Szerző: Bodnár Ádám

2009. február 2. 12:15

A mobilpiac 5-10 százalékos csökkenését várja idén az ABI Research

Megtorpant a növekedés a mobiltelefonok piacán tavaly. 2008 első felében az eladások egészséges növekedést produkáltak még, azonban a harmadik negyedévre a vevők lelassítottak, a negyedikben pedig berántották a kéziféket.

[HWSW] Megtorpant a növekedés a mobiltelefonok piacán tavaly. 2008 első felében az eladások egészséges növekedést produkáltak még, azonban a harmadik negyedévre a vevők lelassítottak, a negyedikben pedig berántották a kéziféket.

Az ABI Research piackutató számai alapján az első félévben még 14 százalékos növekedést ért el a mobiltelefon-piac, a harmadik negyedévre ez 8 százalékra esett vissza, a negyedik negyedévben pedig 10 százalékkal zuhantak az eladások: a gazdaság helyzetéről szóló kellemetlen hírek nyomán a legtöbben lemondtak az új készülékek megvásárlásáról. 2008-ban így világszerte 1,21 milliárd mobiltelefon talált gazdára, mindössze 5 százalékkal több mint 2007-ben. Egy évvel korábban még 16 százalékkal emelkedtek az eladások.

A gyártók versenyében jól tartotta magát a Nokia, az ABI számai szerint a finn cég 1,8 százalékponttal növelni tudta a részesedését, amely így 38,6 százalékra dagadt. A második helyen álló Samsung megerősítette ezüstérmes pozícióját, a koreai cég 2,7 ponttal 16,2 százalékra tornázta fel részesedését. Szintén jól szerepelt az LG Electronics, amely az eladások 8,3 százalékát kaparintotta meg, miután 1,5 százalékponttal növelte részesedését. Az ABI szerint az LG főképp az Egyesült Államokban szerepelt jól. 2008 vesztesei a Motorola és a Sony Ericsson voltak, előbbi cég 5,1 százalékpontot, utóbbi pedig 0,7 százalékpontot vesztett a részesedéséből.

Kiemelkedően jól muzsikált tavaly a Blackberryk gyártója, a Research in Motion, valamint az Apple, bár egyik cég piaci részesedése sem érte el az 1 százalékot. Az ABI Research előrejelzése szerint a kíméletlen gazdasági körülmények ellenére a RIM és az Apple további sikerekre számíthat a piacon. 2009 nagy reménysége lehet a HTC is, amely az utóbbi időben szép sikereket ért el okostelefonjaival, de az áttörést alighanem az Android-alapú T-Mobile G1 hozhatja meg a vállalatnak.

A történelem során 2001-ben fordult elő elsőként, hogy visszaesett a mobiltelefonok piaca, akkor 3,2 százalékkal apadtak az eladások 2000-hez képest. Idén még ennél is nagyobb, 5-10 százalékos csökkenés várható az ABI Research szerint. 2009-ben az okostelefonok lesznek a piac slágerei, a gyártóik alighanem mindent bevetnek majd annak érdekében hogy meggyőzzék a vásárlókat arról, nekik okostelefonra van szükségük. 2007-ben még csak 116 millió, 2008-ban pedig 171 millió okostelefont adtak el, az idén ez 200 millióra emelkedhet: 100 eladott mobiltelefonból 17 már okostelefon lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról