Szerző: Ady Krisztián

2004. május 26. 11:05

Sharp GX30: az első hazai 1 megapixeles mobiltelefon tesztje

A Sharp nagy szeletet szeretne hasítani a kamerás mobiltelefon-piac gyorsan növekvő tortájából. Harmadik generációs "Vodafone" készüléke, a GX30 az első 1 megapixeles mobiltelefon az európai piacon. A Sharp azonban az újdonságok bevezetése mellett sajnos elfelejtkezett egy-két korábbi készülékben is meglévő, igen bosszantó hiba kijavításáról.

A beépített kamerával felszerelt mobiltelefonok eladásai az egyre csökkenő áraknak és a fejlődő képességeiknek köszönhetően máris felülmúlják a digitális fényképezőgépekét. Elemzések adatai szerint tavaly majdnem kétszer annyi kamerás mobiltelefon talált gazdára, mint digitális fényképezőgép.

A Vodafone közel másfél évvel ezelőtt, 2003. február elején tette elérhetővé Vodafone live! szolgáltatását és az első live!-os menürendszerrel, valamint beépített kamerával rendelkező, kifejezetten a szolgáltató számára fejlesztett Sharp GX10 készüléket hazánkban. Az azóta eltelt időszak alatt találkozhattunk a négysávossá bővülő, fekete külsőbe öltöztetett GX10i készülékkel, mely ezen kívül nem mutatott semmi újat, majd a Sharp második generációs Vodafone mobiljával, a GX20-szal, mely nagyszerű kijelzőjével vett le a lábunkról.

A harmadik generációs Sharp mobil, a GX30 áprilistól vált elérhetővé a Vodafone hazai kínálatában, mely a tavaly augusztusban megjelent GX20-hoz hasonlóan ismét jelentős fejlesztéseket kapott, elsősorban multimédiás téren bővítve a készülék képességeit. A gyártó elsősorban a digitális fényképezőgép hatalmas felbontásával próbálja elcsábítani a vásárlókat, az 1 megapixeles mobil megjelenése az újdonság varázsát hozta egész Európában.

Az alábbiakban összefoglaltuk a GX30 főbb jellemzőit:

  • Négysávos (GSM 850, 900, 1800, DCS 1900) mobiltelefon
  • GPRS csomagkapcsolt adatátvitel
  • 1 megapixeles CCD digitális fényképezőgép (fix fókusz, makró)
  • 262 ezer színű, 240 x 320 pixeles fő kijelző
  • 65 ezer színű másodlagos kijelző
  • Secure Digital memóriakártya bővítési lehetőség
  • MP3-lejátszó alkalmazás
  • Bluetooth támogatás
  • Videorögzítési lehetőség (MPEG4, 400 Kbyte-ig)
  • 6,5 MB belső memória
  • USB-IrDA kapcsolat
  • WAP, SMS, MMS támogatás
  • Vaku (derítőfény) a kamerához
  • Java támogatás
  • Polifonikus csengőhangok támogatása 32 szólamig
  • 110 gramm súly
  • 26 mm x 95 mm x 49mm-es méretek

A Vodafone az értékesítési csomagban nem csak telefont, töltőt, akkumulátort, PC-s kapcsolódáshoz szükséges alkalmazást tartalmazó CD-t helyezett el, hanem egy 8 MB-os Secure Digital memóriakártya és egy monó headset is található a mobiltelefon dobozában.

[oldal:CG-Si - a bűvös kijelző]

A Sharp GX20 és GX30 mobiltelefonokban alkalmazott CG-Si (Continous Grain Silicon) technológiájú kijelző előnyei két ponton csúcsosodnak ki. Az egyik a klasszis, rendkívül finom megjelenítést biztosító képfelbontás, a második pedig egy a felhasználó számára lényegében láthatatlan képesség, mely lehetővé teszi, hogy a képernyő vezérlőelektronikáját magában a kijelző anyagában hozzák létre.

Mindez azért válik lehetővé, mert a Cg-Si kijelzőben található folyadékkristályok olyan "láncot" képeznek, mely gyors áthaladást biztosít az elektronok számára. Nem csak az elérhető felbontás nő meg az eddig alkalmazott kijelzőkhöz képest minimum kétszeresére (240 x 320 pixelre), hanem az eletronok mozgása is felgyorsul.

Az a-Si (amorphous Silicon) kijelzőkhöz képes háromszázszoros, a napjainban előszeretettel alkalmazott P-Si (Poly-Silicon) technológiához képest háromszoros elektronáramlási sebesség áramköri elemek létrehozását is lehetővé teszi magában a kijelző anyagában, csökkentve ezzel a mobil méretét.

A 240 x 320 pixeles felbontás ekkora méretben (2,1 hüvelyk képátmérő) igen impresszív, tűéles képet eredményez, melyen nagyítóval is keresgélni kell a pixeleket. Egyetlen pixel mérete nem éri el az egy tized millimétert, ami mobiltelefonok között páratlan képfelbontást garantál. Ha van olyan mobiltelefon, ahol a készülékre feltöltött háttérkép fotószerű élményt nyújt, akkor az a Sharp GX20 és GX30, sőt, különösen az utóbbi, ugyanis a GX30-ba láthatóan nagyobb fényerővel rendelkező, még kontrasztosabb, 65 ezer helyett 262 ezer szín megjelenítésére képes LCD-modul került.

A Sharp kiváló technológiát alkalmazó kijelzője egyelőre csak és kizárólag a vállalat kéziszámítógépeiben (Zaurus sorozat) és mobiltelefonjaiban található meg. Nem csak a Vodafone-nál juthatunk azonban ilyen kijelzővel szerelt Sharp készülékhez: a T-Mobile hamarosan hazánkban is forgalomba hozza a TM100-as mobilt, melyet a GX30-hoz hasonlóan kifejezetten a mobilszolgáltató számára fejlesztett ki a vállalat.

[oldal:Újdonságok]

A mobiltelefon számos újdonságot ígér az előző, GX20-ként megismert generációhoz képest is. A beépített, VGA felbontású kameramodult 1 megapixel felbontásúra cserélték, így a GX30 lett az első 1 megapixeles fényképezővel felszerelt mobiltelefon az európai piacokon, s főleg a hazai kínálatban.

Ez a felbontás már meglepően nagy, esetenként nyomtatásra alkalmas, 858 x 1144 pixeles digitális képek elkészítését teszi lehetővé, mely nagyobb egy átlagos monitor (1024 x 768 pixel) felbontásánál. Ennél természetesen kisebb képet is készíthetünk a készülék segítségével, akár MMS-re optimálisan alkalmas, 120 x 160 pixeles, 10 kbyte-nál kisebb fotókat is lőhetünk vele.

A készülék tervezői úgy gondolták -- és milyen igazuk lett --, hogy a beépített memóriából rendelkezésre álló 6,5 MB-nyi hely ilyen felbontás és ennyi multimédiás képesség mellett kevés lesz, ezért a készülék Secure Digital memóriakártyák fogadására is képes. A memóriakártyás bővítést már a GX20-nál is beharangozták, azonban abból a készülékből végül kimaradt ez a lehetőség.

Kifejezetten pozitív, hogy a konkurens gyártók egyes készülékeivel szemben a memóriakártya behelyezéséhez nem kell szétszedni a működő telefont. Az apró bővítőkártyát bármikor behelyezhetjük vagy eltávolíthatjuk a készülék oldalán található, fedlappal védett nyíláson keresztül.

Természetesen ennél a készüléknél is biztosított a GX20-nál megismert derítőfény és a külső, színes kijelző keresőként való használata. A több színben is elérhető derítőfény -- egyes helyeken vakunak nevezik -- meglepően erős, segítségével teljesen sötét környezetben is kifejezetten jó felvételek készíthetők. Kisebb felbontások esetén, felbontástól függően többszörös digitális zoom is elérhető, sőt, az elkészített képen "utómunkát" is végezhetünk, különböző effektekkel, keretekkel díszíthetjük műveinket, számítógép használata nélkül.


A derítőfény meglepően erős (2. kép)

A JPG képek mellett 3GP (MPEG4) videoállományok is készíthetők a készülékkel. Az MMS-re optimalizált, körülbelül 10-15 másodperces, 95 Kbyte körüli állományok mellett lehetőségünk van hosszabb, maximum 400 kbyte-os, körülbelül 1 perces hangos videókat is rögzíteni, ezeket célszerű memóriakártyára menteni. A mellékelt 8 MB-os Secure Digital kártyára körülbelül 16 darab ilyen videoállomány rögzíthető, de a "szűkös" kapacitás könnyedén orvosolható, ugyanis a telefon akár 512 MB-os SD-kártyát is kezel.

Szintén régóta várt képesség a Bluetooth vezeték nélküli csatlakozási lehetőség, mely végre feltűnt a GX30 képességlistáján: igen régi adósságát törleszti ezzel a lépéssel a Sharp. Korai örömünk azonban igen gyorsan tovaszállhat, a Bluetooth csatlakozási képesség ugyanis igen erősen korlátozott.

Nem mehetünk el szó nélkül az MP3-lejátszó alkalmazás mellett sem, mely szintén a telefon multimédiás képességeit bővíti. Fontos tudni, hogy a maximum 192 kbit/s-os, konstans bitrátával rendelkező MP3-állományokat támogatja a készülék, a változó bitrátájú, VBR állományokat nem fogja megszólaltatni. A polifonikus hangzású csengőhangokat maximum 32 szólamig támogatja a telefon.

A live!-ra optimalizált GX30 természetesen a GX20-hoz hasonlóan Java alkalmazások, elsősorban letölthető, fizetős játékok futattására is képes, melyek valóban rendkívül meggyőzően néznek ki a nagy felbontású kijelzőn. A telefonba előre installált Bomb Link játékkal vigyázni kell, mert könnyen függővé válhatunk.

[oldal:Tökéletes tökéletlenség]

Bár a felsorolt újdonságok megmutatják, mennyi mindent zsúfoltak a GX30 dobozába a fejlesztők, azért nem mehetünk el szó mellett a negatívumok mellett sem, melyek között néhány igen bosszantó korlátozás is szerepel. Az első ilyen bosszantó hiba a Bluetooth vezeték nélküli kapcsolat korlátozása.

A végre beépített képesség annyira korlatozott, hogy csak és kizárólag beszélgetésre használható: egyedül headsetet vagy autós kihangositót csatlakoztathatunk a telefonhoz. A PC-vel semmilyen Bluetooth kommunikációra nem hajlandó a készülék, s gondolom nem meglepő ezek után, hogy más telefonokkal sem hajlandó ilyen módon szót érteni. A korlátozás annyira szigorú, hogy a legfrissebb Bluetooth stacket futtató, audio profillal is rendelkező MSI Bluetooth modullal sem volt hajlandó kommunikálni, mellyel például a Sony Ericsson P900 rögtön felvette a kapcsolatot, s a PC mikrofonja és hangszórója segítségével -- egyfajta kihangosítóként -- akár telefonálni is lehetett.

A korlátozás különösen bosszantó ha figyelembe vesszük, hogy a PC-s adatátvitelre használható úgy az infra, mint a külön megvásárolható PC-s adatkábel. A PC-s szoftver infrán keresztül gyönyörűen szinkronizálta az Outlookot és a telefont, sőt, a telefon -- egyes -- képei, hangjai is elérhetőek voltak. Hogy miért fosztják meg a Bluetooth vezeték nélküli PC-s kapcsolattól, az egyszerű, kényelmesebb szinkronizációtól a felhasználókat, az olyan rejtély marad, melyre talán sosem kapunk választ. Kíváncsi lennék, hogy vajon a Sharp saját szoftverével rendelkező, hazánkban sajnos nem elérhető GX31 is ennyire le van-e butítva.

Hasonlóan bosszantó, hogy bár a Sharp GX30 már a harmadik generációt képviseli, még mindig nem javítottak ki olyan egyszerűen orvosolható hibákat, mint a szétnyitáskor hívást fogadó aktív flip hiánya -- mely az ellenkező irányban tökéletesen működik, tehát csupán szoftveres probléma --, vagy a még mindig hihetetlenül primitív, napi három időpont megjegyzésére képes naptár alkalmazás. A GX30 -- hasonlóan az első generációs (!) GX10-hez -- még mindig nem ébreszt kikapcsolt állapotban, de ezen már szinte meg sem lehet lepődni.

Szintén égetően orvosolandó probléma a PC-s szoftver sutasága: a memóriakártya tartalma ugyanis a PC-s szoftverrel teljesen elérhetetlen. Bár manapság már szinte fillérekért hozzá lehet jutni egy USB-s univerzális kártyaolvasóhoz, azért elvárható lenne, hogy -- ismét csak a konkurens gyártók modelljeihez hasonlóan -- a felhasználónak ne kelljen külön kártyaolvasóra beruháznia, vagy egyesével átmásolgatnia a memóriakártyára rögzített képeket és videókat a belső memóriába, ha le szeretné tölteni őket a PC-jére.

Az ugye evidens és természetes, hogy a letöltött -- fizetős, védett -- játékprogramokat, csengőhangokat nem tudjuk áttölteni a PC-re, de legalább a saját készítésű képeknél maradjon meg ez a lehetőség. A belső memória "szűkössége" egyébként sem teszi minden esetben lehetővé a másolást.

Az MP3-lejátszó használata szintén a szoftver butasága miatt szenved csorbát. A PC-s alkalmazás nem hajlandó 100 kbyte-nál nagyobb MP3 állományt felmásolni a telefonra, tehát ekkor ismét memóriakártya-olvasóhoz kell fordulnunk. A készülékhez mellékelt headset monó, sztereó hangzáshoz külön kiegészítőt kell vásárolnunk.

[oldal:Összegzés]

A korábban felsorolt hiányosságok ellenére a GX30 mobiltelefonként kitűnően használható. Telefonálás és WAP-oldalak böngészésre közben nem tapasztaltunk semmilyen rendellenességet, problémát. A készülék akkumulátoros üzemideje hasonló a GX20-hoz: a két színes kijelző igen sokat eszik, ezért gyakori használat esetén legalább kétnaponta tölteni kell a telefont. Az akkumulátor töltése viszont nagyon gyors, kevesebb mint két óra alatt teljesen feltölthető a nullára lemerült mobil.

A négysávos készülék HTML és WAP-böngészője, Vodafone menürendszere is kellő sebességű, talán a GPRS kapcsolaton keresztül betöltődő live! menü lehetne kicsit gyorsabb és a pénztárcánkat is kímélhetnék egy kicsit hatékonyabb WAP-gyorsítótár alkalmazásával. A megújult Vodafone live!-ot pontosan erre a készülékre szabták, s csupán egyetlen -- remélhetőleg már orvosolt -- gondot tapasztaltunk ezzel kapcsolatban: a teszt időpontjában számos live! menüpontban (például egyes polifonikus csengőhangok esetén) kaptunk olyan üzenetet, miszerint igen fejlett GX30 telefonunk nem támogatja az adott tartalmat, nincs elérhető tartalom a készülékre. A live! kínálatában elérhető játékok közül mindösszesen kettő volt letölthető a telefonra a tesztidőszak alatt.

Mindezek ellenére biztos, hogy ha nem szeretnénk Bluetooth vezeték nélküli kapcsolaton keresztül összekötni PC-vel a telefont, nem akarunk MP3-at hallgatni, egyébként is van ébresztőóránk, hidegen hagy minket a mobilokba épített naptárfunkció és az aktív flipet utáljuk, akkor a jelenleg elérhető legjobb, szenzációs kijelzővel rendelkező, 1 megapixeles felbontású kamerával szerelt, MMS-képes mobiltelefon tulajdonosa lehetünk.

A Vodafone live! igen egyszerű filozófiájának -- tölts le a live!-ról és szórakozz -- ez a készülék tökéletesen megfelel. Talán ennek köszönhető, hogy bizonyos funkciók (például a naptár) a Sharp GX10 tavaly januári megjelenése óta teljesen változatlanul, fejlesztés nélkül kerülnek át a következő generációs készülékekbe, a GX10i-be, GX20-ba és a GX30-ba. Azt azonban illene észrevenni, hogy egyes felhasználókat éppen az ilyen hiányosságok riasztanak el a készülék megvásárlásától.

A Sharp GX30 mobiltelefont a Vodafone Magyarország Rt. biztosította részünkre, ezúton köszönjük a lehetőséget.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról