Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Az informatika fejlődése a sci-fi irodalom szemszögéből

Budai Péter, 2004. augusztus 18. 09:50
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

3. oldal: A számítógépek fejlődése

Az első számítógép megépítése és annak nyilvánosság előtt is sikeresen bemutatott működése még nehezen indította be az írók fantáziáját. Talán csak a készüléket alkotó csapat tagjai sejtették, hogy mi lehet gyakorlati haszna találmányuknak. Miután a számítógépről bebizonyosodott, hogy több mint egy számológép, alkalmazási területeinek szaporodásával a tudományos-fantasztikus irodalomban is megnőtt a szerepe.

Alapműnek számít Olof Johannesson 1966-ban megjelent regénye, A nagy számítógép, mely a számítógép evolúciójának egy sajátos értelmezésben feldolgozott története. A mű írójának eredeti neve Hannes Alfvén, aki a Svéd Tudományos Akadémia tagjaként fizikai munkásságáért 1970-ben Nobel-díjat kapott.

A nagy számítógép tulajdonképpen egy fiktív történelmi tanulmány. Az író már a bevezetésben nagy meglepetést okoz elképzelésével, miszerint a Föld keletkezését követően a természet egy nagy kísérletet tett a számítógép közvetlen létrehozása érdekében. A bolygó kialakulása közben lezajlott geológiai folyamatok elősegítették a "teremtéshez" szükséges anyagok kikristályosodását, később a számítógép működéséhez szükséges elektromosság is megjelent, kezdetben ugyan még csak villámok formájában. A durva erők azonban, melyek a Föld felszínén hegyeket hoztak létre, és az ásványokat elkülönítették, nem voltak képesek egy ilyen kifinomult és összetett készülék megalkotására.

A természet tehát egy sokkal egyszerűbb utat választva először létrehozta a biológiai alapú életet, hogy a parányi fehérje-molekulákon és amőbákon keresztül eljusson az emberig, aki majd felismerve saját küldetéstudatát, létrehozza a számítógépek első generációját.

A legtöbb sci-fi történetben az ember és a számítógép szimbiózisban él egymással. Mindegyikük azt a képességét használja csak, ami a másikból hiányzik: az ember a relatíve lassú, másodpercenként csak 30-40 döntést (elektromos impulzusok által végrehajtott utasítást) létrehozó képességével átruházza a gépre a gyors számolási sebességeket igénylő feladatokat, és inkább az intuitív és asszociációs alapon működő tudatát hasznosítja.

Olof Johannesson regényében is egy kölcsönös, egymást segítő kapcsolat alakul ki a számítógép és az ő teremtésében közreműködő ember között. Ez később szükségszerűen megváltozik: alá-fölérendeltség alakul ki az embertől egyre több munkát átvállaló számítógép javára. A gyárak, kórházak, és az adminisztráció teljes körű automatizálása, valamint az élet egyéb más területein is végbemenő kibernetikai fejlődés egyre inkább feleslegessé teszi az emberek közreműködését és jelenlétét, ők már csak programozóként és a rendszerek karbantartóiként dolgoznak.

A végső stádiumban, amikor a számítógépek már képesek önmaguk reprodukálására is, és az állandó visszacsatolás elvén -- saját tevékenységük esetleges hibáit figyelve és kijavítva -- fejleszteni tudják önmaguk vezérlését, az ember teljesen feleslegessé válik.

Olof Johannesson a történetének végén azért némi bizakodásra ad okot. Egy előre nem látott rendszer-meghibásodás következtében a számítógépes birodalom összeomlik, és ismét emberi segítségre van szükség az új kibernetikai társadalom megteremtéséhez.

Stanislaw Lem, a szintén jelentős tudományos felkészültséggel rendelkező lengyel sci-fi író fogalmazta meg azt az elgondolkoztató tételt, mely kellőképpen összecseng az előbbi gondolatokkal: "Az élővilág fejlődésének logikus következménye a számítógép, amely ugyanúgy veszi át az ember helyét a Földön, mint ahogy a valamikori őshüllők helyét is átvették az emlősök. Az élet a tökéletességre törekszik, és a szervetlen anyagra épülő értelem magasabb rendű a könnyen bomló szerves anyagra épülőnél."

A számítógépek és az informatika fejlődése ekkorra már senki számára nem volt kérdéses, így ez a szakterület szinte minden jövőben és az akkori korban játszódó science fiction műben jelentős szerepet játszik. Mégis, a korszakalkotó ötletek nagy részét nem az írók találták ki, hanem a számítógépek újabb generációinak tervezői, akik a technológia sorozatos áttörései révén egyre gyorsabb, és jobb képességű szerkezeteket tudtak előállítani. Akár 15-20 évvel ezelőtti filmeket megnézve is tapasztalhatjuk, hogy az űrhajók, és más komplex, számítógéppel támogatott rendszerekhez a művészek rendszerint kábeldzsungelt, ezernyi villogó LED sorozatát, és egy rendszerint szöveges konzolt képzeltek el, ami extrémebb esetekben élőszóban kommunikált felhasználóival. Ennek nem csak a fantázia hiánya lehetett az oka: elképzelhető, hogy nem álltak még rendelkezése olyan filmtrükkök és technikák, amik a jövő berendezéseinek bemutatását tették volna lehetővé.

Az ennél korábbi könyvekben, mint például Philip K. Dick "A halál útvesztője" című, 1970-ben megjelent írásban nagysebességű űrhajók már könnyedén elképzelhetőek voltak, de ezek számítógépei még mindig lyukkártyákkal érintkeztek a külvilággal. Külön érdekesség, hogy már itt megjelent az emberi agy és képzeletvilág elektronikus úton történő manipulálásának ötlete, aminek egy megvalósulását nemrégiben a Mátrixban is láthattuk.

Lem egyik legfrissebb könyvében, a "Béke a Földön" című regényben a huszonegyedik század végén járunk, amikor az emberiség fegyverkészletét a holdra száműzi, hogy ott folytatódjon a fegyverkezési verseny, távol az emberek élővilágától. A humort, és az ironikus szemléletet sem nélkülöző mű szinte mellékesen említi meg a számítógépek 88. generációjának képességeit, és a közel láthatatlan, teljesen automatizált fegyvereket, amik akár árvizek és hatalmas viharok létrehozására is képesek. Lem regényei szórakoztatóak és elgondolkodtatóak, ezzel szemben viszont kevéssé tűnnek reálisnak. Kivételt képeznek ez alól a kifejezetten tudományos szemszögből megközelített munkái, mint például a Summa Technologiae, ami az elkövetkezendő ezer év technikai fejlődéséről próbál képet alkotni.

Az eleinte ismeretterjesztő írásokat publikáló Arthur C. Clarke a tudományos-fantasztikus irodalomban felfedezi az ismeretek átadásának könnyedebb, és ezáltal nagyobb tömegekhez eljuttatható lehetőségét, amikor többek között megírja a 2001. Űrodisszeia című regényét. Clarke mára már az úgynevezett hard science fiction egyik legjelentősebb képviselője. Ez az ágazat kísérli meg a legpontosabban, részben tudományos eszközökkel bemutatni a jövő találmányait és eseményeit. Leghíresebb regénysorozatában, az Űrodisszeiában, aminek négy része jelent meg (2001, 2010, 2061 és 3001 címekkel) az emberiségnek az univerzum felfedezésével kapcsolatos kísérleteit írja le.

Ebben egy idegen civilizáció nyomai után kutató expedíció történetét vázolja fel, főszerephez juttatva a pihenés nélkül is éjjel-nappal üzemkész informatikai eszközöket, és a mesterséges intelligenciát. Clarke az általa kitalált készüléket a számítógépek harmadik generációjába sorolja.

A Szaturnusz felé induló űrhajó a "HAL" nevet viselő számítógép irányítása és teljes felügyelete alatt áll (a HAL a heurisztikus algoritmus rövidítése.) A számítógép legfontosabb feladata az utasok létfenntartását biztosító rendszerek felügyelete -- például a három hibernált utas és a két ébren lévő pilóta életfunkcióinak, a hajótest esetleges szivárgásának, a sugárzás erősségének, a légnyomásnak és a hőmérsékletnek az állandó ellenőrzése. Szükség esetén az ezek szabályozását végző egységekben kisebb korrekciókat is végrehajthat, külön utasítások nélkül.

A számítógép alkalmas a billentyűzetén és képernyőjén keresztül kommunikálni, de leggyakrabban mégis szóban érintkezik az űrhajó személyzetével. (Az író megemlíti, hogy ha egy számítógép a nyelvtani szabályokat is betartva tartós beszélgetést tud folytatni az emberekkel, akkor az a gép már gondolkodik.) HAL a két ébren lévő pilótával történő hosszas beszélgetései során gyakran kerül egy emberi viselkedést mintázó helyzetbe: néhány kérdésre el kell titkolnia a választ. Az utazás célját ugyanis csak ő és a három hibernált utas ismeri, a memóriájában rögzített utasítás szerint pedig ezekről senkivel sem beszélhet.

Az egyes igazságok kimondásával és más igazságok eltitkolásával lassan aláássa a "becsületét". Kezd kisebb hibákat elkövetni, amit az egyik pilóta észre is vesz, és így egyre inkább fennáll annak a veszélye, hogy lekapcsolják az áramforrásról. A számítógép a hosszú utazás közben -- hogy a titkot véglegesen megőrizhesse, és a kikapcsolás veszélyét is elkerülje --, az űrhajó különböző szerkezeti egységeit irányítása alá vonva megöli előbb az egyik pilótát, majd később a három alvó utast is. David Bowman magára maradva felveszi a harcot a géppel, és az életveszélyes helyzetekből kikerülve végül sikerül kikapcsolnia HAL-t.

HAL érdekessége, hogy jóval túlmutat Clarke saját korán. Az alternatív be- és kiviteli perifériák, mint például a beszédfelismerés és beszédszintézis, a tudás alapú szervezés leginkább az eredetileg Japánban kezdeményezett, máig sem megvalósult ötödik generációs számítógépek célkitűzéseire hasonlít. A mesterséges intelligencia ennyire emberközeli megvalósítása azonban még az ötödik generációs számítógépeknek és még a mai technológiának sem sajátja.

Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.