Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Kipróbáltuk: Panasonic DMC-G1 mikronégyharmados fényképező

Bányai György, 2009. február 05. 12:52
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Pont időszerűnek érezzük a tavasz közeledtével a Panasonic fehér hollójának, tükör nélküli tükrös gépének bemutatását. A DMC-G1-et elsők között vehettük kézbe a tavaly szeptemberben megrendezett Photokinán, most pedig hosszasabban is ismerkedhettünk vele.

[HWSW] Pont időszerűnek érezzük a tavasz közeledtével a Panasonic fehér hollójának, tükör nélküli "tükrös gépének" bemutatását. A DMC-G1-et elsők között vehettük kézbe a tavaly szeptemberben megrendezett Photokinán, most pedig hosszasabban is ismerkedhettünk vele.

Az első mikroágyú

Az Olympus és a Panasonic 2007 augusztusában jelentette be, hogy fejlesztik a négyharmados szabvány zsugorított változatát, a Micro Four Thirdsöt. A kisebb gépvázakat eredményező formátum helytakarékosabb a jelenleginél, az új cserélhető optikás gépek nem tartalmaznak a tükröt és az ezzel egy blokkban található keresőt. Utóbbit kompaktgéphez hasonlatosan külső átnézeti kereső, vagy elektronikus kereső helyettesítheti.

A "kisnégyharmados" gépvázak kisebb optikákat fogadhatnak, képérzékelőtől mért távolságuk 20 milliméter, vagyis fele a négyharmadosok 40 milliméterének. A négyharmados optikák az új vázakon is használhatók, ekkor egy 20 milliméter vastag adaptergyűrű tartja a szükséges távolságot, illetve adja át a vezérlést. Az új szabvány két további érintkezőt különít el, az eddigi 9 helyett 11 ponton kommunikál a váz az optikával. A képérzékelő fizikai méreteit a szabvány szerint nem éri változás, azok a jelenlegi 18x13,5 milliméteres méretben kerülnek a mikronégyharmados vázakba is, jóllehet, a tükör hiányából adódóan végig élőkép-üzemmódban működnek.

A mikronégyharmadosok első fecskéje, a 12,1 megapixeles Panasonic Lumix DMC-G1 cserélhető optikás, mikronégyharmados fényképezőgépnek nincs épp könnyű dolga a hazai piacon, ahol nála olcsóbban is lehet már tükörreflexes készletet vásárolni. A G1 a tükörreflexesek mellett a kompaktokhoz, illetve a bridge-kategóriához is hasonlítható, méreteiben egyáltalán nem mutat túl az utóbbiak modelljein, ráadásul használat közben sem fedezhető fel nagymértékű eltérés. Nem túlzás azt állítani, hogy a Panasonic megalkotta azt a kényelmesen használható kompaktgépet, mely az optikák cserélhetőségét is kínálja.

Első percek

A G1 igen szemrevaló fényképező, optika nélkül egy nagyobb kompaktra, optikával pedig egy kisebb ultrazoomos fényképezőre emlékeztet. A burkolat gumibevonata talán túlságosan is sima, fura érzés az első kézbevételkor. A gépházat a hatalmas kijelző, az elektronikus kereső és a vaku dudora, a kényelmes markolat, valamint a módválasztó tárcsa uralja -- és persze az optika. Az biztos, hogy arányaiban a G1 az egyik legjobban eltalált fényképező.

A hátoldali kihajtható, szélesvásznú, 60 kép/mp frissítésű kijelző az átlagosnál jóval finomabb, 460 ezer képpont megjelenítésére képes ami már elegendő ahhoz, hogy akár a kézi fókuszt is megfelelő pontossággal állíthassuk be rajta. Ez a kijelző státuszkijelzőként is használható, ekkor a beállításokat és a géppel kapcsolatos egyéb paramétereket jelzi. Tükörreflexes gépeknél a tisztán optikai alapokon nyugvó kereső analóg-digitális átalakítástól mentes eredeti (nagyítástól most eltekintünk) képet ad, ezzel a hagyományos elektronikus keresők eddig nem versenyezhettek. Érdemes kattintani a lefényképezett keresőképre!

Szédületes elektronikus kereső

Erre az elektronikus kereső-optikai kereső párhuzamra a Panasonic is figyelt, ezért nem kínált fogást ezen a részegységen sem, döbbenetes aa G1 EVF-panelén megjelenő 1,4 millió képpont. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kézi fókusz vételekor nem hiányoltuk a jól bevált optikai keresőt. Az elektronikus kereső a kézi élességállítás során a fókuszált terület 1:1 nagyítását dobja a szemünk elé, az élmény szinte kozmikus. Már csak hab a tortán, hogy a két megjelenítő között a G1 automatikusan is válthat (ha a szemünkhöz emeljük a keresőt) és bár filléres szenzorokon múlik, a Minolta DiMAGE 7 óta csak elvétve találkozhatunk ezzel a lehetőséggel.

Az elektronikus kereső egyébként a felbontása mellett alapjaiban is eltér a szokásos panelektől, belenézve egyszerre juthat eszünkbe a fekete-fehér keresős videokamerák pixelmentes képe és a DLP-kivetítők képe. Az LCOS (Liquid Crystal on Silicon) panel képpontjai a nagy pixelszám miatt nem, vagy csak alig észlelhetőek. Sajnos a DLP-projektorokhoz hasonlatosan szivárványszínű csíkok láthatók, ha a képmező két oldalán ugráltatjuk a szemünket.

A panel érdekes módon egyszínű, frissítése 180 kép/másodperc. A képet színesben látjuk, ami annak köszönhető, hogy a három alapszín egymást követve, tehát nem egyidőben jelenik meg a háromszínű világításnak köszönhetően, akár a DLP-rendszerben. Eddig ilyen rendszerű keresőt a Panasonic csak méregdrága broadcast kamerákban alkalmazott, a DMC-G1 az első ilyennel szerelt, fogyasztói piacra szánt termék.

Kezelőszervek

A Panasonic DMC-G1 igen kicsi fényképező, bár a méreteihez igen közel állnak a mai belépőszintű tükörreflexes gépvázak is. Gondoljunk csak az Olympus E-400-as sorozatának modelljeire, vagy a Nikon D40, D60 vázakra melynek jellemzően alig nagyobbak nála. Számokba öntve is jól érzékelhető ez a minimális különbség, a G1 124x84x45 milliméteres házzal rendelkezik, ez áll szemben a Nikon D60 126x94x64, valamint az Olympus E-420 130x91x53 milliméterével, de folytathatnánk a sort a Canon és a Pentax gépeivel is, két utóbbi gyártó kínálatában is találhatunk kicsi tükrös gépet.

A burkolat egyébként 20 gombnak, kapcsolónak és tekerőnek ad helyet, ebben a számban benne van az exponáló- és a bekapcsoló gomb és az ötállású navigálógomb-csoport is. A gépház tetején is teljesen logikus a kiosztás, a bal oldalon külön tárcsát kapott a fókuszálási mód beállítása, itt egyszeri mérés, folyamatos autofókusz, valamint a manuális állítás választható ki. A beépített vaku kapcsolóval nyílik, és a fényképezők nagy hányadához hasonlóan csillapítatlanul csattan fel a fedél, érdemes a hosszútávú üzem kedvéért ujjunkkal tompítani a nyitáskor.

A gépre természetesen lehet külső villanót csatlakoztatni, a vakupapucs, mellett továbbhaladva a módválasztó tárcsa következik, mely a fentebb már ismertetett funkciókat kínálja. E tárcsa mellett, a gépház tetejének jobb szélén egymás alatt láthatjuk az exponálógombot, illetve a "Q.Menu" gombot, mellyel a gyorsbeállításokat intézhetjük (sorrendben: vakumód, film-üzemmód, rázkódásvédelem módja, képméret és arány, JPEG, illetve RAW minőség beállítása, kijelző fényereje, árnyékkompenzáció, a valós idejű hisztogram ábra helyzetének változtatása a kijelzőn, a fókuszpontok kiválasztása, a fénymérés módja, az EV, az érzékenység, valamint a fehéregyensúly kiválasztása).

A módválasztó tárcsa nagyon precíz , mintha csapágyakon járna, az üzemmódokba pedig kellően stabilan ugrik. Ezek az üzemmódok az intelligens automata mód mellett zár- és blende előválasztást jelentenek, melyeket a teljes kézi kontroll üzemmódja, valamint öt témamód, és a további motívumprogramok gyűjtője egészíti ki. A tárcsán a fentiek mellett szín-üzemmódot, és egy saját beállítást tároló állást is találhatunk.

A legutolsó gomb a film-üzemmódé, itt kontrasztot, élességet, telítettséget, valamint a fekete-fehér képkészítést állíthatjuk. A tető még két kapcsolót is tartalmaz, az egyik a bekapcsoló gomb, mely könnyen jár és kézre esik, a másik pedig a sorozatfelvételi üzemmódé és az időzített felvételeké, utóbbiból két különböző sebesség is rendelkezésre áll. A gépház elején az optika reteszelőgombját és egy benyomható tárcsát találhatunk, mely a zár-, valamint a blende beállítására szolgál, emellett az expozíció-korrekció is ezzel végezhető. Ez a tárcsa a gyors mozdulatoknál is igen érzékeny, ha hirtelen tekerünk hat kattanásnyit, az értékek akkor is hat lépcsőnyit változnak.

A G1 hátoldalán akkora a kijelző, hogy alig jutott hely a navigálgomboknak, ezért nagyobb ujjak többször nyomják meg az OK gombot, mint a balra nyilat. A hiba a kijelző kihajtásával orvosolható. Ebben a traktusban böngészhetjük a fényképező menüjét, mely az alapbeállításokat tartalmazza (pl.: idő videokimenet, kártyaformázás). A navigálógombok emellett direkt hozzáférést is biztosítanak az autofókusz-mód, az érzékenység és a fehéregyensúly beállításához, valamint egy általunk kiválasztott további beállításhoz. Ehhez a gombhoz a képarányt, a JPEG-minőséget, a fénymérés módját, az árnyékkompenzációt, valamint a komponáló segédvonalak megjelenítését rendelhetjük.

Képminőség

A DMC-G1 készletben érkezett, mely egy 14-45 milliméteres (28-90 mm-nek megfelelő), kitoptikás fényerőt (F3,5-5,6) nyújtó, ám a gyártó lencsetag mozgatásának elvén üzemelő rázkódásvédelmével ellátott optikát tartalmazott. Az optika remek társa a gépnek, és a mikronégyharmados szabványnak köszönhetően kisebb minden eddigi négyharmados optikánál is. A G1-hez létezik teleobjektív is a piacon, mely 45-200 milliméteres (kisfilmes rendszeren 90-400 mm) közelítést tesz lehetővé, természetesen ebből sem hiányzik a rázkódásvédelem.

A Panasonic Lumix DMC-G1 nem képes a tükörreflexes gépekben alkalmazott, fáziskülönbség elvén működő élességállításra, hiszen a képérzékelő a gép bekapcsolt állapotának teljes időtartama alatt üzemel, ezért a kompaktos, kontrasztérzékelésű változatot alkalmazza az élesség állításához, mely igen gyors. Nem érheti negatív kritika az objektívbe épített rázkódásvédelmet sem, mely három üzemmóddal is kedveskedik. Bár a rázkódásvédelem főkapcsolója az optikatubuson van, a módokat a G1 menüjében állíthatjuk. Külön öröm, hogy megtalálható ezek között az a mód is, mely a rázkódásvédelmet csak a függőleges tengelyen csillapítja, ez jól jöhet, ha mondjuk egy gyors autót szeretnénk optika előtt tartva mozgás közben lencsevégre kapni, miközben elhalad előttünk.

A próbafelvételek beltérben és borús, esős ég alatt készültek, utóbbiak pont kellettek ahhoz, lássuk, a G1 inkább a kompaktos színvilág kedvelője, a fotókon nyoma sincs a tükörreflexes gépek tárgyilagosságának. A G1 tulajdnosa biztos lehet abban, hogy egy nyaralás során átélteket kompaktosan színesen, szebben látja majd viszont a képeken. Természetesen ezt a gép nem viszi túlzásba, de ha ránézünk a képekre, úgy érezzük, mintha azokat egy csúcskompakttal exponálták volna.

Az árnyékkompenzáció hasznos lehet olyan témák esetén, melyeknél a napsütötte és az árnyékos képrészletek egyaránt foglalnak a képmezőből. A G1-ben ezt három fokozatban aktiválhatjuk, de ki is kapcsolhatjuk. Bár a borús időben csak imádkozni lehetett a nap sugaraiért, találtunk olyan helyet, ahol próbára tehettük, érdemes pillantást vetni a képek árnyékos területeire.


Panasonic DMC-G1 tesztfotók


Kattints az eredetiért!

A G1 az érzékenységet ISO 100 és ISO 3200 között engedi változtatni, ám a nagy fizikai méretekkel rendelkező CMOS-érzékelő veszít a lendületből a magasabb értékek beállításakor. Azt ugyan nem állítjuk, hogy a képeket kompaktos zajtenger lengi körül, de viszonylag zajszegény, tükörreflexes gépekhez hasonló képeket ISO 800 felett már nem kapunk, ekkor a G1 szenzora és képfeldolgozó áramöre kicsit kifullad.

A G1 a záridőt fél perc és 1/4000 másodperc között engedi változtatni, ez kellően tág tartomány ahhoz, hogy minden helyzetben használható legyen. A gép éjszakai felvételek esetén is kiváló társ lehet, a hosszú záridő esetén a kevésbé stabil lábakon álló állvány sem remeg be, hiszen a tükörfelcsapás nem okoz vibrációt. A fémből készült állványmenet illik a géphez, pont a képérzékelő alatt, középen, az optika tengelyén található. Sajnos az állvány gyorskuplungjának felszerelése után a G1 akkumulátora már nem cserélhető, azonban az SD/SDHC memóriakártyához továbbra is szabad a hozzáférés, annak ajtaja nem közös az akkumulátor fedelével és nem alul, hanem a gépház oldalán található.


Kattints az eredetiért!

Kéne-nem kéne, kéne

A Panasonic DMC-G1 a tüköraknát a vételáron drágító különleges keresővel helyettesíti, ezért logikus, hogy árbajnok nagyon nehezen lehet, bár a Panasonic nem is szánja annak. A mikronégyharmados gép jelenleg a fentebb részletezett optikával készletben 130-150 ezer forintos ár környékén vásárolható meg hazánkban. Ezért az összegért a vázban és az optikában egyaránt nagyobb értéket kapunk a belépőszintű tülörreflexes gépeknél -- bár a videofelvétel lehetőségét nem --, a G1-et egy jó minőségű optikával szerelt középkategóriás tükörreflexes géppel tennénk egy szintre -- azoknál viszont jóval olcsóbb.

A Panasonic G1-et további mikronégyharmados fényképezők követik, az óvatosabb Olympus például a következő hetekben két ilyen gépet is bejelent.