Szerző: Bodnár Ádám

2004. február 18. 18:35

Intel Developer Forum 2004 tavasz: 64 bites kiegészítés a Pentium 4-ben és a Xeonban

Az évente kétszer megrendezett Intel Developer Forum most is számos újdonságot tartogat. Az első nap kétségkívül legnagyobb bejelentése, hogy az Intel komoly, útmutató kihívásnak tekinti az AMD új processzor-családját, ezért hasonló megoldással jelentkezik a közeljövőben. Helyszíni tudósításunk San Franciscóból.

2004 tavaszán az Intel a kaliforniai San Franciscóban rendezte meg az Intel Developer Forumot. Ez alkalommal a világ 50 országából összesen több mint 5 ezer résztvevő érkezett a három napos konferenciára, amely valójában nem is egy, hanem két rendezvény: az eddig megszokott témákkal foglalkozik a Systems konferencia, emellett az Intel, valamint iparági partnerei külön szekciót nyitottak a nagyvállalati megoldásoknak. A Solutions konferencia központjában most a vállalati mobil megoldások állnak. A két konferenciát egy kiállítás egészíti ki, ahol az Intel mellett több mint 180 cég és szervezet mutatja be újdonságait.

A tavaszi Intel Developer Forum első, nagyobb lélegzetű előadását Craig Barrett, az Intel elnök-vezérigazgatója tartotta. Beszédének központjában az átalakulás áll, egészen pontosan az a folyamat, ahogy az informatikai ipar átalakítja más iparágak életét. Barrett példaként említette a Fordot, ahol nemrégiben fejezték be a Ford GT sportkocsi tervezését és fejlesztését, a folyamat már teljes egészében számítógépeken zajlott. Ennek köszönhetően a munkálatok a megszokott 40-50 hónap helyett csupán 22 hónapig tartottak. A Ford mérnökei munkájukhoz természetesen Intel Xeon és Itanium alapú rendszereket használtak.

Barrett rámutatott, hogy az elmúlt évek során az informatikai ipart talán túlságosan is felhevült érdeklődés kísérte, azonban ebben az időszakban számos új, az informatikával és számítástechnikával szorosan összefüggő piac és tudományág alakult ki, többek között ilyen a digitális média, vagy az élettudományok, az emberi szervezet kutatása, modellezése. Videofelvételről az IDF vendége volt Stephen Hawking professzor, aki a világegyetem keletkezésével kapcsolatos kutatásaihoz egy 152 darab Itanium 2 processzort tartalmazó SGI fürtözött rendszert használ.

Az Intel elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy egy új technológia piaci bevezetéséhez nem elég egyetlen vállalat megmozdulása, az iparágnak együtt kell mozdulnia, hogy a legyártott chipek köré infrastruktúra épüljön, rendelkezésre álljanak a szoftverek, alkalmazások, fejlesztői eszközök, kialakuljon az a környezet, amelyben a termék életképes lehet és valódi megoldást nyújthat a vevők problémáira.

A fenti gondolatmenetet követve jelentette be Barrett, hogy a következő generációs Xeon, a második negyedév során piacra kerülő, 90 nanométeres csíkszélességű technológiával gyártott Nocona magos processzor 64 bites kiegészítést kap. Barrett direkt utalást nem tett arra, hogy ez vajon az AMD chipjeiből már ismert módon történik-e, azonban az elejtett megjegyzésekből arra lehet következtetni, hogy az Intel kiegészítései részben vagy egészben megegyeznek az AMD64-gyel. A Nocona magos Xeon mellett a Pentium 4-ben is bemutatkozik az Intel 64 bites kiegészítése, az LGA775 tokozású processzorokban az Intel már engedélyezi a használatukat. Az év végén pedig a kettőnél több processzoros rendszerekbe szánt Potomac kódnevű Xeon lapkákban is megjelenik a 64 bites címzés.

[oldal:Víziók a mobil számítástechnikáról]

Ma már szinte mindenki számára világos, mit is jelent a Wi-Fi, amely a IEEE802.11 néven törzskönyvezett vezeték nélküli kommunikációs technológia hétköznapi elnevezése. Eme technológia újszerű, innovatív használatára mutatott példát Barrett, amikor elmondta, hogy a San Francisco-i Virgin lemezboltban a vevők egy HP iPaq tenyérgépből átalakított készüléket kapnak, amelyhez fejhallgató is tartozik. A vásárlók a boltban böngészve az átalakított tenyérgéppel leolvashatják a CD-k vonalkódját, majd egy központi szerverről gépükre töltődik a lemezzel kapcsolatos összes információ és a dalokba bele is lehet hallgatni. A vevők emellett megtekinthetik, hogy a bolt kínálatában milyen más, hasonló stílusú CD-k szerepelnek.

Az Intel által bemutatott mobiltelefon-prototípus is a zene jegyében fogant: a készülék rendkívül jó minőségű hangrendszerrel rendelkezik és természetesen képes zenelejátszásra is. Emellett minden olyan szolgáltatással ellátták, amely egy modern mobiltelefontól elvárható, rendelkezik Bluetooth adóvevővel, 1,3 megapixel felbontású digitális kamerával és támogatja a GPRS hálózatokat. A telefon érdekessége, hogy képes Wi-Fi kapcsolatot létesíteni. A készüléket természetesen Intel Xscale processzor működteti, a szoftverek pedig kihasználják a 2002 őszén bejelentett Wireless MMX utasításkészletben rejlő lehetőségeket.

Az Intel elképzelései szerint a jövőben olyan zenei újságok jelenhetnek meg, amelyekben a lemezek vagy előadók mellett egy speciális vonalkód képe található. Ezt a vonalkódot a telefonban található digitális kamerával lefényképezve és elküldve egy internetes címet kapunk, amelyre ellátogatva további információkat találhatunk meg a szóban forgó előadóról, vagy akár egész dalokat is letölthetünk a készülékre, amelyeket aztán meghallgathatunk. Természetesen ez csak egy lehetséges felhasználási modell, amelyből lehet hogy soha nem lesz valódi szolgáltatás -- emelte ki Barrett. Az Intel célja, hogy utat mutasson és ellássa partnereit a megfelelő építőelemekkel a termékek és szolgáltatások kifejlesztéséhez.

Az IDF első előadásának főszereplője volt még a HWSW-n korábban bemutatott Florence kódnevű notebook-prototípus is, ez gyakorlatilag egy rendkívül érdekes kialakítású noteszgép, amely 90 nanométeres csíkszélességű Dothan processzort, Wi-Fi és Bluetooth adóvevőt, szélesvásznú kijelzőt és ujjlenyomat-olvasót tartalmaz. A Florence érdekessége, hogy csuklópántjai segítségével számos különféle formára alakítható, notebook mellett lehet akár Tablet PC, vagy akár asztali PC is.

Emlékezetes, hogy az Intel nemrégiben mutatott be egy szilícium-alapú optikai modulátort, amely sebességében ötvenszeresen múlta felül az eddig publikált megoldásokat. Természetesen ez a készülék is bemutatkozott az IDF közönsége előtt, a félvezetőgyártó vállalat mérnökei egy 5 mérföldes optikai kábelen keresztül továbbítottak egy HDTV-felbontású digitális videót. Az optikai modulátor szilíciumra ültetése lehetővé teszi az ilyen jellegű berendezések igen olcsó és helytakarékos előállítását, amelynek eredményeképp a nem is olyan távoli jövőben akár egy számítógép belsejében is megvalósítható az optikai kommunikáció. Ennek azért van jelentősége, mert a hagyományos, rézvezetékes adatátvitel sebessége az anyagok tulajdonságaiból eredő korlátok miatt hamarosan már nem lesz tovább növelhető. Az optikai kommunikáció ráadásul biztonságosabb, hiszen a vezeték közelében nem keletkezik mágneses mező, amelynek változásából esetleg következtetni lehet az átvitt jelre.

Barrett beszédének végén szó szerint nagyformátumú vendéget invitált a színpadra: egy több mint 3 tonnás terepjárót, amelyet robotok irányítanak. Az Intel közreműködésével készült autó egy olyan verseny résztvevője lesz, amelyen kizárólag ember nélküli járművek indulhatnak. A cél egy 200 mérföldes táv leküzdése a sivatagban. A Hummer katonai terepjáróból átalakított szörnyetegben összesen 4 szerver található, az egyikben 4 darab Itanium 2 processzor teljesít szolgálatot, a másik háromban Xeon chipek dolgoznak. A gépek feladata az autó különféle optikai, lézeres és radar szenzoraiból érkező jelek feldolgozása és a kapott adatok alapján a jármű irányítása. Az átalakított Hummer megmérettetésére március közepén kerül sor.

[oldal:Célkeresztben a szórakoztatás]

Louis Burns, az Intel Desktop Platform Group vezetője elsősorban a digitális otthonról, a szórakoztató PC koncepcióról beszélt. "A felhasználók nem informatikai szakemberek, nem várhatjuk el tőlük, hogy a számtalan berendezést összekapcsolják és együtt használják. Egyszerű, egységes, könnyen kezelhető megoldásra vágynak" -- mondta Burns, aki szerint az Entertainment PC, a szórakoztató PC tökéletesen kielégíti ezeket az igényeket. A bemutatott referencia-dizájn Windows Media Center operációs rendszerre épül, képes filmek, zenék lejátszására, fotók és a TV-műsor megjelenítésére, a műsor rögzítésére és természetesen vezeték nélküli kapcsolódásra.

Az Entertainment PC természetesen Prescott magos Pentium 4 processzorra és Springdale chipkészletes alaplapra épül és távirányítóval használható. Burns szót ejtett a Springdale -- és Alderwood -- chipkészlet várható újdonságairól is, amelyek közül említésre méltó a kétcsatornás DDR2-533 memóriavezérlő, a 7.1 csatornás hangvezérlő, a DirectX 9.0 gyorsítást kínáló, legújabb generációs Intel Extreme Graphics videovezérlő, az integrált szoftveres vezeték nélküli hozzáférési pont, a hot-swap funkcióval ellátott Serial-ATA/RAID vezérlő. A legújabb generációs, PCI-Express felületű perifériákat támogató Intel chipkészletek a második negyedév során jelennek meg a piacon.

Az Entertainment PC kapcsán szóba került az Intel és a Dolby közös programja, amelynek keretén belül a chipgyártó vállalat legújabb, 7.1 csatornás audiovezérlője képes lesz Dolby Pro Logic IIx hangzás előállítására. A Dolby Pro Logic IIx egy olyan eljárás, amely segítségével 5.1 csatornás, vagy akár sztereó hang is átalakítható 7.1 csatornás hanggá. Az Intel audiovezérlője a PC-s világban elsőként lesz képes ennek elvégzésére.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról