Szerző: Bodnár Ádám

2009. május 5. 15:23

Újra svédek nyerték a 24 órás programozóversenyt

A hosszú hétvége nem mindenkinek telt pihenéssel, május 2-án reggel 9-kor ugyanis kezdetét vette a IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny, amelyen svéd győzelem született. A Three-headed Monkey elnevezésű csapat tagjai, Gunnar Kreitz, Per Austrin és Mattias de Zalenski vihették haza a vándorkupát immár másodszor, ugyanis két évvel ezelőtt már diadalmaskodtak.

Európa egyik legrangosabb programozóversenyének internetes válogatóján minden eddiginél több, összesen 320 csapat indult a világ 56 országából, közülük a legjobb 27 csapat jutott a döntőbe, ahová a tavalyi 3 dobogós automatikusan meghívást kapott, így alakult ki a 30 csapatból álló mezőny.

A budapesti \"élő\" fordulóban összesen tíz feladat állt a versenyző csapatok előtt. A döntő egyik feladatában a versenyzőknek egy kamera segítségével kellett egy monitorról kottát olvasniuk, majd az alapján egy robotot irányítva játszani a Guitar Hero játékgitárján. Egy másik feladatban egy terepasztalon elhelyezett LEGO MindStorm robothoz kellett mesterséges intelligenciát fejlesztenie a versenyzőknek, amely két kamera képe alapján vezeti végig a robotokat egy előre kialakított akadálypályán. A legtöbb pontot a Sziget Királya című játékért kaphatták a csapatok, ez lényegében egy gyűjtögetős stratégiai játék, ahol harcosokat kellett képezni, hajókat építeni és szigeteket elfoglalni.

A korábbi évekhez hasonlóan svéd és lengyel csapatok dominálták a versenyt. A győztes Three-headed Monkey két éve már győzött, a második helyen a The Teddyborg végzett az Egyesült Királyságból, a harmadik helyet a tavalyi bajnok lengyel qwertY szerezte meg. A legjobban szereplő magyar csapat az ötödik helyen végzett Mr. Hankey, és tőlük kevéssel lemaradva hatodikként a szintén magyar Grötzsch men.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról