milyen besorolást, eredményeket ért el az online játékokban. Arra is lehetőség lesz, hogy egymást értékeljük a hálózaton keresztül.

Az Xbox Live kiegészül egy online piactérrel az Xbox Live Marketplace-szel is, ahol kiegészítőket vásárolhatunk kedvenc játékunkhoz -- új pályákat, új autókat, vagy akár új díszítőelemeket. Az Xbox Live Arcade szolgáltatás ezt egészíti ki azzal, hogy akár teljes játékokat is vásárolhatunk az interneten keresztül, amiket előtte akár ingyen ki is lehet próbálni.

[oldal:Reorg, rebrand]

A Microsoft pár hete bejelentett szervezeti átalakulása már előrevetítette a végül most bekövetkezett stratégiaváltást. Az MSN és a Windows részlegek összevonásakor már lehetett érezni, hogy a fizikai PC-kre épülő Windows platform újabb lépést tesz majd az internet felé, és ez a lépés sokat segít a Google és a konkurencia elleni harcban is. Ezen felül az összevont MSN-Windows részleg irányítását a korábban marketing és sales tevékenységek irányításáért felelős Kevin Johnson vette át, akinek munkáját a Vista megjelenésekor visszavonuló Jim Allchin segíti még közel egy éven keresztül. A Microsoft szolgáltatások irányába elmozduló stratégiáját Ray Ozzie, a korábban megvásárolt, csoportmunka-eszközöket készítő Groove volt vezére, a Microsoft jelenlegi informatikai vezetője irányítja. Ozzie stratégiájának részletei még nem kristálytiszták, azonban elmondása szerint a cél a "services in the sky" (szolgáltatások az égben) koncepció megvalósítása.

Az MSN márkanév eddigi pályafutása nem nevezhető kirobbanóan sikeresnek: a készített felmérések tanúsága szerint a különálló üzleti részlegként működő, elsősorban internetes szolgáltatásokat biztosító csoport munkáját az internet-felhasználóknak csak kis hányada ismeri. Az MSN.com portál népszerűsége is leginkább az Egyesült Államokban érezhető. Ezzel szemben az MSN névvel ellátott ingyenes kommunikációs és közösségi szolgáltatások, mint például az MSN Spaces és az MSN Messenger lényegesen jobb nemzetközi visszhangot kaptak, és jelentős felhasználói bázissal rendelkeznek. A keresés terén vegyesebb a kép: az MSN Search sikerességéről megoszlanak a vélemények, csakúgy, mint az MSN Desktop Search esetében, melyek mindketten fej-fej mellett küzdenek a Google hasonló megoldásaival.

Az MSN átnevezésével és átstrukturálásával azonban a várható előnyök mellett számtalan veszély is érheti a Microsoftot. A hatóságok könnyen úgy gondolhatják, hogy a vállalat tisztességtelenül visszaél a lényegesen elterjedtebb Windows márkanévvel, hogy ezzel szerezzen magának piaci részesedést az online szolgáltatások piacán. A másik veszély, hogy amennyiben a Windows Live szolgáltatások a Windows felhasználói felületét fogják utánozni, és egyben a hirdetés-központú üzleti modellel társítják azt, egyes Windows felhasználókban rossz érzések alakulhatnak ki a teljes Windows márkanévvel szemben.

Ugyanakkor ha arra gondolunk, hogy milyen népszerűségnek örvend a kábeltévé, vagy éppen a rádió, amiknek működési költségeit szintén leginkább hirdetésekből fedezik, sőt még előfizetési díjat is kell fizetni a kábeltelevíziózásért, akkor rögtön látható, hogy az emberek többsége már befogadta ezt a szolgáltatási modellt, és sokkal inkább ezt részesítik előnyben egy olyan szolgáltatással szemben, amiért mondjuk alkalmanként fizetni kellene. Mivel a Microsoft ebbe az irányba mindeddig nem indult el csak az MSN.com portállal és az MSN keresővel, ezért a Windows Live szolgáltatásaival jelentős növekedési lehetőségre tehet szert a vállalat.

A Microsoft természetesen követi a már jól bevált utat: azzal próbálja a létrehozott újdonságok értékét tovább növelni, hogy Microsoft platform már meglévő elemeivel köti össze őket -- ezen a téren pedig egyértelműen előnyben van vállalat a Google és a konkurensek ellenében. Gates biztosította is a nyilvánosságot arról, hogy az új technológiákat a platformmal összekötő interfészeket mindenki számára elérhetővé teszik -- elejét véve a hatóságok további antitröszt pereinek, és a konkurensek sirámainak.

Miért pont most?

Az elmúlt hónapokban a Google egyre inkább a figyelem középpontjába került, gondoljunk csak a Google és a Sun szövetségére, aminek kapcsán sokan azt várták, amit végül most a Microsoft jelentett be elsőként: a még csak képzeleteben létező GoogleOfficenek már megvan a valóságos ellenfele, még ha csak béta verzióban is, ez pedig a kedden bejelentett Office Live. Mindehhez jól párosul az Xbox Live szolgáltatás, ami az Egyesült Államokban november 22-én, Európában december 2-án debütál az Xbox 360 konzol megjelenésével egyidőben, ami kifejezetten a játékosokat veszi célba. Hamarosan az Internet Explorer 7.0 is megjelenik, ráadásul a jelenlegi hírek szerint akár már január-február magasságában feltelepíthető lesz az új böngésző a Windows operációs rendszerekre, jóval a Windows Vista megjelenése előtt.

A Microsoft időzítése érthető: a Windows Live, és a mögötte található szolgáltatások többek között azt kívánják elérni, hogy a Google ne tudjon több alkalmazottat elszívni a vállalattól, és mindenki számára láthatóvá váljon Redmond vezető szerepe az innováció terén. Valamint azáltal, hogy a szoftveróriás is beszáll a hirdetésekkel finanszírozott szoftverek világába, még komoly lehetősége van arra, hogy visszaszorítsa a Googlet és a Yahoot, mielőtt azok túlságosan megerősödnének.

A Microsoft és az elemezőcégek véleménye szerint a jeleneg 15 milliárd dollár összértékű online hirdetési piac 2015-re akár a tízszeresére is bővülhet, és egy ekkora lehetőségből a Microsoft sem akar kimaradni. Mivel a Google és a Yahoo szinte kizárólag az online piac kiaknázásából él, ezért piaci részesedésük bármilyen mértékű csökkenése egyben kritikusan érinti ezeknek a vállalatoknak a bevételeit és eredményeit is -- ezzel szemben a Microsoft sokkal több lábon áll, ezért ez a befektetés számára nem jár nagy kockázattal.

Az azonban érdekes, hogy a Microsoft az év legnagyobb dobását, az összevont SQL Server 2005, Visual Studio 2005 és BizTalk Server 2006 termékbejelentést egy héttel előtte egy ennyire váratlan hírrel szinte háttérbe szorítja, ám az okok talán érthetőek: már régóta várt a piac arra, hogy a Microsoft érdemi választ nyújtson a Google helyenként rejtélyes stratégiájára. Azáltal, hogy ez megoldódni látszik, magabiztosabbak lehetnek a Microsoft platformot választó fejlesztők és IT szakemberek, hiszen nem kell attól félniük, amit sokan vészmadárként prognosztizáltak: hogy a Google meglékeli, és végül eltemeti a Microsoft üzleti lehetőségeit, ezáltal kellemetlen helyzetbe hozva a Microsoft platformon dolgozó szakembereket is.

Nem kevés újdonság érkezik tehát a következő egy év során, ha a Microsoft termék és szolgáltatásbejelentéseit megnézzük. Ha pedig a Windows Vista és az Office 12 megjelenésével egyidőben már elérhetőek lesznek ezek a kiegészítő online szolgáltatások is, akkor elég mozgalmas időszaknak nézünk elébe.

Véleménye van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról