Szerző: Bodnár Ádám

2008. november 27. 12:22

Behúzták a kéziféket a mobilpiacon

A harmadik negyedévben mindössze 6 százalékkal bővült a mobilpiac, jövőre pedig már csökkennek az eladások, ahogy a gazdasági válság visszaveti a fogyasztói költési hajlandóságot.

[HWSW] A harmadik negyedévben mindössze 6 százalékkal bővült a mobilpiac, jövőre pedig már csökkennek az eladások, ahogy a gazdasági válság visszaveti a fogyasztói költési hajlandóságot.

A harmadik negyedévben 309 millió mobiltelefont adtak el világszerte a Gartner szerint, ez éves szinten 6 százalékos növekedést jelent -- egy évvel ezelőtt még 16 százalékkal nőttek az eladások a harmadik negyedévben. Az elemzőcég szerint a visszaesés elsősorban a fejlett, telített piacokat érinti, a készülékcserék látványosan lelassultak. Japánban a mobileladások például 28 százalékkal zuhantak, Nyugat-Európában pedig közel 8 százalékkal esett a forgalom. A Gartner arra számít, a negyedik negyedévre az olyan fejlődő piacok mint Kína és India és behúzzák a kéziféket.

A gyártók versenyében továbbra is magabiztosan őrzi az előnyét a Nokia, a finn cég 118 millió mobilt adott el a harmadik negyedévben, ezzel a piaci részesedése 38,2 százalék volt a Gartner szerint. A cég negyedéves jelentése szerint megérezte a válságot, bevétele és nyeresége is csökkent. A második hely már régóta a Samsungé, a koreai cég 52,9 millió készüléket értékesített, ezzel 17,1 százalékos részesedést kaparintott meg. A vállalat a tavalyi harmadik negyedévhez képest 22 százalékkal több telefont értékesített részben annak is köszönhetően, hogy kiemelkedően jól szerepelt az enyhén növekedő amerikai piacon.

Általános megdöbbenésre a bronzérmet a Sony Ericsson szerezte meg, pedig a vállalat elsősorban a felső kategóriás készülékekre koncentrál és pont azokon a fejlett piacokon erős, ahol a legjobban visszaestek az eladások. Mégis, a japán-svéd vegyesvállalatnak sikerült 24,8 millió mobiltelefont értékesítenie, ami 8,1 százalékos részesedés megszerzésére volt elég. A Motorola visszaszorult a negyedik helyre, bár az amerikai cég mindössze 200 ezerrel kevesebb készüléket adott el a Sony Ericssonnál. A régóta szenvedő cég részesedése 8 százalékra esett a tavalyi 13 százalékról.

Az LG az ötödik helyre szorult ezzel, bár a cég által értékesített 24,1 millió készülék alig marad el a Motorola 24,6 milliós forgalmától. A Samsung mellett az LG a másik nagy mobilgyártó, ami dinamikusan növelni tudta eladásait, egy évvel korábban a cég 20 millió telefont értékesített.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról