Szerző: Budai Péter

2005. szeptember 13. 22:02

A Microsoft Professional Developers Conference 2005 újdonságai

A Microsoft legfontosabb fejlesztői konferenciáján bemutatkozott az Office 12 új felhasználói felülete, a Windows Vista legújabb előzetese, és jónéhány újdonság a fejlesztők és a felhasználók számára.

Itthoni idő szerint tegnap délután, Bill Gates beszédével kezdődött meg a Microsoft legnagyobb fejlesztői konferenciája, a Professional Developers Conference. A PDC legutóbb 2003-ban került megrendezésre, ahol a most már Vista néven ismert, akkor még Longhorn kódnevű operációs rendszerét elsőként mutatta be a szoftveróriás, karöltve az akkor még hatalmas újdonságnak számító Indigo, Avalon és WinFS technológiákkal.

A PDC mindig a legnagyobb újdonságok előfutára -- bemutatja a fejlesztőknek, és egy kicsit a nagyvilágnak is, hogy milyen technológiákra számíthatunk az elkövetkezendő évek során. A fejlesztőknek gyakran szükségük is van arra, hogy korán megismerkedhessenek az újdonságokkal, és mielőbb megértsék, begyakorolják az új módszereket. A felhasználók pedig már most bepillantást nyerhetnek a 2006-os év Office és Windows kiadásaiba.

Teljesen új felület, új funkciók

Az első és legszembetűnőbb változást az Office programcsomag 2006-ban érkező kiadásának felhasználói felülete jelenti. A Microsoft tervezői úgy gondolták, ideje szakítani a jól bevált menü és eszköztár alapú felülettel, hiszen az Office egyes alkalmazásaiban olyan sok parancs és funkció található (egyedül a Wordben több mint 1500), hogy a menükön keresztül az újakat szinte észre sem vesszük, a számunkra fontosakat pedig lassan tudjuk kiválasztani. Az új felület sokkal inkább arra koncentrál, hogy a parancsokat funkcionalitás szerint csoportosítva, egy helyen lássuk, ráadásul beszédes, rajzolt ikonok formájában találkozhatunk velük.

Az új felület elsőként a Word, Excel, PowerPoint és Access alkalmazásokban lesz látható, valamint az Outlook levélszerkesztőjében -- mivel az valójában már most is a Wordot használja erre, beépítetten az Outlookba. A Microsoft hosszas kutatások után úgy döntött, hogy könnyebb lesz a felhasználók számára az átállás az új Office felületére, ha nem is adnak lehetőséget a korábbi menüstruktúrák eléréséhez. Ez a kijelentés elsőre meglepetést okozhat, de a szoftvergyártó tervezői szerint annyira kényelmes lesz az új felület, hogy ez nem fog komoly gondot okozni senkinek. A fejlesztők számára is tartogat újdonságokat a felület: az Office 12-es változatában a fejlesztőknek sokkal több lehetőségük lesz beépülni a parancsok közé, és testre szabni azok működését.

Bill Gates szerint az Office 95 óta nem történtek ilyen mértékű változások a programcsomagban, és arra is kitért, hogy az újdonságok nem csak a felhasználói felülettel lesznek kapcsolatosak: az új képességek között megtalálható például a Live Preview (élő előzetes), ami előre megmutatja azt, hogy milyen következményekkel jár a kijelölt szövegre egy parancs, amit ki szeretnénk adni. Ez a funkció nem számít újdonságnak a képszerkesztő és effektező alkalmazások esetében, azonban az Office alkalmazásaiban jelenleg nincs erre lehetőség, csak a parancs kiadására, és ha az eredmény nem tetszik, visszavonására. Az Office jövőjével kapcsolatban érdemes felkeresni a Microsoft ezzel foglalkozó oldalát is.

Az Office első előzetese még idén ősszel várható, azonban publikus bétatesztelése a jövő év elejétől lesz csak lehetséges. A szoftver végleges változata 2006-ban, a Windows Vista megjelenése körül várható. Az jelenleg nem ismert, hogy a Vista előtt, vagy után jelenik meg, de a korábbi gyakorlat szerint nagyobb az esély arra, hogy az új generációs operációs rendszer után érkezik csak meg az új Office. A Vista hivatalos megjelenésére egyesek szerint 2006. december 7-ig kell várnunk, mások 2006 nyarának végéről beszélnek.

[oldal:Új Windows Vista előzetes]

A Windows Vista fejlesztése sem állt a nyáron. Az augusztusi béta óta a Microsoft mérnökei folyamatosan dolgoznak a második béta változaton, aminek egy előzetese a PDC résztvevői számára már elérhető. A szoftveróriás közölte, hogy a Visual Studio 2005 és az SQL Server 2005 termékekhez hasonlóan a Vistából is elérhetőek lesznek CTP kiadások, amik várhatóan havonta lesznek elérhetőek a bétateszterek és az MSDN/TechNet Plus előfizetők számára. Soha nem volt még olyan Microsoft operációs rendszer, aminek a fejlesztése ennyire nyíltan, a nagyközönség ennyire korai és folyamatos bevonásával történt volna.

Új előzetes

A mostantól elérhető 5219-es build újdonságai között ugyan még nem található meg a 2003-as PDC buildből ismerős Sidebar, viszont a tegnapi előadáson már lehetett látni működés közben. A sidebar a beta 2-ben már szinte biztosan benne lesz. A sidebar alapbeállítás szerint a képernyő jobb oldalán helyezkedik el, és a számunkra fontos, általunk beállított eseményekről értesít minket, valamint képes megjeleníteni bármit, amit folyamatosan látni szeretnénk.

A sidebar teljesen tesztre szabható az úgynevezett "kütyükkel" (gadget), amiket a programozók könnyedén létrehozhatnak. A kütyüknek három típusa is rendelkezésre áll: készülhetnek egyrészt Windows Presentation Foundation és AJAX/DHTML alapokon, de akár ActiveX vezérlőket is hozzá lehet integrálni. A második típus az új webes technológiák rugalmas komponenseinek felhasználását teszi lehetővé, mint amilyeneket demonstrációs céllal létrehozott Start.com-on is láthatunk. Ezeket a kütyüket nem csak a sidebaron, hanem az asztalon is használhatjuk majd.

A harmadik csoportba tartozik a korábban egyszerűen kiegészítő kijelzőknek nevezett technológia, amivel külső eszközökön jeleníthettük meg a számunkra fontos adatokat, felületeket, például egy Pocket PC-n. Ez a technológia mostantól a Windows SideShow nevet viseli, és kiterjedt API-jával bárki számára kényelmesen programozhatóvá vált. A sidebarra kényelmesen lehet majd felvenni RSS feedeket, vagy akár weboldal-darabokat is, amik változásairól folyamatosan értesülni szeretnénk.

A konferencián Jim Allchin, a Microsoft Windows első számú vezetője élőben mutatta be a "people near me" (hozzám közel található emberek) technológiát, ami peer-to-peer alapokon képes összekötni a közeli számítógépeket, és különféle szoftverek segítségével megkönnyíti a közös munkát. Így akár ketten egyszerre szerkeszthetik ugyanazt az Office állományt, és közben megbeszélhetik egymással akár elektronikusan, akár élőszóban a változtatásokat.

Allchin kiemelte továbbá, hogy a Windows Vista sokat fog javítani a Windows operációs rendszer teljesítményén is. Mint már korábban olvasni lehetett, a Vista tartalmazni fog egy Superfetch elnevezésű képességet, ami a legtöbbet használt alkalmazásokat és programrészeket igyekszik a lehetőségekhez képest minél jobban meggyorsítani a memória és a gyorsítótár megfelelő használatával. A szemfülesebb olvasók már felfedezték korábban, hogy a Windows XP is tartalmazza a Superfetch bekapcsolásának lehetőségét a rendszerleíró adatbázisban, azonban engedélyezésével nem lehet elérni ugyanazt, mint Vistán -- elvégre ezt a technológiát még legalább egy évig folyamatosan fejleszteni fogják. A szakemberek szerint a Windows XP-ben a superfetch "bekapcsolása" semmilyen változást nem okoz a rendszer működésében, vagyis gyakorlatilag ez a képesség hiányzik az XP-ből.

Újdonságok az 5219-es buildben

A vizuális újdongásokról is érdemes néhány szót ejteni: az 5219-es buildben már megjelent a flip és a flip 3D képesség, amit képeken és a korábbi bemutatókon már láthattunk, azonban immár lehetőség lesz kipróbálni is. A flip lényege, hogy a futó alkalmazások között úgy tudjunk váltani, hogy lássuk azok ablakainak tartalmát. Ez egyrészt elérhető az alt-tab lenyomásával, -- ilyenkor egy "egyszerű" listát kapunk az ablakainkról, azonban tartalmuk megegyezik az eredetivel, és még az animációk is mozognak benne piciben -- de használhatjuk a flip 3D-t is, ahol 3D-ben egymás mögött láthatjuk ablakainkat, és lapozhatunk közöttük. A taskbar fölött mozgatva az egeret szintén láthatjuk az ablakok előzetes nézetét, amik ugyanúgy néznek ki, és tartalmuk is valós időben változik, csakúgy, mint a tényleges ablakok tartalma. Ugyanez a technika az Windows Internet Explorer 7.0-ban is elérhető lesz a fülek közötti lapozáskor.

Végre lehetőségünk van az egész számítógépen keresni, -- az első bétában csak a dokumentumok között kutathattunk az új eszközökkel -- valamint végre élőben kipróbálható a gyors rendszerindítás és leállítás, ami az ígéretek szerint 2-3 másodperc alatt is megtörténhet, amivel a számítógép közelebb kerül végre a háztartási és egyéb elektronikai eszközökhöz, amikre nem kell percekig várni használat előtt. A User Access Protection nevű technológia is sokkal mélyebben beépült a rendszerbe, ami most már alapbeállítás szerint bekapcsolt állapotban van.

A PDC-n már a korábban Metro néven ismert megoldás is új nevet kapott: átkeresztelték XML Paper Specificationre (XPS). Az XPS segítségével egy szabványos, XML-re épülő nyelvvel lehet leírni fix papírméretre és folyószövegre épülő dokumentumokat. A technológia nagyban hasonlít a Postscripthez és az Adobe PDF-hez, azonban annál sokkal rendszerezetteben és nyitottabban kezeli az információt. Az új Office alkalmazások is az XPS által leírt formátumban fogják elmenteni a dokumentumokat, amik ZIP-pel csomagoltan kerülnek eltárolásra valamennyi felhasznált (például kép) állománnyal egyetemben. Az XPS egységes megoldást kínál a jogosultságkezelés, a dokumentum-megosztás és a verziókövetés területeire is, valamint a nyomtatás minőségét is nagyban javítja majd, hogy tényleg azt kapjuk papíron, amit a képernyőn is látunk. Az XPS részletes specifikációja és sémája szabadon letölthető a Microsoft oldaláról.

Az RSS is nagyobb szerephez jut az új operációs rendszerben: egy meglehetősen egyszerű, XML-re épülő API segítségével szinte minden listánkat RSS kompatibilissé tehetjük, így akár a fájlok egy adott listáját is, ami lehetővé teszi, hogy bárki azonnal lássa, mely számára fontos dokumentumok változtak meg legutóbb, és ki szerkesztette őket, de ugyanígy megvalósítható egy RSS-re épülő slideshow, vagy egy hagyományos RSS hírforrás. Az RSS technológia támogatása az Office és a Vista egészét meghatározza majd, így például a sidebar esetében is számtalan módon felhasználhatóvá válik ez az egyre népszerűbb technika.

A PDC kezdete előtt egy nappal elérhetővé vált a Windows Vistára készítendő alkalmazások felületének és kinézetének tervezéséhez nagy segítséget nyújtó Windows Vista UX Guide kézikönyv, ami bemutatja, hogyan is kell kinéznie egy tisztességes Vista alkalmazásnak, és ehhez milyen új megoldásokat lehet igénybe venni. A kézikönyv még nincs teljesen kész, néhol hiányos, de az elkövetkező hónapokban számítani lehet a véglegesítésére. A fejlesztők számára is elérhető egy ehhez nagyban hasonlító leírás, ami tíz pontban foglalja össze, mikre kell odafigyelni egy Vistára épülő megoldás tervezésekor és elkészítésekor: hogyan kell megfelelően kezelni a biztonsági kérdéseket, és hogyan lehet kihasználni a Vista képességeit, hogy az alkalmazások a felhasználók számára a lehető legkényelmesebbek legyenek.

[oldal:Vista-változatok és az internet]

Már néhány napja kiszivárogtak biztosnak kikiáltott információk arról, hogy milyen kiadások lesznek a Windows Vistából. Ezek még a mai napig nem kerültek megerősítésre, és a vállalat képviselői közölték, hogy ez nem is várható a közeljövőben, mivel még nagyban dolgoznak a kiadások véglegesítésén. Azt azonban a vállalat is megerősítette, hogy a megjelent híresztelésekhez hasonló alapokon folyik a kiadások tervezése.

Milyen változatok lesznek a Vistából?

Várhatóan készül három Home kiadás, amik az otthoni felhasználók igényeit szolgálja ki. Ebből a legolcsóbb kiadás a Windows Vista Home Starter Edition, ami a jelenlegi Windows XP Starter mintájára készül, és számtalan komoly limitációt tartalmaz: még az egyszerre futtatható alkalmazások számát is szabályozza, vagyis nem enged háromnál többet egyszerre használni. Ez a kiadás a fejlődő országok számára készül, viszont nagyon olcsó áron jelenik majd meg.

A Home Basic a Windows XP Home kiadására fog nagyban hasonlítani képességeit tekintve, azonban a hírek szerint nem fogja támogatni az Aero felületet. A Home Premium Edition az Aero támogatása mellett a Media Center és a Tablet PC kiadások képességeit is magában foglalja majd -- várhatóan ezt a kiadást fogja a legtöbb otthoni felhasználó választani.

A Windows Vista Professional leginkább a Windows XP Professionalra fog hasonlítani, fejlesztőknek, IT szakembereknek és az irodai alkalmazottnak lesz szüksége erre a kiadásra. Csak a Professional termékvonal darabjai lesznek képesek kihasználni a peer-to-peer és a remote desktop technológiákat, csak ezekre lesz elérhető az Internet Information Server 7 (aminek a neve lehet, hogy Windows Web Serverre cserélődik), az új fax kliens, és a hálózati és rendszermenedzsment technológiák többsége. A vállalatok számára elérhető lesz egy Windows Vista Small Business Edition elnevezésű kiadás is, valamint nagyobb hálózatok számára tervezik a Windows Vista Enterprise Edition megjelentetését.

Ha lehet hinni a pletykáknak, akkor mindezek felett elérhető lesz egy Windows Vista Ultimate kiadás is, amiben valamennyi kiadás képességei elérhetőek lesznek, így egy gépen ötvözhetőek lesznek a multimédia képességek és a vállalati funkciók is. Természetesen a kiadások a végén elképzelhető, hogy gyökeresen más formát vesznek fel, hiszen hivatalos bejelentés ezzel kapcsolatban mindeddig nem történt. Várható azonban, hogy az Európai Unió döntésének következtében a Vistából is lesz N kiadás, ami nem tartalmazza majd a még nagyban készülő Windows Media Player 11-et.

Internet

A Microsoft nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az internetes technológiák terén is újat mutasson legnagyobb riválisaival szemben, mint például a Google. Új fejlesztéseinek bemutatására a szoftvervállalat elérhetővé tette a Start.com-ot, ami egy szinte SharePointhoz hasonlóan testre szabható weboldal, ami az AJAX (Asynchronous JavaScript and XML) technológia felhasználását mutatja be. Az AJAX legnagyobb előnye, hogy úgy képes a weboldal darabkáinak frissítésére, hogy ahhoz nem kell az egész oldalt (vagy framet) újraszámoltatni a szerveroldalon. Ezáltal nem frissül minden változás hatására a teljes oldal, csak az, ami valóban változott. Ez a technika elég magától értetődőnek tűnhet, azonban ez mind a mai napig nem megoldott, és a webes fejlesztőknek számtalan kompromisszumot kell hozniuk egy oldal készítésekor.

A szoftveróriás egy új fejlesztői eszközkészletet tesz elérhetővé ATLAS néven, ami a .NET keretrendszer és az ASP.NET 2.0-s változatára épülve a hagyományos Visual Studio 2005 eszközök segítségével teszi lehetővé AJAX alapú webalkalmazások fejlesztését. Maga a Start.com képes arra, hogy egy általunk személyre szabott weboldalt hozzunk létre, ami szinte úgy viselkedik, mint egy asztali alkalmazás az interaktivitás szempontjából, és akár megadhatjuk azt is, hogy az oldalon hol szeretnénk látni kedvenc RSS hírforrásainkat. A konferencián még további bejelentések várhatóak ezekkel a technológiákkal kapcsolatosan, amit egyesek egyszerűen csak Web 2.0-nak becéznek.

Végre a felhasználók is kapnak valamit

Bemutatkozott egy új alkalmazás is, ami az otthoni felhasználók számára mutatja meg, mire is képes a Vista, és az új megjelenítési technológiák. A Max nevet kapó szoftver látványosan és meglepően kényelmesen teszi lehetővé fotóalbumok készítését és nézegetését, vagy akár azok megosztását a hálózaton keresztül, hogy barátaink is láthassák azt. A későbbi fejlesztések várhatóan azt is megoldhatóvá teszik, hogy akár zenéket, vagy más fájltípusokat is rendszerezni lehessen vagy éppen megoszthassuk a környezetünkkel.

A Max előzetese ingyenesen letölthető, viszont mivel a WinFX-re épül, szükség van a .NET keretrendszer 2.0-s változatának és a Windows Presentation Foundation (WPF) telepítésére is: ebben a telepítő azonban készségesen segít. Ez az első olyan alkalmazás demója, ami már valóban kihasználja a WPF adta 3D és egyéb megjelenítési lehetőségeit, és nem csak a fejlesztőknek mutatja meg, milyenek is lesznek a jövő szoftverei.

[oldal:Újdonságok fejlesztőknek]

Az ATLAS/AJAX mellett a fejlesztők bepillantást nyerhettek abba is, hogy a Visual Studio 2005 után érkező fejlesztőkészlet, az Orcas mikre lesz képes. A LINQ (Language Integrated Query Framework) -- ami a várhatóan a Windows Vista idejére éri el végleges állapotát -- közelebb hozza egymáshoz a hagyományos procedurális programozást az XML és az SQL alapú megoldásokhoz, lehetővé téve, hogy a fejlesztőknek ne kelljen legalább három különböző nyelvet ismerniük ahhoz, hogy hatékony adatkezeléssel foglalkozó megoldásokat készítsenek.

A LINQ .NET osztályokkal és kulcsszavakkal valósítja meg az adatkezelést a C# 3.0 és a Visual Basic .NET következő változatában, ezáltal a fejlesztők valóban a létrehozandó megoldásra koncentrálhatnak, és nem arra, hogy éppen .NET, SQL, vagy XQuery kódot kell írniuk. A LINQ és a C# 3.0 specifikációja is elérhető a Microsoft weboldalán.

Ugyancsak a PDC-n jelent meg a Monad második béta változata, ami elsősorban a rendszergazdák és a fejlesztők számára jelent majd nagy újdonságot, hiszen segítségével könnyebben és többféleképpen irányíthatják a rendszer komponenseit. A jövőben valamennyi adminisztrációs felhasználói felületet rendelkezésre bocsátó megoldás támogatni fogja a Monadot, ezáltal a GUI-ról elérhető parancsokat akár a Monad parancssorából is elérhetőek, tetszés szerint kombinálhatóak és akár a legapróbb részletekig testre szabhatóak.

Az Avalonból, vagy új nevén Windows Presentation Foundationből (WPF) is meg fog jelenni egy új, csökkentett képességű változat, ami kifejezetten mobil és kisebb számítási teljesítményű eszközökre lesz kifejlesztve -- ez az Avalon, vagy WPF "Everywhere" nevet kapta. A WPF pedig ugyan már nem jelent újdonságot, de nagy könnyebbséget nyújt abban, hogy a fejlesztők ugyanazzal a technikával készítsék el alkalmazásaikat akár webes, akár ablakos, akár kliensoldalon telepített, akár szerveroldalon dinamikusan számolt megoldásról van szó, ráadásul bármelyikre is legyen éppen szükség, ugyanazok a vizuális és funkcionális képességek lesznek elérhetőek bennük.

Végül, de nem utolsó sorban elérhetővé váltak az MSN Search és az MSN Virtual Earth API-jai is, amivel a fejlesztők testre szabhatják, vagy akár saját alkalmazásaik részeként is felhasználhatják az érintett technológiákat. Az MSN Virtual Earth legújabb előzetese a napokban várható, és egyelőre túl sokat nem lehet róla tudni, csak azt, hogy meglepetést okoz majd. Ugyancsak a napokban fog fellebbeni a fátyol a Windows Workflow Foundationről, ami egy munkafolyamatok kezelésére és programozására szolgáló, .NET-re épülő keretrendszer lesz. Megjelenése az Office "12" idejére várható, és a jelek szerint erre fog épülni az új Office számtalan képessége is, így például a dokumentum életciklus-kezelés is. A hírek szerint az új, Dynamics névre hallgató Microsoft Business Solutions alkalmazások és a 2008 körül érkező következő BizTalk is ezt a keretrendszert fogják használni.

Meglehetősen sok dolog történt az első nap, kiváncsian várjuk, mit hoz a PDC következő két napja -- az újdonságokról természetesen folyamatosan beszámolunk majd a HWSW oldalain.

Véleménye van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról