Szerző: Bodnár Ádám

2009. február 23. 16:23

Újabb virtualizációs szoftver vált ingyenessé

A Citrix Systems szabadon elérhetővé teszi a XenServer virtualizációs köztesréteget, illetve bemutatta a virtualizált infrastruktúrák felügyeletére szolgáló megoldását is, a Citrix Essentialst. A cég szorosan együttműködik a Microsofttal.

[HWSW] A Citrix Systems szabadon elérhetővé teszi a XenServer virtualizációs köztesréteget, illetve bemutatta a virtualizált infrastruktúrák felügyeletére szolgáló megoldását is, a Citrix Essentialst. A cég szorosan együttműködik a Microsofttal.

Ingyenes hypervisor

A Xen virtualizációs technológia a XenSource felvásárlásával került a Citrixhez. Maga a Xen egy nyílt forrású projekt, amely egy cambridge-i egyetemi kutatásból nőtte ki magát és lett az egyik legkedveltebb hypervisor Linuxon. A mögötte álló céget 2007-ben vásárolta fel 500 millió dollárért a Citrix Systems. A Xen továbbra is elérhető maradt szabad forrású virtualizációs köztesrétegként, a Citrix, illetve a XenSource égisze alatt pedig támogatott, fizetős termékként -- a XenServer lényegében a Xen kereskedelmi implementációja.

A XenSource felvásárlása óta eltelt időben a virtualizációs piac megváltozott: tavaly nyáron megjelent a Microsoft Hyper-V, a VMware pedig válaszul ingyenesen elérhetővé tette az ESX-et. A Citrix sem maradhatott ki ebből a sorból, hiszen ma már egyértelművé vált, hogy bár a hypervisor a virtualizáció alapja, a bevételt nem ez fogja termelni az érintett cégeknek, hanem a virtualizációs felügyeleti eszközök, amelyek egyben differenicálódási lehetőséget is rejtenek.

A Xen korábban főképp vállalati Linux-disztribúciók részeként került a felhasználókhoz, például a SUSE Linux Enteprise Serverben vagy a Red Hat Enterprise Linux Serverben. A Linuxok azonban viszonylag fejletlen támogatást biztosítanak a virtualizált környezetek felügyeletéhez -- vélekedik Simon Crosby, a Citrix virtualizációs termékekért felelős technológiai vezetője, a Xen egykori alapítója. A Citrix célja, hogy a felhasználók ne a Linuxokban levő közösségi változatot használják, hanem a XenServert, amely mostantól ingyenesen elérhető, és a teljesítménye is nagyobb, legalábbis ezt állítja Crosby. Az ingyenes elérhetőség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a XenServer kódját megnyitnák, az továbbra is zárt marad.

A virtualizáció kora jön

Az ingyenesen kínált XenServer a Citrix szerint valódi, nagyvállalati kategóriás megoldás olyan képességekkel mint a központi multi-node felügyelet, erőforrás-megosztás több szerver között és persze a XenMotion live migráció, vagyis a virtuális gépek leállítás nélküli mozgatása a fizikai szerverek között, amely rendkívül látványos, ugyanakkor valójában ma még niche-igény. A vállalat úgy véli, az ingyenes XenServer révén drámaian lecsökken a virtualizáció világába a belépés költsége, ami a mai gazdasági helyzetben nem elhanyagolható szempont.

A nyomott üzleti környezetben szakértők szerint egyébként is felértékelődik minden olyan technológia és megoldás szerepe, amellyel fokozható a hatékonyság, és ezek közé tartozik a virtualizáció is. Iparági elemzések és szakértők becslései szerint a világszerte használt szervereknek ma még kevesebb mint ötödét virtualizálják, vagyis a technológia előtt még hatalmas jövő és rengeteg lehetőség áll.

Együttműködés a Microsofttal

A ma bejelentett Citrix Essentials for XenServer lehetővé teszi a XenServerrel virtualizált környezetek felügyeletét és menedzselését. A vállalat emellett elérhetővé tette az Essentials for Hyper-V terméket is, amely ahogy azt a neve is mutatja, a Microsotft Hyper-V hypervisorral kompatibilis, így segítségével egyetlen felületről kezelhetők a Hyper-V-vel virtualizált szerverek is. "Az Essentials segít az adminisztrátoroknak a nagyvállalati léptékű Hyper-V bevezetésekben" -- mondta Simon Crosby. Az Essentials szerverenként 1500-5000 dollárért lesz megvásárolható.

A Citrix egy másik megállapodást is kötött a Microsofttal, amelynek értelmében a System Centerbe bekerül a XenServer támogatása, így a redmondiak felügyeleti eszközcsaládjából is kezelhetők lesznek a XenServerrel virtualizált gépek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról