Szerző: Bodnár Ádám

2004. március 11. 11:50

Forró a helyzet itthon és Európában

Európában jelenleg mintegy 12 ezer nyilvános vezeték nélküli internetes hozzáférési pont (hot spot) működik, azonban mennyiségük rohamos mértékben növekedik, az elkövetkező fél év során számuk várhatóan megduplázódik, 2006 végére pedig megtízszereződik. Szerencsére Magyarországon is egyre több hot spot létesül.

A Corinthia Grand Hotel Royal szálloda vendégei március elejétől vezeték nélküli internetszolgáltatást vehetnek igénybe, amelyet a Wiera Kft. nyújt. A vállalat már korábban telepített egy nyilvános hot spotot a Corinthia Aquincum szállodában és az év során várhatóan 30-50 felső kategóriás hotelben lesz elérhető a vezeték nélküli internet. A Wiera terveiben emellett szerepel több más terület, például benzinkutak vagy éttermek vezeték nélküli hálózati elérési lehetőséggel való felszerelése is.

A Wiera ügyvezető igazgatója, Kálmán Tamás elmondta, hogy várakozásaik szerint a hot spotok szolgáltatásait egyfelől a külföldről hazánkba látogató üzletemberek, másfelől a magyarországon sok utazással járó munkát végzők, például területi képviselők veszik majd igénybe. A Wiera hot spotok jelenleg előre fizetett kártyával vehetők igénybe, az ügyfelek félórás, két órás, egy napos és hétnapos elérést vásárolhatnak. A kapott kártyán egy lekaparható mező alatt található a felhasználói név és jelszó, ezek segítségével érhető el az internet.

Magyarországon még viszonylag újnak számítanak a nyilvános vezeték nélküli hozzáférési pontok, noha több nagy távközlési szolgáltató is rendelkezik ilyenekkel. A mozgalom talán legfontosabb úttörője a Westel volt, amely 2002-ben indította el kísérleti szolgáltatását a Ferihegyi repülőtéren. A Westel WLAN a tesztüzem alatt ingyenesen elérhető volt, pár hete azonban már kereskedelmi szolgáltatásként kínálja a vezeték nélküli internetkapcsolat lehetőségét a cég. Nemrégiben adtunk hírt a Vodafone kezdeményezéséről, amelynek keretén belül a Budapest Sportarénában építettek ki egy nyilvános vezeték nélküli hozzáférési pontot, amely a tesztüzem alatt egyelőre ingyenesen használható.

A WLAN-forradalom kapcsán semmiképp nem feledkezhetünk meg az Intelről és a Centrino alkatrészcsaládról, amely egy notebookokhoz fejlesztett, vezeték nélküli hálózati vezérlőt is tartalmazó chipkészlet. Az Intel nem csak a termékek fejlesztésével, hanem a vezeték nélküli életstílus propagálásával is sokat tett a WLAN elterjedéséért. A vállalat elindított egy verifikációs programot, amelynek keretén belül a hot spotokat bevizsgálják: amennyiben a szolgáltatás eleget tesz bizonyos kritériumoknak, megkaphatja az Intel Centrino emblémáját és a felhasználók biztosak lehetnek benne, hogy Centrinón alapuló noteszgépükkel zökkenőmentesen használhatják az adott hot spotot. A Westel nemrégiben nyerte el az Intel minősítését.

Az Intel kezdeményezése azért is hasznos, mert a feltűnő logó láttán a felhasználó egyből észreveheti, hogy hol veheti igénybe a vezeték nélküli internetszolgáltatást. A hot spotok száma rohamos mértékben növekszik, külföldi városokban már számos helyen érhető el valamiféle térkép vagy lista, amely a hozzáférési pontokat tartalmazza. Egy ilyen lista található az Intel weboldalán is, amely az Intel verifikációval rendelkező hot spotokat sorolja fel. A listában máris megtalálható a Wiera több hot spotja. A Wiera az Intel mellett a Hewlett-Packarddal is együttműködik, ennek keretén belül a vezeték nélküli hálózati vezrélővel felszerelt HP noteszgépek és kézigépek vásárlói hétnapos Wiera bérletet kapnak ajándékba, amelynek segítségével igénybe vehetik a cég hot spotjait és megízlelhetik a vezeték nélküli világot.

[oldal:Vezeték nélküli forradalom...]

Szakértők szerint a vezeték nélküli technológia mind az otthoni, mind a vállalati felhasználók szokásait átalakítja majd. A készülékek -- hozzáférési pontok, hálózati vezérlők, notebookok, tenyérgépek -- árának rohamos csökkenése, a használatuk leegyszerűsödése ahhoz vezet, hogy beszerzésük és telepítésük senki számára sem okoz majd problémát, ráadásul a használatba vételhez nincs szükség költséges és kényelmetlen kábelezésre vagy falfúrásra. Ennek nyomán a lakásokban vagy akár a munkahelyeken is gyorsan népszerű lehet a vezeték nélküli technológia, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az újabb és újabb szabványok egyre nagyobb adatátviteli sebességet tesznek lehetővé. A legújabb, 802.11g szabvány elméleti maximális sávszélessége 54 mbps, bizonyos gyártók azonban úgy alakítják ki berendezéseiket, hogy azokkal akár 108 mbps sávszélesség is elérhető.

Vezeték nélküli hozzáférési pontok természetesen nem csak ingatlanokban telepíthetők, hanem azokon kívül is: az ún. hot zone-ok nagyobb területeket, parkokat, tereket vagy akár egész városrészeket fednek le. Erre már számos amerikai és nyugat-európai nagyvárosban van példa.

Ennél kicsivel izgalmasabb lehet a járműveken nyújtott vezeték nélküli internetkapcsolat. A Boeing által kifejlesztett Connexion technológiával a repülőgépek utasai is internetezhetnek, egyes légitársaságok -- Lufthansa, Scandinavian Airlines, British Airways, Japan Airlines -- már el is indították tesztrendszereiket és kedvező fogadtatásról számoltak be. A légitársaságok mellett egyes vasúttársaságok is nyújtanak járataikon vezetnék nélküli internet-hozzáférést. A vonatok műholdon keresztül vagy -- rálátás hiányában -- mobiltelefonos technológiával kapcsolódnak a világhálóra.

A vezeték nélküli technológia fejlődésének következő állomása az észrevétlen és magától értetődő roaming, azaz vándorlás az egyes szolgáltatók, szolgáltatások között. Nyugat-Európában már kaphatók olyan bővítőkártyák, amelyek egyaránt képesek Wi-Fi kapcsolatra, illetve mobiltelefonos adatátvitelre (GSM, GPRS, UMTS). Ezután már csak egy apró ugrás annak szoftveres megoldása, hogy a készülék mindig a megfelelő hálózatra álljon rá, a hot spotnál Wi-Fi kapcsolaton keresztül bonyolítsa a kommunikációt, a hot spottól eltávolodva pedig GPRS vagy harmadik generációs UMTS kapcsolatot létesítsen és ily módon megvalósítsa az "always connected" víziót, amikor a készülék és a felhasználó minden pillanatban kapcsolatban van az internettel.

A roamingnak természetesen létezik egy másfajta jelentése is, amelyet a mobiltelefonok világából ismerhetünk. Ez megvalósulhat a hot spotok esetében is, ehhez mindössze a szolgáltatók együttműködése szükséges. Így az egyik szolgáltatónál meglevő előfizetéssel használhatjuk a másik szolgáltatását is, nem szükséges új szerződést kötni.

[oldal:... a számok tükrében]

A Wiera hot spotjainak menedzsmentjéről a ServiceFactory gondoskodik. Bo Nilsson, a vállalat üzletfejlesztési igazgatója úgy véli, a hot spotok iránti igény valódi és mérhető, Európában mintegy 9 millió potenciális felhasználója lehet a nyilvános vezeték nélküli kapcsolódási pontoknak, számuk 2008-ra akár 30 millióra is növekedhet. A ServiceFactory képviselője közölte, hogy a kontinensen jelenleg mintegy 12 ezer hot spot működik, azonban mennyiségük rohamos mértékben növekedik, az elkövetkező fél év során számuk várhatóan megduplázódik, 2006 végére pedig megtízszereződik.

Európában elsőként a skandináv országokban létesültek az első hot spotok, ma már egyre több országban teremtődnek meg ennek lehetőségei. Ehhez elsősorban a törvényi szabályozások változására van szükség, ugyanis a 802.11b/g és 802.11a szabványok által használt 2,4 Ghz-es és 5 GHz-es frekvencia sok helyen nem szabad használatú. Magyarországon a 2,4 Ghz-es frekvencia szabad, egy tavaly júliusi döntés szerint pedig 2005-től az 5 GHz-es frekvenciasáv felső tartománya is használható lesz mind beltéri, mind kültéri vezeték nélküli internetes kapcsolatra.

A Wi-Fi hardverek értékesítéséből származó globális forgalom tavaly mintegy 1,7 milliárd dollárt tett ki, ami 140 százalékos növekedés a megelőző évhez képest -- állítja az In-Stat/MDR piackutató cég. Az értékesített hálózati vezérlők (NIC) és hozzáférési pontok (AP) száma 214 százalékkal 22,7 millió darabra növekedett. 2003-ban a Wi-Fi eszközök piacán Európa produkálta a leglátványosabb növekedést, ugyanis 2002-ben a globális forgalomnak még csak 9 százalékát adta ez a kontinens, 2003-ban már az eladott készülékek 15 százaléka került Európába. Ez elsősorban a szélessávú internet terjedésének köszönhető, mivel egyre több felhasználó osztotta meg kapcsolatát vezeték nélküli technológiával több otthoni eszköze között.

A tavalyi évben mind a 802.11b, mind a 802.11g szabványú készülékek eladásai meredeken növekedtek, az idén a 802.11g szabványt használó berendezések eladásai meg fogják előzni a régebbi technológiájú termékekét. Ennek oka, hogy a 802.11g eszközök ára rendkívül gyorsan csökken -- állítja az In-Stat/MDR. A Gartner piackutató vállalat február közepén közzétett tanulmánya szerint a hot spotok száma az idén világszerte megháromszorozódik, a hot spot felhasználók száma a tavalyi 9,3 millióról 30 millióra emelkedik. A piackutató cég azt várja, hogy a vállalatok által használt laptopok több mint fele rendelkezni fog Wi-Fi vezérlővel.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról