Szerző: Bodnár Ádám

2009. április 17. 11:03

Még idén megjelenhet az Office 2010 nyilvános bétája

Cáfolta azt a korábbi értesülést a Microsoft, mely szerint az Office 2010 bétája nem lesz nyilvánosan elérhető. A vállalat határozottan leszögezte, az új irodai csomag fejlesztése a korábbiakhoz hasonlóan zajlik majd, a végső simításokhoz pedig fel kívánják használni a felhasználóktól érkező visszajelzéseket is.

[HWSW] Cáfolta azt a korábbi értesülést a Microsoft, mely szerint az Office 2010 bétája nem lesz nyilvánosan elérhető. A vállalat határozottan leszögezte, az új irodai csomag fejlesztése a korábbiakhoz hasonlóan zajlik majd, a végső simításokhoz pedig fel kívánják használni a felhasználóktól érkező visszajelzéseket is.

"Most még nem tesszük közzé a nyilvános béta megjelenési dátumát, de mindenképpen lesz legalább egy" -- mondta a cég szóvivője, hozzátéve, hogy a technikai előzetes továbbra is meghívásos alapon, egy zárt közösség számára lesz elérhető, de a korábbiakhoz hasonlóan az Office 2010-ből is lesz nyilvános béta, amelyet milliók tölthetnek majd le. Az Office 2007-ből két nyilvános bétaváltozatot is kiadott a Microsoft, egyelőre nem tudni, az Office 2010 esetében hányat terveznek a redmondiak.

Az új Office érkezésének idejét továbbra is homály fedi, csupán az a biztos, hogy 2010 első felében érkezik -- ezt maga Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója mondta el még februárban, egy pénzügyi elemzők számára rendezett konferencián. Az Office 2007 menetrendje alapján a nyilvános béta 2009 végén, 2010 elején lehet esedékes.

Korábban úgy tűnt, az Office 2010 érkezését az Exchange Server 2010 bejelentésével hangolja össze a Microsoft, a HWSW ismeretei szerint azonban az új Exchange már az idén megérkezik, az Office pedig az új SQL Serverrel egyszerre kerül piacra. Bár az új Exchange is számos olyan szolgáltatást tartalmaz, amely az Outlook 2010-es változata nélkül nem használható, a SQL Server 2010-ben is több ilyen képesség kerül majd.

a Project Gemini nevű kezdeményezés alatt a Microsoft olyan szolgáltatással vértezi fel az SQL Server 2010-et, amely lehetővé teszi a szoros integrációt a Microsoft Office család tagjaival. Az Office-felhasználók közvetlenül a számukra már ismert felületen érhetik el az SQL Serverben tárolt adatokat, és az Office-ba épített képességek segítségével lényegében saját üzletiintelligencia-alkalmazásokat, egyfajta mash-upokat hozhatnak létre, amelyeket a SharePoint révén akár meg is oszthatnak egymással.

A Microsoft korábban már demonstrálta a böngészőben futó Web Applicationst, ezt leszámítva azonban gyakorlatilag semmiféle információ nem látott napvilágot a programcsomagról. A "webes Office" keretében a felhasználók a böngészőjükön keresztül érhetik el az Office-dokumentumokat, és online szerkeszthetik őket. A Word, Excel, OneNote és PowerPoint online változata kísértetiesen hasonlít majd a PC-re telepített szoftverhez, hasonló lesz a menürendszere is -- a cél az, hogy a felhasználók ugyanúgy tudják majd kezelni, mintha csak a saját gépükön levő alkalmazást indították volna el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról