Szerző: Koi Tamás

2008. november 20. 11:26

Eljön a virtuális világvége a Google Lively számára

Nem tudott felnőni a nagyok közé a Google kísérleti virtuálisvilág-projektje, a Lively, a cégnél ezért úgy döntöttek, hogy az év végén leállítják a szolgáltatást.

[HWSW] Nem tudott felnőni a nagyok közé a Google kísérleti virtuálisvilág-projektje, a Lively, a cégnél ezért úgy döntöttek, hogy az év végén leállítják a szolgáltatást.

Bezár a Google mindössze négy és fél hónapja üzemelő virtuális világa, a Lively -- a vállalat az indulás óta eltelt időszakban nem tudott kellő számú érdeklődőt vonzani a Second Life mintájára létrehozott, ugyanakkor annál sokkal puritánabb és egyszerűbben használható szolgáltatásával. A Lively fejlesztői blogjában szereplő információk szerint a virtuális világ szervereit december végén állítják le, a projekt fejlesztői ezután más területeken folytathatják munkájukat a cégen belül.

A keresőcég hosszas tesztüzem után július elején indította útjára ingyenesen használható, Lively névre keresztelt virtuális világát, ahol a felhasználók az eddig megalkotott világokhoz (mind közül a leghíresebb a Linden Lab által üzemeltetett Second Life) hasonlóan létrehozhatták saját maguk "virtuális lenyomatát", virtuális életterüket, melyet aztán saját ízlésüknek megfelelően rendezhettek be. Ide aztán meghívhatták ismerőseiket, barátaikat, a Lively így a többi hasonló, interneten létező világ mintájára egyfajta közösségépítő szerepet tölthet be.

Google Lively
Csevely a Lively-ben: a Google-nak sem sikerül minden

A legtöbb virtuális világhoz hasonlóan háromdimenziós térbe helyezett Lively használatához először egy kliensprogramot kellett telepíteni a számítógépre, mely a böngészővel (Internet Explorer vagy Firefox, kizárólag Windows alatt) együttműködve jelenítette meg a virtuális életteret. A Google számos saját szolgáltatását is beintegrálta a Lively-be, így például a szobákban elhelyezett "tévéken" a felhasználó kedvenc Youtube-videói futhattak, a virtuális lakás falait pedig akár a Google Picasa albumokban tárolt fényképekkel is ki lehetett dekorálni.

Elemzők a szolgáltatás bejelentésekor még optimistán látták a Lively jövőjét, illetve piacra gyakorolt hatását: úgy gondolták, hogy egy olyan komoly portfólióval, jelentős piaci befolyással, tőkével, valamint kreatív potenciállal rendelkező cég megjelenése a piacon még több felhasználó, még több befektető számára mutatja majd meg a virtuális világokban rejlő lehetőségeket.

Bár a fejlesztők erre nem utaltak egyértelműen, ugyanakkor lényeges szempont lehetett a szolgáltatás beszüntetése kapcsán, hogy a Google Livelyben a legtöbb konkurenssel ellentétben nem voltak reklámfelületek és cégeknek sem volt lehetőségük arra, hogy a Second Life mintájára privát vállalati konferenciák helyszínéül használhassák a Livelyt. Azaz a szolgáltatás semmilyen bevételt nem termelt, ellenben jelentős erőforrásokat vett el más projektektől.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról