Szerző: Bányai György

2009. április 29. 11:15

Kipróbáltuk: Ubuntu 9.04 Netbook Remix

Letölthető az Ubuntu Netbook Remix, a kifejezetten netbookok számára átalakított operációs rendszer, melynek segítségével a kisgép végre arra fókuszálhat, amire való. A speciális operációs rendszert letöltöttük, megnéztük és ez a teszt is rajta készült. Már most oldhatunk az olvasó izgatottságán azzal, hogy eláruljuk, az Acer Aspire One netbookunk minden egyes porcikája üzemelt, bonyolult változtatások vagy finomhangolás nélkül is.

Az Ubuntu elérhetővé tette a netbookok számára készült Linux-disztribúcióját, a 9.04 Netbook Remixet, mely a legnépszerűbb gépekkel és ezek alkatrészeivel, valamint a kicsi kijelzőkkel ért szót. Az rendszer legnagyobb ütőkártyája a kezelőfelület, mely a netbookok közül még a kevés képpont megjelenítésére alkalmas ASUS Eee PC 701 panelén is megfelelő látványt és kezelhetőséget nyújthat.

A Netbook Remix kiadást szerkesztőségünk üdvözli, és jóstehetség nélkül állíthatjuk, hogy ebben szinte az összes, lassú SSD-t tartalmazó netbook tulajdonosa is mellénk áll majd. Szilárdtest meghajtóról indítva eddigi tapasztalataink alapján a Linux jóval gyorsabbnak bizonyult a Windows XP-nél, legyen az Ubuntu, vagy akár Fedora. A Netbook Remix túlmutat az asztali változatokon, a fejlesztők mintha kedvet is szeretnének szerezni a használatához, szerencsés esetben és pár extrém kivételtől eltekintve nincs szükség eszközmeghajtók telepítésére és lemondani sem kell a gépünk általános részegységeiről.

Egyszerűen kipróbálható

Az operációs rendszer telepítése USB-kulcsról is történhet, így nincs szükség külső optikai meghajtó csatlakoztatására. Az USB-kulcs előkészítése egyszerű, a majd 1 gigabájtos telepítőkészlet mellett a bootolható USB-meghajtót előkészítő alkalmazás is letölthető az Ubuntu weboldaláról. Ha kezünkben a kulcs, törnünk sem kell a fejünket, anélkül próbálhatjuk ki a 9.04-et hogy le kelljen mondanunk gépünk gyárilag telepített Windowsról, mert az Ubuntu Netbook Remix futhat magáról az USB-meghajtóról is. Igaz, ekkor nem jegyeztethetünk meg jelszavakat, illetve beállításokat sem egy későbbi használatra.

A kulcsos indítás igen gyorsan történik, persze ebben a tekintetben nincs nagy különbség Linux és Linux között, de a Windows XP telepítéséhez, majd a driverek letöltögetéséhez szokott felhasználók alighanem tátott szájjal nézik majd, hogy pár másodperc elteltével használható rendszer kapnak. A Netbook Remix a kulcsos futtatás során megtalálta a kijelző natív felbontását, felismerte a vezeték nélküli hálózati csatolót, de a hangkártyával és a webkamerával sem akadt gondja.

Ami elénk tárul

A munkaasztal remek. Nem csak 1024x600-as felbontásban, hanem kisebben is, próbaképp 640x400 képpontos minimumot is kipróbáltuk, amely szintén használható, igaz inkább okostelefonos komforttal, így a Netbook Remix gyönyörűen elfuthat az olcsó Eee PC-k 800x480 képpontos panelén is, ráadásul a kis SSD-ről igen gyorsan. Az alap betűméret nagyobb a Windowséhoz képest, gyengébben látók is örülni fognak. A külső kijelzők 1280x960 képpontig támogatottak, ennél nagyobb felbontást szerkesztőségünk 1680x1050-es monitorain sem sikerült beállítanunk.

Az operációs rendszer alapképernyője három részre tagolt, baloldalt a programcsoportok vannak, középen az épp kiválasztott csoport alkalmazásai láthatók, a jobb oldali sáv a meghajtók, valamint a felhasználó mappáinak gyűjtőhelye. A navigáció egyszerű, pár perc után mindent megtalálunk, minden kézre áll és ha akarjuk, akár magyarul is, a telepítés során kiválasztható nyelvek között a miénk is megtalálható. Fontos terület a felső, állapotkijelző sáv, mely a futó programokat, jobbja pedig az akkumulátor töltöttségi fokát, a vezeték nélküli hálózat vételi erősségét, valamint az időt mutatja -- hasonlóan a Windows taskbarhoz.

A kezelőfelület érdekessége, hogy nem támogatja a többablakos megjelenítést, tehát egy alkalmazás csak teljes képernyőn futhat. Az méretezhető ablakos forma elhagyása indokoltnak látszik, ám mi inkább a még kisebb kijelzővel rendelkező termékkategóriára történő fejlesztési alapokat látjuk ebben, hiszen a MID-ek jellemzően 800x480 képpontos panelekkel rendelkeznek, melyeken dőreség nem kihasználni a teljes felbontást. Az Ubuntu 9.04 kezelőfelületét, illetve ahhoz nagyon hasonlót legelőször internetes céleszközök képernyőjén lehetett látni, a Netbook Remix gyökerei is ezekhez a gépekhez nyúlnak vissza.

A baloldali sáv logikusan szervezett, legfelül a kedvencek csoportja van, ebbe a gyakran indított programok kerülhetnek, alatta a kellékek a számológéppel, terminállal, jegyzettömbbel, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A szórakozni vágyók 17 beépített minijáték közül válogathatnak, ezek között több is kínál pár perces kipróbálásnál hosszabb ideig tartó kikapcsolódást. A grafikával kapcsolatos alkalmazások csoportjában a webkamera-kezelő, fotórendszerező mellett természetesen megtalálhatjuk az elmaradhatatlan rajzolóprogramot, a Gimpet, emellé az OpenOffice rajzolója is társul.

Ha még lejjebb visszük az egérmutatót, az internetes alkalmazásokhoz jutunk, ahol az Evolution email-kliens (naptárral, névjegyzékkel, feladatlistával) áll a rendelkezésünkre, a 16 protokollt ismerő Pidgin azonnali üzenetküldő alkalmazás, valamint a Firefox. A netes csoportot az irodai alkalmazásoké követi, a szervezőfunkciója miatt az Evolution email-kliens ide is bekerült. A fő hangsúly azonban az OpenOffice.org 3.0 változatához tartozó szövegszerkesztőé, táblázatkezelőé és prezentációkészítőé. Ezeket az alkalmazásokat angol értelmező kéziszótár és e-book olvasó egészíti ki.

Multimédiás érzékelés

A multimédiát kedvelők filmlejátszót, zenelejátszót és hangrögzítőt is kapnak, melyek spártai felületen kínálják a funkciókat. Aki winampos felületre vágyik, telepítenie kell valamit külön, de ettől eltekintve a beépített alkalmazások, pontosabban az operációs rendszerhez mellékeltek is remekül használhatók. Az Ubuntu 9.04 Netbook Remix alaphelyzetben nem adja az összes létező kodekhez a támogatást, azonban egy, a rendszer számára új formátum lejátszásának érdekében igény esetén sikerrel tölti le a hiányzó kodekeket.

A filmek lejátszása közben a hardver nagyjából annyit teljesít, mint Windows alatt, videókat (WMV, DivX és XviD) természetesen gond nélkül játszhatunk le, HD-állományok közül azonban folyamatos lejátszásra csak a 720p felbontásúak esetében számítsunk. Az ismert fájlformátumok problémamentesen futottak, természetesen a fentebb részletezett kodekek letöltése után. Szokatlan volt azonban hogy a kodekkeresés még a leghétköznapibb MP3-állományok első lejátszását is megelőzte, tehát internetkapcsolat nélkül még a zenehallgatás is akadályokba ütközhet.

Mázlink volt

Az a tény, hogy elérhető közelségben épp egy Acer Aspire One volt, nagy szerencse, mert a jelenlegi netbook-kínálat egy szelete mindössze, amely közel 100 százalékos kompatibilitással áll a Netbook Remixhez. Van olyan modell, amellyel sajnos ma még csak kínlódás a használat. A Netbook Remix által kedvelt modellek között az Aspire One és a Wind mellett megtalálható az ASUS Eee 1000, az Eee 900a és 901, valamint a Dell Mini 9 és a Lenovo S10 netbook is.

Van pár olyan gép azonban, amely használható ugyan, de néhány lehetőségről le kell bennük mondani, ilyen gép a HP Mini 1000, az Eee 900, valamint a 701-SD és a Samsung NC10 is, bár ezen netbookok esetében még mindig érdemes kipróbálni a speciális netbook-operációs rendszert. A telepítés a HP 2133 esetében őrültség egyedül, jelenleg ennél a gépnél tapasztalható csak a kudarc, az indokoltnál jóval magasabb a processzorterhelés és irdatlan lassú a kezelőfelület. Sajnos a 2133 esetében még a WLAN-adapter sem működik és még most sem teljes a lista, mely kompletten itt tekinthető meg.

Kell, akarom!

Nem kérdőjelezhető meg a Netbook Remix létjogosultsága. A telepítőkészlet 1 gigabájtjában minden alapszükségeletet kielégít, legyenek azok irodai feladatok, szórakozás vagy akár az internet. Valahogy az az érzésünk, hogy a Netbook Remix jobban passzol a netbookokhoz mint bármelyik Windows. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a netbookokhoz, vagy az azoknál kisebb kijelzővel szerelt MID-ekhez, UMPC-khez, hordozhatóságuk és teljesítményük által megváltozott használati szokásokhoz az Ubuntu 9.04 Netbook Remix jobban illik, és szerencsére a hazánkban népszerű gépeket (Acer Aspire One és az MSI Wind és jópár Eee PC) mind támogatja is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról