Szerző: Bodnár Ádám

2003. szeptember 18. 01:46

Intel Developer Forum 2003 ősz -- a második nap

Az Intel Developer Forum második napjának gerincét a mobil eszközök alkották. A nap legfontosabb eseménye a Banias és a Centrino utódjának bejelentése volt, de izgalmasnak ígérkezik a következő generációs Xscale architektúra is. Helyszíni tudósításunk San Joséból.

Paul Otellini tegnapi előadásában igen magasra tette a mércét: a mai reggelen az Intel mobil és nagyvállalati részlegeinek vezetői csak mérsékelt lelkesedést tudtak kiváltani a megjelent közönségből. A nap első eseménye Anand Chandrasekhernek, az Intel Mobile Platforms Group elnökének előadása volt, amelynek keretében hallhattunk a 90 nanométeres csíkszélességű Pentium-M processzorról, valamint az erre épülő, "Sonoma" kódnevű platformról.

A 90 nanométeres csíkszélességű, "Dothan" kódnevű Pentium-M processzor sorozatgyártása már jelenleg is folyik, a kereskedelmi bevezetés a jövő év elején esedékes -- mondta Chandrasekher. A Dothan 2 Mbyte másodszintű gyorsítótárat tartalmaz, 140 millió tranzisztorból áll, magjának mérete 87 mm2 és a bemutató alapján állítható, hogy a nagyobb másodszintű gyorsítótárnak köszönhetően azonos órajelen is lényegesen nagyobb teljesítményt nyújt, mint a jelenlegi Pentium-M.

Az Intel emellett a mai napon jelentette be az i855GME chipkészletet, amely elődjénél, az i855GM-nél fejlettebb grafikus magot tartalmaz. Az i855GME chipsetbe integrált videovezérlőt alacsony fogyasztásra optimalizálták, az ún. Display Power Saving Technology segítségével a kijelző fogyasztása akár 30 százalékkal is csökkenthető, a Dual-Frequency Graphics Technology pedig a beépített videoezérlő fogyasztását mérsékli.

A Dothan magos processzorra, valamint az Alviso kódnevű chipkészletre és a Calexico 2 vezeték nélküli hálózati vezérlőre épül a második generációs Centrino platform, amelynek fejlesztési kódneve Sonoma. A Sonoma platform számos új generációs szolgáltatást és technológiát támogat, köztük a DDR-II memóriákat, PCI Express felületű perifériákat, a Serial-ATA merevlemezeket, valamint 7.1 csatornás, alacsony fogyasztású audiovezérlőt, illetve alacsony fogyasztásra optimalizált grafikus magot.

A Sonoma része a Calexico 2 vezeték nélküli hálózati vezérlő, amely egyaránt kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g szabványokkkal. A Sonoma platformot felépítő termékek várhatóan a jövő év második felében kerülnek kereskedelmi forgalomba.

[oldal:Az Xscale architektúra jövője]

Anand Chandrasekher után Ron Smith, az Intel Wireless Communication and Computing Group vezetője következett. Előadásának központjában három új technológia, valamint a következő generációs Xscale architektúra állt. Smith mindenekelőtt felhívta a figyelmet az Xscale processzorok rendkívül nagy sikerére: állítása szerint a kézigépekbe szánt chipek piacán az első negyedévben az Intel Xscale részesedése meghaladta a 35 százalékot, és a becslések szerint ez az év végére 50 százalék fölé növekedhet. Ennek oka nem csak az Xscale processzorok nagy teljesítményében keresendő, hanem abban is, hogy az összes jelenleg elterjedt mobil operációs rendszer -- Microsoft Pocket PC, Palm OS, Symbian OS, Linux -- fut az architektúrán.

A tavaly őszi IDF újdonsága volt a Wireless MMX, a beágyazott processzorok számára kifejlesztett multimédiás utasításkészlet, amely nagyban felgyorsítja a multimédiás mobil alkalmazások futását, illetve csökkenti az eszközök fogyasztását. A multimédia útján továbblépve Smith bejelentette az Intel Quick Capture technológiát, amely a beépített kamerával rendelkező készülékek gyártói számára kínál egyszerű és egységes felületet, így lehetővé téve a gyorsabb fejlesztést és az eszközök mihamarabbi piaci megjelenését. A Quick Capture legfeljebb 4 megapixeles állóképek és 30 képkocka/másodperc sebességű mozgóképek kezelését végzi el külön chip nélkül, az Xscale processzoron futó alkalmazások segítségével.

Smith kiemelte, hogy a mobil eszközök megnövekedett funkcionalitása, az új szolgáltatások megjelenése ellenére a fogyasztók hosszabb és hosszabb akkumulátoros üzemidőt igényelnek, ennek megoldására jött létre a Wireless SpeedStep technológia, amely a noteszgépekből ismert processzorokhoz hasonlóan a beágyazott chipek világában is a feszültség és az órajel dinamikus változtatásával hivatott az akkumulátor élettartamának növelésére. Smith állítása és a bemutató szerint a Wireless SpeedStep alkalmazásával akár 50-55 százalékos energiamegtakarítás is elérhető.

A Wireless MMX, Wireless SpeedStep és a Quick Capture egyaránt része lesz a következő generációs Xscale architektúrának, amelyet jelenleg Bulverde kódnéven fejleszenek. A következő generációs Xscale processzorok első példányai a jövő év folyamán jelennek meg a piacon.

Smith szólt még az Intel PXA800EF processzorról, amelyet az Intel a GSM, GPRS és EDGE szabványokat támogató mobiltelefonokhoz fejlesztett ki. A PXA800EF fizikailag megegyezik a korábban már bejelentett PXA800F chippel, egyedül a beéptett szoftver különbözteti meg a két terméket. A chip az integrált alkalmazásprocesszoron kívül egy digitális jelfeldolgozó processzort (DSP), 512 kbyte SRAM-ot és 4 Mbyte Flash memóriát is tartalmaz, így egyetlen chipen nyújtja egy GSM/GPRS/EDGE mobiltelefon funkcionalitását.

[oldal:A nagyvállalati csoport legfrissebb terveiről]

Mike Fister, az Intel nagyvállalati részlegének igazgatója bemutatta a vállalat szerverekbe szánt processzoraival kapcsolatos terveit. A négy vagy több processzort tartalmazó Itanium-alapú kiszolgálókba szánja az Intel a 2004-ben megjelenő Madison 9M chipet, amely a jelenlegi legnagyobb teljesítményű, 1,5 GHz-es órajelen működő és 6 Mbyte L3 cache-t tartalmazó Itanium 2 utóda. A Madison 9M már 9 Mbyte harmadszintű gyorsítótárral kerül forgalomba, és órajele is magasabb lesz a Madison jelenlegi órajelénél.

A Madison 9M-et követi majd a két processzormagot tartalmazó Montecito, amelyből készül a kétprocesszoros szerverek és munkaállomások igényeihez szabott változat is. A Montecito utódja a tegnapi beszámolónkban már említett Tanglewood lesz, amely kettőnél több processzormagot tartalmaz majd. Fister nem árulta el hogy pontosan mennyit, csak annyit mondott, hogy kettőnél sokkal többet. Az alacsony fogyasztású Itanium 2 chipek jövőjéről nem esett szó, és a bemutatott termékterv sem tartalmaz semmiféle konkrétumot ezekkel kapcsolatban.

Ami a 32 bites Xeon chipeket illeti, a négy és több processzort tartalmazó rendszerek részére az idei év végén, vagy a jövő év legelején érkezik a 4 Mbyte harmadszintű cache-t tartalmazó, 3 GHz-es órajelen működő Gallatin-4M magos Xeon MP, amelyet 2004-ben követ a 90 nanométeres csíkszélességű, magasabb órajelű és nagyobb cache-t tartalmazó Potomac magos chip. Ennek utóda a két processzormagot tartalmazó Tulsa lesz.

A kétprocesszoros szerverekbe és munkaállomásokba szánt Xeon DP chipek sorában 2004 hoz igazi újdonságot, mégpedig a 90 nanométeres csíkszélességgel gyártott Nocona képében. Az 1 Mbyte L2 cache-t tartalmazó processzor a Xeon chipek közül elsőként alkalmazza a Pentium 4-nél már bevezetett 800 MHz-es front side buszt. A Noconát a Jayhawk követi majd a sorban, amely magasabb órajellel működik, nagyobb gyorsítótárat tartalmaz és szintén 800 MHz-es front side buszzal máködik.

A Xeon proceszorokhoz szánt chipkészletek is hamarosan megújulnak. Mind a négy vagy több processzort tartalmazó szerverekbe szánt Twin Castle, mind a kétprocesszoros szerverekbe szánt Lindenhurst, mind pedig a munkaállomásokba szánt Tumwater chipkészlet támogatni fogja a DDR-II memóriákat és a PCI Express felületű perifériákat.

Fister beszédének fontos eleme volt még az Intel blade szervereinek bejelentése. A világ legnagyobb chipgyártó vállalata hamarosan piacra dobja saját blade szervereit annak érdekében, hogy a kisebb gyártók is felvehessék őket kínálatukba. Az Intel számos különféle szerverdesignt értékesít partnerei részére, hogy azok minél könnyebben és gyorsabban piacra dobhassák azokat. A vállalat mostantól kétprocesszoros blade szervert is kínál, hamarosan pedig négyprocesszoros szervert is felvesz a kínálatába. Itanium-alapú blade szerverről egyelőre nem hallani.

[oldal:A kiállítás érdekesebb darabjaiból]

Az Intel Developer Forum előadásaival párhuzamosan rendezett kiállítás számos érdekességet tartogatott. Talán a legnagyobb meglepetést okozta a tajvani VIA Technologies, amely hosszú évek jogi háborúskodásai után, úgy tűnik, végleg kibékült az Intellel, és a világ legnagyobb chipgyártójának fejlesztői konferenciáján is képviseltette magát, mégpedig nem is akármivel: itt volt először látható a hamarosan debütáló PT880 alaplapi chipkészlet.

A PT880 támogatja a 800 MHz-es front side buszt, a Hyper-Threading technológiát és kétcsatornás DDR400 memóriavezérlővel rendelkezik. A PT800 és PT880 lapka mellé a VT8237 déli híd dukál, amely az UATA-133 perifériák kezelésén túl négy Serial ATA meghajtó vezérlésére is képes, támogatja a RAID technológiát, valamint nyolcportos USB 2.0-vezérlővel, hálózati-vezérlővel, HomePNA-vezérlővel és hatcsatornás hangprocesszorral rendelkezik. A southbridge és a northbridge közötti kommunikációról egy 1066 Mbyte/sec sávszélességű Ultra V-Link kapcsolat gondoskodik. A kiállított PT880 chipkészletes alaplapban egy AGP8X felületű, DeltaChrome chipes grafikus kártya teljesített szolgálatot.

Az ATI Technologies standjára látogatók megtekinthették a vállalat első PCI Express felületű grafikus kártyáját. A vállalat képviselőjének elmondása szerint a fotón látható termék ugyan teljesen működőképes, de valójában inkább egy fejlesztési platform és nem kereskedelmi forgalomba szánt termék. Az ATI standján két számítógép is ki volt állítva, amelyekben PCI Express kivitelű videokártya működött, az egyiken a Half-Life 2 bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők.

Az MSI a multimédiás felhasználásra tervezett Mega PC sorozattal képviseltette magát az IDF kiállításon. A vállalat standján látható volt az új generációs Mega PC, amely már az Intel i865G chipkészletre épül, ennek megfelelően támogatja a Serial-ATA merevlemezeket, a Hyper-Threading technológiát és a 800 MHz-es front side busszal működő processzorokat. Az MSI a Mega PC-hez szánt hordtáskát, valamint egy hangszórókészletet is bemutatott. Gyengébb idegzetű olvasóinkra gondolva ezeket inkább nem mutatjuk be.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról